Korlátozás: ma kezdik a terelés kiépítését az M1-es autópálya felújításához

Ma, azaz 2018. június 28-án kezdik el a terelés kiépítését a műszaki átjárók bontásával az M1-esen a szakemberek, a kivitelezési munkák pedig 2018. július elején indulhatnak. A gyorsforgalmi út Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények közötti szakaszán valósulhat meg az útalapot is érintő felújítás a Kormány által biztosított forrásból, mely várhatóan 140 napig tart majd.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kivitelezéshez kapcsolódó terelés kiépítését a Budapest felé vezető oldalon kezdi el június 28-án a műszaki átjárók bontásával. Szombaton és vasárnap a külső sávban a sárga ideiglenes jeleket ragasztják fel, ekkor egy sávon, a leállósávon haladhat majd a forgalom. A Győr felé tartó oldalon pedig július 2-án, hétfőn alakítják ki a munkaterületet, ekkor sávelhúzással egy forgalmi sávot már átterelnek a szakemberek a főváros felé tartó irányra. A marási-bontási munkák pedig július 3-án, kedden kezdődhetnek el.

Az összesen 12 kilométert érintő felújítás három ütemben, szakaszosan valósul meg. A Győr felé vezető oldalon zajló munkálatok során először a külső és a kapaszkodó sáv felújítására kerül sor, majd ezt követően végzik el a belső sáv felújítását. A kivitelezés ideje alatt a lehetséges helyszíneken, ahol a leállósáv és a külső sáv teherbírása engedi, ott úgynevezett 2+1+1 sávos forgalomterelés lesz érvényben. Ez azt jelenti, hogy a Budapest felé vezető oldalon a forgalom a leálló- és külső sávon haladhat, a Győr felé vezető oldalról pedig egy sávot átterelnek a főváros felé vezető oldal belső sávjára, míg a munkavégzés mellett a Hegyeshalom felé vezető oldalon a belső vagy a külső sávot használhatják majd a közlekedők. Vagyis ezzel a módszerrel a lehetséges helyeken a pálya 2×2 sávos áteresztő kapacitása megmaradhat a felújítás mellett is. Az alábbi grafikán a kék nyíl a Budapest felé, míg a zöld nyíl a Győr felé haladó sávokat mutatja. Első körben tehát a narancs sávokon folyik majd a kivitelezési munka.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek az előzetes tervekhez képest sikerült a projekt átfutási idejét érdemben csökkentenie. A tervezett 180 nap helyett a kivitelező technológiai és munkaszervezési változtatásoknak köszönhetően várhatóan 140 nap alatt fejezheti be a felújítási munkákat, amelyek így novemberre készülhetnek el. A kivitelező nagyobb kapacitással, hosszabb napi munkavégzési idő mellett dolgozik, illetve az ideiglenes terelések kialakításakor éjszakai munkavégzésről is gondoskodni fog.

A rendőrség megerősített szolgálattal készül a kivitelezési munkák megkezdésére.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy a felújítási munkák idején a lehetséges alternatív útvonalakon is hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a cég Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-s telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nemrégiben saját Youtube csatornát indított, melyen többek között a fenti információkat is megtalálják a közlekedők, videós formában a következő linken: 

A korlátozások és a kivitelezési munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri a társaság.

 
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS