Napjainkban egyre fontosabbá válik az egészséges és a környezettudatos életmód, az energiával való takarékoskodás, illetve a szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentése. Ezzel párhuzamosan Magyarországon egyre jelentősebb szerepet kap a kerékpáros közlekedés, folyamatosan nő a kerékpárhasználók száma.
Kiemelt feladatként kezeljük az országos kerékpárút-törzshálózat, illetve a főutakkal párhuzamos lakott területen kívüli kerékpárutak megfelelő szintű üzemeltetését és karbantartását, amelyet a 355/2017 (XI. 29.) kormányrendelet értelmében társaságunk lát el.
A kerékpárutak adatainak nyilvántartására, valamint térkép alapú megjelenítésére a Kerékpárút Nyilvántartó Rendszer (rövidítve: KENYI rendszer) szolgál. Ezen a felületen érhető el az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvényben (OTrT) rögzített országos kerékpáros törzshálózat, valamint azon nyomvonalak, amelyek a tervezés alatt állnak. A térkép segítségével tervezhetővé válnak a kerékpáros túrák útvonalai és nyomon követhetőek a kerékpárutakat érintő fejlesztések. A kezelésünkben lévő – a kormányrendeletnek megfelelően folyamatosan frissülő – kerékpárutak pontos listája a Kormány honlapján, valamint az alábbi linken érhető el.
Létesítményjegyzék
Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe kerülő kerékpárutak:
Pontosan milyen feladatokat látunk el?
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei rendszeresen ellenőrzik a kerékpárutakat a biztonságos és kulturált kerékpáros forgalom biztosítása érdekében.
A kerékpáros útvonalak kezelése magában foglalja a kerékpárutak burkolatának ütemezett fenntartását (pl. kátyúzás, repedéskiöntés), a műtárgyak, tartozékok és egyéb kiegészítő létesítmények (pl. hidak, korlátok, pihenőhelyek) állapotának vizsgálatát, a kerékpárutak mentén elhelyezett táblák és egyéb jelzések láthatóságának, épségének és működésének biztosítását, szükség esetén ezek javítását és cseréjét, valamint az útburkolati jelek karbantartását.
Téli üzemeltetési időszakban (minden év november 10-től következő év március 15-ig terjedő időszakban) az erre kijelölt kerékpárutakon ütemezetten elvégezzük a szükséges síkosságmentesítést, míg nyári időszakban kaszálási feladatokat látunk el, így biztosítva a zavartalan kerékpározást a kezelésünkben lévő hálózaton.
Együttműködő partnereink
A sikeres munkavégzés érdekében napi kapcsolatban vagyunk a Miniszterelnökség Aktív Mobilitási Főosztályával, az Építési és Közlekedési Minisztériummal valamint a Magyar Kerékpáros Szövetséggel.
Elérhetőségünk
Kérjük, hogy a társaságunk által kezelt hálózatot érintően bármilyen észrevétel, kérdés vagy hiba esetén keressen minket itt.
Munkatársaink igyekeznek a lehető legrövidebb időn belül válaszolni megkeresésére.