A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, hazai, központi költségvetési forrásból újulhatott meg a 1301-es jelű Győr-Nagybajcs összekötő út mintegy 1,9 kilométeres szakasza. Az ünnepélyes projektzáró eseményen részt vett és beszédet mondott Simon Róbert Balázs, Győr országgyűlési képviselője, Bárány István, Bácsa városrész önkormányzati képviselője és Szabó Csaba, a Magyar Közút megyei fejlesztési és felújítási osztályvezetője. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban összesen mintegy 53,3 kilométernyi fő- és mellékút teljes körű felújítását végezheti el hazai, központi költségvetési, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásainak köszönhetően. Az idei projektek közül az egyik első, műszaki átadáson is átesett beruházás a 1301-es jelű mellékút győri, István Király úti 1,9 kilométeres szakaszának rekonstrukciója. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott Strabag Kft. vezette konzorcium 2018. április elején vonulhatott fel a munkaterületen. A teljes körű felújítása során a…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2018. július 24-től kezdődően, több mint egy hónapnyi teljes útzár mellett végeznek javítási és karbantartási munkákat a gyórói Répce-hídon. Gyóró települést Himod és Cirák felől érhetik el a közlekedők a korlátozás ideje alatt. A 8603-as jelű Farád–Mihályi–Gyóró összekötő úton található Gyórói Répce-hídon javítási és karbantartási munkákat végeznek a szakemberek teljes útzár mellett. A munkálatok a tervek szerint 2018. július 24-én, kedden 8 órától indulnak és várhatóan 2018. augusztus 28-án, kedden 18 órakor fejeződnek be. Gyóró megközelítése továbbra is lehetséges lesz Himod és Cirák felől. Himod és Cirák községek a 8611-es számú Kapuvár-Beled-Celldömölk összekötő útról érhetők el. A terelő utakat ideiglenes táblák jelzik. Gyóró község viszont nem lesz elérhető Mihályi irányából, a 8611-es számú Kapuvár-Beled-Celldömölk összekötő út felől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra…
Idén július 27. és július 29. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját. A rendezvényhez kapcsolódóan – a korábbi évekhez hasonlóan – 2018-ban is forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán. A Hungaroring megközelítése Budapest centrum irányából alapvetően az elmúlt évek gyakorlata szerint történik. Az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13–18 kilométerszelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a VIP-vendégek részére. Ezen keresztül csak ők közelíthetik meg a versenypályát, a többi látogató a 19-es kilométerszelvénynél épülő új csomópontnál létesített ideiglenes lehajtónál kanyarodhat a Hungaroringhez vezető összekötő útra. A verseny helyszíne a 23-as jelzésű Mogyoródi csomópont felől szintén megközelíthető. Fontos tudnivaló, hogy az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj…
Szegeden az 5-ös főút belterületi szakaszán, a Nagykörút Kossuth Lajos és Kálvária sugárút közötti szakaszán 2018. június 4-e óta zajlanak útfelújítási munkák. A felújításokhoz kapcsolódóan számos forgalmi rend változás lépett életbe. Július 23-tól ugyanakkor az előzetes tervekhez képest a bevásárlóközponthoz közeli szakaszon, a Kálvária sugárút irányában nem lesz érvényben teljes útzár, így 1-1 sávon haladhat majd a forgalom. Az útfelújítási munkák újabb ütemében nem közlekedhetnek majd az autósok 2018. július 23-tól előreláthatólag szeptember végéig a Nagykörút - Kossuth Lajos sugárút csomópont és a Nagykörút - Gutenberg utca – Bakay utca csomópont között. A lezárt munkaterületre az építési forgalmon kívül csak a lakó – és áruszállító célforgalom, illetve a tömegközlekedési járművek hajthatnak be. A Nagykörút – Rigó utca – Gogol utca csomópont és a Kálvária sugárút között az útfelújítás időszakában irányonként…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és Sajószentpéter Város Önkormányzata beruházásában 2018. július 25-től kezdődően új körforgalmú csomópont építési munkálatai kezdődnek el Sajószentpéteren, a 26-os és 27-es főutak kereszteződésében. A munkálatok várhatóan 3 hónapig tartanak majd, melynek során forgalomkorlátozásra és hosszabb menetidőre számíthatnak az arra közlekedők. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os és 27-es főutak keresztezésében, Sajószentpéteren új körforgalmú csomópont épül, mintegy 151 millió forintos európai uniós és 11 millió forintos önkormányzati forrásból, valamint 15 millió forintos BorsodChem Zrt. által nyújtott támogatásból. A kivitelezési munkák 2018. július 25-én indulnak, melynek során félpályás korlátozás és jelzőlámpás irányítás lesz majd érvényben. A személygépkocsik Tornanádaska, azaz a 27-es főút felé önkormányzati utakon tudnak eljutni, a tehergépkocsik és az autóbuszok számára nyitva lesz a továbbiakban is a csomópont. Ez a forgalmi rend augusztus végéig lesz érvényben, a…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2018. július 16-ai héten is folyamatosan, ütemezetten végez felújítási, karbantartási és üzemeltetési feladatokat az M1-es autópálya Budapest és Hegyeshalom felé vezető oldalán egyaránt. A munkavégzések miatt forgalomkorlátozásra és torlódásra számíthatnak a közlekedők, ezért érdemes még utazás előtt tájékozódniuk a társaság Útinform szolgálatánál. Az M1-es autópálya komáromi mérnökségének szakaszán július 16-tól 20-ig, vagyis hétfőtől péntekig több helyen is sávelhúzásos forgalomterelést építenek ki és bontanak el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. Hétfőn a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 93-as és 99-es kilométerszelvények között építik ki a sávelhúzásos terelést, hogy a nagyfelületű burkolatjavítási munkák idején is 2x2 sávon haladhasson majd a forgalom. Kedden a főváros felé tartó oldalon, Tatánál a 70-es kilométernél lévő sávelhúzást, míg pénteken a hétfőn kialakított terelést bontják vissza a közútkezelő munkatársai. Az…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egykori és jelenlegi dolgozói 2018. július 11-én szerdán, a kiskőrösi Úttörténeti Múzeumban találkoztak, hogy felidézzék a közutas szakma szervezeti irányításának 60 éves történelmét. Idén volt hatvan éve, hogy 1958. május 1-jén megalapították a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jogelődeit, a közúti igazgatóságokat az ország 12 megyéjében. A napjainkig több átalakulást megélt közutas szervezetre emlékeztek a szakemberek e jeles évforduló alkalmából. A társaság mára több mint 32 ezer kilométernyi országos közút üzemeltetési feladatait látja el, a jelenleg is zajló gyorsforgalmi fejlesztéseknek köszönhetően 2022-re pedig már közel 33 ezer kilométernyi út fenntartása tartozik majd a közútkezelőhöz. Az eseményen beszámoltak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és jogelődjeinek hat évtizedes történelméről, a cég 2005-ös megalakulásának előzményeiről és a megalakulást követő időszak napjainkig tartó tevékenységéről, illetve a jövőben a társaság előtt…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában átfogó felújításon esnek át hamarosan a Körösladány és Gyomaendrőd közötti Gyomai Hármas-Körös-híd alépítményei. A munkálatok teljes hídzár bevezetése mellett zajlanak majd, a közlekedők terelőúton érhetik el úti céljukat. A teljes hídzár 2018. július 16-án, hétfőn délelőtt lép életbe és előreláthatólag két hónapig lesz érvényben. Ezen időszak alatt a személygépjárművek, a maximum 7,5 tonna össztömegű járművek, a menetrend szerinti szóló autóbuszok, a katasztrófavédelem, a mentők és a rendőrség járművei a terelőútként kijelölt, úgynevezett „Olajosok útján” közlekedhetnek majd. A terelőút 8,7 kilométer hosszúságú, minimum 5,5 méter széles makadámrendszerű, mart aszfalttal kiékelt burkolattal rendelkezik. A terelőút teljes szakaszán 30 km/órás sebességkorlátozás és 7,5 tonnás súlykorlátozás lesz érvényben. A terelő út teljes szakaszán kavicsfelverődésre lehet számítani, amit „Kavicsfelverődés” veszélyt jelző táblával jeleznek a szakemberek. A Gyomai Hármas-Körös-hídon a…
A következő egy hónapban fokozott figyelmet kér az autósoktól az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete. Ezen időszakra esik az őzek násza. Az üzekedés alatt az állatok nappal is aktívak, figyelmetlenek, és gyakrabban ugorhatnak ki az útra, ezzel növelve a balesetveszélyt. Az őz a legelterjedtebb nagyvadfajunk, egyedszámát mintegy 360 000-re becsülik, az ország egész területén előfordul. A hazánkban évente elütött mintegy 5-6000 nagyvadból több mint 4000 egyed őz, és a balesetek túlnyomó része a párzási időszakban történik, amikor a bakok űzik a sutákat. Ilyenkor mindenhol – nem csak a vadveszélyt jelző táblák utáni szakaszon! – számíthatunk felbukkanásukra. Ha őzet látunk átszaladni az úton, számíthatunk rá, hogy másik is követi, így mindenképp lassítsunk, dudáljunk! Amennyiben az autó elé ugrik, az egyetlen megoldás a vészfékezés, így ügyeljünk a…
Szegeden az 5-ös főút belterületi szakaszán, a Nagykörút Kossuth Lajos és Kálvária sugárút közötti szakaszán 2018. június 4-én megkezdett útfelújítási munkáihoz kapcsolódóan újabb forgalmi rend változásra számíthatnak a közlekedők. Az útfelújítási munkák újabb ütemében a következő hétvégéken, 2018. július 14-15-én, illetve július 21-22-én lezárják a Mikszáth Kálmán utcát az útcsatlakozás aszfaltozása miatt. A lezárással egy időben a Szegedi Vízmű Zrt. szintén felújítási munkákat végez a Mikszáth Kálmán utcában, amely független a Mars téri útfelújítási munkálatoktól. Az eredetileg a Tisza Lajos körútról a Mikszáth Kálmán utcába kanyarodó autóbuszjáratok terelőútvonala a Kossuth Lajos sugárút – Török utca – Mérey utca lesz. A Károlyi és Mikszáth Kálmán utcákon közlekedő tömegközlekedési járművek a Széchenyi tér - Kossuth Lajos sugárút – Török utca – Mérey utca vonalon fognak haladni. A Mérey utcában ideiglenes autóbuszmegálló üzemel…
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában az M0-s autóút déli szektorát, az 51-es főút és az M6-os autópálya közötti szakaszán az M1-es autópálya felé vezető oldalt is beton burkolatúra építik át a szakemberek, továbbá az érintett szakaszon található hidakat is felújítják. A beton burkolatú pálya építése és a hidakon zajló munkálatok technológiája ugyanakkor megköveteli, hogy az érintett pályaoldalt a kivitelezés idejére teljes egészében szakaszosan lezárják. A lezárt szakaszok előtt a forgalmat sávelhúzással vezetik át a szemközti oldalra. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassa a kivitelező, 2018. július 14-től várhatóan három hétig új üzemi átjárókat építenek az elválasztó sávban 5 helyen a később szakaszosan átterelt forgalom számára, ezzel biztosítva a folyamatos és biztonságos közlekedést az autóút érintett területein. Az üzemi átjárók építése miatt 2018. július 14-től az M0-s autóút érintett szakaszain a belső…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2018. július 9-ei héten is folyamatosan, ütemezetten végez felújítási, karbantartási és üzemeltetési feladatokat az M1-es autópálya Budapest és Hegyeshalom felé vezető oldalán egyaránt. A munkavégzések miatt forgalomkorlátozásra és torlódásra számíthatnak a közlekedők. Július 9-től 12-ig több helyen is sávelhúzásos forgalomterelést építenek ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. komáromi mérnökségének szakemberei a nagyfelületű burkolatjavítási munkák idejére. Hétfőn a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 100-as és 103-as, kedden szintén ezen az oldalon a 93-as és 95-ös, szerdán ismét a Győr felé tartó oldalon a 99-es és 100-as, majd vasárnap a 82-es és 83-as kilométerszelvények között. Szerdán a Budapest felé tartó oldalon a 96-os és 98-as, majd csütörtökön szintén a főváros irányában a 66-os és 71-es kilométerszelvények között építik ki a terelést a szakemberek. Így a nagyfelületű…
Közel 6 kilométeren újul meg az M3-es autópálya Nyíregyháza felé vezető oldala, a 168-as és a 174-es kilométerszelvények között. Az útalapot is érintő felújítási munkák várhatóan 90 napig tartanak majd. A rekonstrukció sávelhúzásos terelés mellett valósul meg, a korlátozások a mai nappal, 2018. július 6-ától lépnek életbe. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, hazai költségvetési forrásból újul meg az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldala a 168-as és 174-es kilométer szelvények között, Polgár térségében. A kivitelezési munkák 2018. július 9-én, hétfőn indulnak el, az első ütemben az építési területet érintően teljes pályazár lesz érvényben a 168-as és 172-es kilométerszelvények között, a forgalmat így átterelik a szemközti, Budapest felé vezető oldalra. Ez azt jelenti, hogy a Nyíregyháza felé tartók 1 sávon, míg a főváros irányába közlekedők szintén 1 sávon haladhatnak majd,…
A Pest megyei Csepel-Szigetszentmiklós összekötő út felújítása kapcsán nagyobb mértékű korlátozásra és ezáltal torlódásra számíthatnak a közlekedők 2018. július 9., hétfő és július 15., vasárnap között. A munkálatok idejére a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közlekedők türelmét és megértését kéri. Az összekötő úton 2018. július 9-től az M0-s autóút (le- és felhajtó ágai) és a Csepeli út találkozásának (M0 északi oldalán) körforgalmú csomóponttá történő átépítésének munkái tovább folytatódnak, melyek sávzárásokkal és sebességkorlátozással járnak. A forgalmi rend változására KRESZ táblákkal és ideiglenes burkolati jelekkel hívják fel a közlekedők figyelmét. Az M0 irányából érkezők továbbra is egy forgalmi sávon tudják megközelíteni a Csepeli utat, a jobbra – Budapest felé – kanyarodó sávot lezárták a szakemberek, valamint a Csepeli úton Budapest irányából érkezőknek korábban meglévő balra kanyarodó sávja is megszűnt, így egy sávot…
Megújul a 47. – 42. sz. főutak körforgalmú csomópontja Berettyóújfaluban. Az „Építési keretmegállapodás 2017-2020 – Észak-Alföld régió – Hazai finanszírozás – 2. verseny újranyitás” projekten belül a 47. sz. főút több mint három kilométeres szakasza újulhat meg, ennek részeként Hajdú-Bihar Megye forgalmi szempontból legterheltebb csomópontja is. A kivitelező a Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari és Bányászati Kft. A munkaterületet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018. július 2-án, hétfőn adja át a kivitelezőnek. Negyven nap áll a rendelkezésére, azaz várhatóan 2018. augusztus 11-én, szombaton fejeződnek be a munkálatok. A körforgalom felújítása során a belső körívnél és az elválasztó szigeteknél cserélik a szegélyelemeket. A külső körívnél burkolt padkát építenek. A körpályán és a csatlakozó ágakban a burkolat profilmarását követően két réteg aszfaltot dolgoznak be és a meglévő szalagkorlátot szintbe helyezik. A kivitelező az útjelzéseket…
Ma, azaz 2018. június 28-án kezdik el a terelés kiépítését a műszaki átjárók bontásával az M1-esen a szakemberek, a kivitelezési munkák pedig 2018. július elején indulhatnak. A gyorsforgalmi út Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények közötti szakaszán valósulhat meg az útalapot is érintő felújítás a Kormány által biztosított forrásból, mely várhatóan 140 napig tart majd. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kivitelezéshez kapcsolódó terelés kiépítését a Budapest felé vezető oldalon kezdi el június 28-án a műszaki átjárók bontásával. Szombaton és vasárnap a külső sávban a sárga ideiglenes jeleket ragasztják fel, ekkor egy sávon, a leállósávon haladhat majd a forgalom. A Győr felé tartó oldalon pedig július 2-án, hétfőn alakítják ki a munkaterületet, ekkor sávelhúzással egy forgalmi sávot már átterelnek a szakemberek a főváros felé tartó irányra.…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Kormány által biztosított forrásból folytathatja az M1-es autópálya felújítási munkáinak következő ütemét. 2018. június 28-án kezdik el a terelés kiépítését a szakemberek, a kivitelezési munkák pedig 2018. július 2-től indulhatnak. A gyorsforgalmi út Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények közötti szakaszán valósulhat meg az útalapot is érintő felújítás, mely várhatóan 140 napig tart majd. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén már több ezer tonna aszfaltot használt fel az M1-es autópálya nagyfelületű és lokális javítási munkái során. Ezen felül a Kormány által biztosított 4,1 milliárd forintos forrásból áprilisban elindulhatott az autópálya Győr felé tartó oldalán, a 16-os és 18-as kilométerszelvények között szakasz felújítása is. Az idei évre tervezett felújítások következő üteme a 28-as és 40-es kilométerszelvények között folytatódik 2018. július 2-től,…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 517 kilométernyi út teljes körű felújítását indíthatja el. A program egyik elemeként Somogy megyében a 6403-as jelű út újabb, 3,2 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet. A TOP-1.3.1-15-SO1-2016-00002 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Somogy megyében (Tartalékprojekt 1.)” elnevezésű projektet Társaságunk 681,93 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében közel 3,2 kilométeren újul meg a 6403-as jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a napokban adott munkaterületet a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés előreláthatóan 150 napot vesz majd igénybe. A Jut-Ságvár összekötő út teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 517 kilométernyi út teljes körű felújítását indíthatja el. A program egyik elemeként Csongrád megyében az 4525-ös jelű út közel 2,5 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet. A TOP-1.3.1-15-CS1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 951,36 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében közel 2,5 kilométeren újul meg a 4525-ös jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a napokban adott munkaterületet a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés előreláthatóan 90 napot vesz majd igénybe. A Sándorfalva-Zsombó összekötő út teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 517 kilométernyi út teljes körű felújítását indíthatja el. A program egyik elemeként Bács-Kiskun megyében az 5407-es jelű út több mint 1,18 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet. A TOP-1.3.1-15-BK1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Bács-Kiskun megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 4,047 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében több mint 1,18 kilométeren újul meg az 5407-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a napokban adott munkaterületet a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés előreláthatóan 90 napot vesz majd igénybe. A Bugaci összekötő út teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a…