Főbb közlekedési feltételek

Főbb közlekedési feltételek

A mezőgazdasági járművekre vonatkozó közlekedési feltételek a Mezőgazdasági járművek útvonal-engedélyezése menüpontban találhatók.

Az engedélyek eljárási díjainak megállapítása nem a közlekedési feltételek alapján kerül kiszámításra, hanem a 36/2017.  (IX.18.) NFM rendelet 1. mellékletében foglaltak szerint.

Figyelmeztető jelzések

KódElőírás
F1Figyelmeztető jelzést adó berendezés(ek) használata kötelező oly módon, hogy a sárga villogó fény a szembejövő és a követő forgalom számára egyaránt jól látható legyen.
F2A szállítmány legnagyobb szélességét jobb és bal oldalon korlátozott látási viszonyok esetén is jól látható, elöl fehér, hátul piros színű jelzőfénnyel, valamint min. 40 × 40 cm méretű, fényvisszaverő, piros-fehér színű harántsávos figyelmeztető táblákkal kell megjelölni.
F3Éjszakai vagy korlátozott látási viszonyok közötti közlekedés esetén a járműszerelvény oldalainak teljes hosszban való, jól látható kivilágítása kötelező.
F4Változtatható jelzésképű táblán a KRESZ előírásainak megfelelő “Előzni tilos” jelzéskép használata kötelező:

  • ha a gyorsforgalmi, illetve párhuzamos közlekedésre alkalmas úton a szállítmány által elfoglalt útfelület túlnyúlik a haladó és az előző sávot elválasztó útburkolati jelen,

  • ha a szállítmány által elfoglalt útfelület túlnyúlik a szembejövő forgalmi sávot elválasztó útburkolati jelen vagy annak hiányában az úttest képzeletbeli felezővonalán.

F5Változtatható jelzésképű táblán a KRESZ előírásainak megfelelő “Tehergépkocsival előzni tilos” jelzéskép használata kötelező:

  • ha a párhuzamos közlekedésre alkalmas úton a szállítmány által elfoglalt útfelület megközelíti a haladó és az előző sávot elválasztó útburkolati jelet,

  • ha a szállítmány által elfoglalt útfelület megközelíti a szembejövő forgalmi sávot elválasztó útburkolati jelet vagy annak hiányában az úttest képzeletbeli felezővonalát.

F6 Változtatható jelzésképű táblán a KRESZ előírásainak megfelelő “Egyéb veszély” jelzéskép használata kötelező minden esetben, amikor a szakkísérő jármű előfutó biztosítást végez, illetve ha követő biztosítás esetén az előzni tilos jelzésképek egyikét sem alkalmazza.

Napszak korlátozások

KódElőírás
N1A jármű/járműszerelvény 19 órától 06 óráig közlekedhet.
N2A jármű/járműszerelvény 19-06 és 10-15 óra között közlekedhet.
N3A jármű/járműszerelvény a felsorolt gyorsforgalmi útszakaszokon 22 és 06 óra között közlekedhet: M1: 4+800 – 66+500 km, M3: 10+200s – 69+500 km, M7: 4+800 – 112+200, M5: 13+000 – 17+400 km szelvények között.
N4A jármű/járműszerelvény a felsorolt gyorsforgalmi útszakaszokon 22 és 06 óra között közlekedhet: M0 0+800 – 28+800, valamint a 4.sz főút: 19+550 – 29+230 km szelvények között.
N5Az jármű/járműszerelvény az útazonosító táblán 1, 2, 3 számjeggyel jelölt főutakon csak 19-06 és 10-15 óra között közlekedhet.

Forgalombiztonság

KódElőírás
B1A szembejövő forgalom leállítása kötelező, amennyiben a járművek egymás melletti elhaladásakor a szükséges oldaltávolság nem biztosítható.
B2A kísérő köteles az útvonal-engedélyes jármű megelőzését megakadályozni, amennyiben a járművek egymás melletti elhaladásakor a szükséges oldaltávolság nem biztosítható.
B3Ha a látótávolság 200 m-nél kisebb, a jármű nem közlekedhet.
B4A kanyarodásokat biztosítani kell.
B5A jármű/járműszerelvény közlekedése során igény és lehetőség szerint félreállással kell biztosítani a mögöttes forgalom zavartalan továbbhaladását.
B6Minden irányú forgalom leállítása kötelező, amennyiben a csomópon(tok)on való áthaladáskor valamennyi csomóponti ág lezárása szükséges.

Szállítmánykíséret

KódElőírás
K1Autópályán egy, a 36/2010. (IX.18.) NFM rendeletben meghatározott kísérő gépjármű biztosításával közlekedhet.
K2Autópályán egy, a 26/2009. (VI.22.) KHEM rendeletben meghatározott szakkísérő jármű biztosításával közlekedhet.
K3Autópályán egy, a 36/2010. (IX.18.) NFM rendeletben meghatározott kísérő gépjármű előfutó és egy szakkísérő gépjármű követő biztosításával közlekedhet.
K4A kanyarodásoAutópályán egy, megkülönböztető jelzést használó rendőrségi előfutó és egy, a 36/2010. (IX.18.) NFM rendeletben meghatározott szakkísérő gépjármű követő biztosításával közlekedhet.kat biztosítani kell.
K5Autóúton és az útazonosító táblán 1, 2, 3 számjeggyel jelölt főúthálózaton egy, a 13/2010. (X..5) NFM rendeletben meghatározott kísérő gépjármű biztosításával közlekedhet.
K6Autóúton és az útazonosító táblán 1, 2, 3 számjeggyel jelölt főutakon egy, a 36/2010. (IX.18.) NFM rendeletben meghatározott szakkísérő gépjármű biztosításával közlekedhet.
K7Autóúton és az útazonosító táblán 1, 2, 3 számjeggyel jelölt főutakon egy, a 36/2010. (IX.18.) NFM rendeletben meghatározott kísérő gépjármű előfutó és egy, szakkísérő gépjármű követő biztosításával közlekedhet.
K8Autóúton és az útazonosító táblán 1, 2, 3 számjeggyel jelölt főutakon egy, megkülönböztető jelzést használó rendőrségi előfutó, egy, a 36/2010. (IX.18.) NFM rendeletben meghatározott kísérő gépjármű előfutó, és egy szakkísérő gépjármű követő biztosításával közlekedhet.
K9A mellékúthálózaton egy, a 36/2010. (IX.18.) NFM rendeletben meghatározott kísérő gépjármű biztosításával közlekedhet.
K10A mellékúthálózaton egy, a 36/2010. (IX.18.) NFM rendeletben meghatározott szakkísérő gépjármű biztosításával közlekedhet.
K11A mellékúthálózaton egy a 13/2010. (X..5) NFM rendeletben meghatározott kísérő gépjármű előfutó, és egy szakkísérő gépjármű követő biztosításával közlekedhet.
K12A mellékúthálózaton egy megkülönböztető jelzést használó rendőrségi előfutó, egy a 13/2010. (X..5.) NFM rendeletben meghatározott kísérő gépjármű előfutó, és egy szakkísérő gépjármű követő biztosításával közlekedhet.
K13Az útazonosító táblán 1, 2, 3 számjeggyel jelölt főutakon egy a13/2010. (X..5) NFM rendeletben meghatározott kísérő gépjármű biztosításával közlekedhet.
K14Az útazonosító táblán 1, 2, 3 számjeggyel jelölt főutakon két figyelmeztető jelzést használó gépjármű biztosításával közlekedhet.

Sebességkorlátozás

KódElőírás
S1A jármű/járműszerelvény a mindenkori forgalmi-, út-, látási- és időjárási viszonyokat figyelembe véve legfeljebb a következő sebességgel közlekedhet: autópályán: 80 km/óra, lakott területen kívül: 70 km/óra, lakott területen belül: 50 km/óra.
S2A jármű/járműszerelvény a mindenkori forgalmi-, út-, látási- és időjárási viszonyokat figyelembe véve legfeljebb a következő sebességgel közlekedhet: autópályán:70 km/óra, lakott területen kívül: 50 km/óra. Minden más esetben a KRESZ 51. § (2) előírásai az irányadóak.
S3A jármű/járműszerelvény a mindenkori forgalmi-, út-, látási- és időjárási viszonyokat figyelembe véve legfeljebb a következő sebességgel közlekedhet: autópályán: 60 km/óra. Minden más esetben a KRESZ 51.§ (2) előírásai az irányadóak.
S4A jármű/járműszerelvény a mindenkori forgalmi-, út-, látási- és időjárási viszonyokat figyelembe véve legfeljebb a KRESZ 26.§-ában előírt sebességgel közlekedhet.
S12A jármű/járműszerelvény a mindenkori forgalmi-, út- és időjárási viszonyokat figyelembe véve legfeljebb a következő sebességgel közlekedhet: autópályán: 80 km/óra, lakott területen kívül: 50 km/óra, minden más esetben a KRESZ 51.§ (2) előirásai az irányadóak.

A feltételek alkalmazását előíró táblázatok

Szélesség

Eseti vagy kijelölt utas időszakos

Méter felettAutópályaAutóút és főútMellékút
2.6F1, S1F1, S1F1, S1
3.2F1, F2, K1, S1F1, F2, K5, S2F1, F2, K9, B1, B4, S2
3.5F1, F2, F4, F5, F6, N1, K2, S2F1, F2, F4, F5, F6, N1, K7, B1, B2, B4, S2F1, F2, F4, F5, F6, N1, K11, B1, B2, B4, S2
4F1, F2, F4, F5, F6, N1, K3, B2, B3, S2F1, F2, F4, F5, F6, N1, K7, B1, B2, B3, B6, S2F1, F2, F4, F5, F6, N1, K11, B1, B2, B3, B4, B6, S3
4.5F1, F2, F4, F5, F6, N1, K3, B2, B3, S3F1, F2, F4, F5, F6, N1, K8, B1, B2, B3, B6, S3F1, F2, F4, F5, F6, N1, K12, B1, B2, B3, B4, B6, S3
5Kezelőzi hozzájárulás szerintF1, F2, F4, F5, F6, N1, K8, B1, B2, B3, B6, S3F1, F2, F4, F5, F6, N1, K12, B1, B2, B3, B4, B6, S3

Időszakos

Méter felettKijelölt útOrszágos
2.6F1, S1S1
3F1, S1F1, S1

Hosszúság

Eseti

Méter felettAutópályaAutóút és főútMellékút
12S1S1S1
16.5F1, S1F1, S1F1, S1
22F1, F2, F3, K1, S1F1, F2, F3, K5, B3, B4, S1F1, F2, F3, K9, B4, S1
26F1, F2, F3, N1, K1, S2F1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K6, B3, B4, S2F1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K10, B3, B4, B6, S2
30F1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K2, B3, S2F1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K7, B3, B4, B6, S2F1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K11, B3, B4, B6, S3
35F1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K3, B3, S2F1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K8, B3, B4, B6, S3F1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K12, B3, B4, B6, S3
40Kezelői hozzájárulás szerintF1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K8, B3, B4, B6, S3F1, F2, F3, F4, F5, F6, N1, K12, B3, B4, B6, S3

Időszakos

Méter felettKijelölt útOrszágos
12S1S1
16.5F1, S1F1, S1
22F1, F2, F3, K5, S1F1, F2, F3, K5, S1

Magasság

Eseti

Méter felettAutópályaAutóút és főútMellékút
4S1S1S1
4.3S1S1S1
4.5Kezelői hozzájárulás szerintF1, K5, S1F1, K9, S1
5Kezelői hozzájárulás szerintF1, F4, F5, F6, N1, K7, S2F1, F4, F5, F6, N1, K11, S2

Időszakos

Méter felettKijelölt útOrszágos
4S1S1
4.3S1S1

Össztömeg

Eseti

Tonna felettAutópályaAutóút és főútMellékút
40S1S1S1
45F1, S1F1, S1F1, S1
60F1, F2, N2, S1F1, F2, N1, K5, S2F1, F2, N1, K9, S2
70F1, F2, K2, N1, S2F1, F2, F4, F5, F6, N1, K6, S2F1, F2, F4, F5, F6, N1, K10, S2
100F1, F2, F4, F5, F6, N1, N3, K2, B3, S3F1, F2, F4, F5, F6, N1, K7, B3, S3F1, F2, F4, F5, F6, N1, K11, B3, S3
130Kezelői hozzájárulás szerintF1, F2, F4, F5, F6, N1, K8, B3, S3F1, F2, F4, F5, F6, N1, K12, B3, S3
150Kezelői hozzájárulás szerintF1, F2, F4, F5, F6, N1, K8, B3, S3F1, F2, F4, F5, F6, N1, K12, B3, S3

Időszakos

Tonna felettKijelölt útOrszágos
40S1Nem adható
45F1, S1Nem adható
55F1, F2, N1, K5, S12Nem adható
60F1, F2, N1, K5, S2Nem adható
70F1, F2, F4, F5, F6, N1, K6, S2Nem adható
100F1, F2, F4, F5, F6, N1, K7, B3, S3Nem adható
130Kezelői hozzájárulás szerintNem adható