Megújult a győri István Király út közel 2 kilométeres szakasza

​A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, hazai, központi költségvetési forrásból újulhatott meg a 1301-es jelű Győr-Nagybajcs összekötő út mintegy 1,9 kilométeres szakasza. Az ünnepélyes projektzáró eseményen részt vett és beszédet mondott Simon Róbert Balázs, Győr országgyűlési képviselője, Bárány István, Bácsa városrész önkormányzati képviselője és Szabó Csaba, a Magyar Közút megyei fejlesztési és felújítási osztályvezetője.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban összesen mintegy 53,3 kilométernyi fő- és mellékút teljes körű felújítását végezheti el hazai, központi költségvetési, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásainak köszönhetően. Az idei projektek közül az egyik első, műszaki átadáson is átesett beruházás a 1301-es jelű mellékút győri, István Király úti 1,9 kilométeres szakaszának rekonstrukciója.

A közbeszerzési eljárás során kiválasztott Strabag Kft. vezette konzorcium 2018. április elején vonulhatott fel a munkaterületen. A teljes körű felújítása során a szakemberek a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, a kapubejárók készítéséről, árokrendezésről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodtak.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő az átadáson elmondta: kezdeményezője volt a felújításnak ezért örül annak, hogy az elmúlt napokban pozitív visszajelzéseket kapott a Bácsa városrészben élőktől, mert az érintett az útszakaszon érezhetően nőtt a forgalombiztonság, nagymértékben javult az útburkolat minősége és az utazási időben is rövidülés tapasztalható. A felújítás közel nettó 258 millió forintból valósulhatott meg, amit a Kormány hazai forrásból biztosított.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kivitelező és a projekt megvalósításában részt vevők nevében is köszöni a közlekedők türelmét és megértését, amit a felújítási munkák idején tanúsítottak. 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS