Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) karácsony közeledtével meghirdeti a „Legyünk környezettudatosak karácsonykor is!” című kreatív ötletpályázatot. Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár kiemelte, a pályázat célja, hogy a résztvevők olyan kreatív megoldásokat mutassanak be, amelyek rávilágítanak arra, hogy a karácsony is telhet a környezettudatosság és a fenntarthatóság figyelembevételével. Az államtitkár emlékeztetett, hogy az ünnepek alatt nagyságrendekkel több hulladék termelődik a háztartásokban, mint az év más időszakaiban. Ilyenkor sem szabad azonban megfeledkezni a környezettudatosságról. Az ünnepi készülődés során egy kis odafigyeléssel és tudatos tervezéssel nem csak a környezetünknek tehetünk jót, de pénztárcánkat is kímélhetjük a felesleges kiadásoktól – hangsúlyozta Boros Anita. A minisztérium 2020. december 20-ig várja a pályázatokat egyéni és csoportos szinten is a következő kategóriákban: – karácsonyfa állítás és díszítés környezettudatosan, fenntarthatóan; – karácsonyi díszek,…
Burkolatfelújítási munkák kezdődtek 2020. november 16-án, hétfőn az M0-s és az M2-es gyorsforgalmi utakon a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában. Az enyhe időjárásnak köszönhetően induló felújítási munkák az M0-s autóút északi szektorában az Újpesti csomópont és az M3-as autópálya közötti szakaszt érintik mindkét oldalon. Az M2-es autóúton a Vác-Parassapuszta felé vezető oldalon a Kosdi csomópont előtti szakaszon számíthatnak forgalomkorlátozásra a közlekedők. A munkálatok váltakozó helyszíneken várhatóan december közepéig tartanak majd. A felújítási munkákat az M2-es autóúton félpályás zárás és jelzőlámpás/jelzőőrös forgalomirányítás mellett végzi a kivitelező. A munkálatok ideje alatt a közlekedés mindkét irányban legalább egy sávon biztosított lesz. 2020. november 23-29. között az M0-s autóút M3-as csomópontjától az Újpesti csomópontig a 11-es főút felé vezető oldalon várhatók sávlezárással járó burkolatfelújítási munkák, melyek az éjszakai órákban is érvényben maradnak. A Magyar…
A hazai közútkezelésben is egyre nagyobb szerepe van a digitalizációnak. Olyan rövidítések és szavak jelentek meg a közutas mindennapokban, mint a C-Roads, a CEDR, PIARC, ETSI, ITS, RSU, 5G. Hogy ezek pontosan mit jelentenek, hol és hogyan kapcsolódik be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az autonóm autóvezetés támogatásába, miért mondhatjuk el magunkról, hogy Európán belül is élen járunk a jármű és infrastruktúra közötti kommunikációs technológiák tesztelésében és kiépítésében, arról rendhagyó módon és a jelenlegi pandémiás helyzet miatt egy online workshopot tartott a Magyar Közút, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Commsignia. A worskshopon a jármű és infrastruktúra közötti projektek kutatásában, fejlesztésében és üzemeltetésében résztvevő cégek képviseltették magukat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több előadóval, Szilvai József Attila vezérigazgatóval, Verdes Máté intelligens közlekedési rendszerek osztályvezetővel és Tomaschek Tamás forgalomszabályozási csoportvezetővel vett…
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a közlekedési társaságok, háttérintézmények bevonásával összeállított kiadványban emlékezteti az autósokat, biciklistákat és gyalogosokat a téli közlekedés kockázataira. A járványhelyzetre tekintettel a megfelelő felkészüléshez hasznos tanácsokat tartalmazó összegzést idén kizárólag elektronikus úton terjesztik. A kiadvány innen tölthető le: [wpdm_package id='10149'] Télen a megváltozó útviszonyok, a meghosszabbodó fékutak, a kanyarokban könnyen megcsúszó kerekek és a korai sötétedésből, ködből pislákoló lámpákkal előtűnő járművek is fokozott baleseti kockázatot jelentenek. Ha az évszak fagyos és csapadékos, az alacsonyabb átlagos haladási sebesség miatt többnyire a könnyű sérüléses, koccanásos balesetek száma nő. Enyhébb, száraz időjárás esetén a balesetek következményei súlyosabbak lehetnek. Megfelelő felkészüléssel nemcsak a kellemetlenségektől, bosszúságoktól kímélhetik meg magukat, hanem a veszélyhelyzetek kialakulását is megelőzhetik a közlekedők. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A járványügyi óvintézkedések következtében sokan otthon maradnak, így…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Csongrád-Csanád megyében a 4525-ös jelű Sándorfalva-Zsombó összekötő út 1,2 kilométeres szakasza teljeskörűen megújult. A beruházás a TOP-1.3.1-15-CS1-2016-00001 azonosítószámú, „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében I.” elnevezésű projekt egyik eleme. A projekt a 4525-ös jelű úton túl további megyei felújítást is magába foglal, melyeket a társaság 989,58 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 1,2 kilométeren újult meg az 4525-ös jelű összekötő út. A projekt a TOP-1.3.1-15 kódszámú, Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés című felhívás keretében valósult meg. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, mintegy bruttó 61,18 millió forintból…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Csongrád-Csanád megyében a 4519-es jelű Csongrád-Szeged összekötő út 2,6 kilométeres szakasza teljeskörűen megújult. A beruházás a TOP-1.3.1-16-CS1-2017-00001 azonosítószámú, „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében 2.” elnevezésű projekt egyik eleme. A projekt a 4519-es jelű úton túl további megyei felújítást is magába foglal, melyeket a társaság 1,024 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 2,6 kilométeren újult meg az 4519-es jelű összekötő út. A projekt a TOP-1.3.1-16 kódszámú, Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés című felhívás keretében valósult meg. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, mintegy bruttó 146,42 millió forintból…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Csongrád-Csanád megyében a 4522-es jelű Mindszent-Baks összekötő út mintegy 5 kilométeres szakasza teljeskörűen megújult. A beruházás a TOP-1.3.1-16-CS1-2017-00001 azonosítószámú, „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében 2.” elnevezésű projekt egyik eleme. A projekt a 4522-es jelű úton túl további megyei felújítást is magába foglal, melyeket a társaság 1,024 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként mintegy 5 kilométeren újult meg az 4522-es jelű összekötő út. A projekt a TOP-1.3.1-16 kódszámú, Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés című felhívás keretében valósult meg. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, mintegy bruttó 232,76…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-én ismét téli üzemmódra váltott. Ehhez kapcsolódóan a téli időjáráshoz kapcsolódó védekezési feladatokban résztvevő együttműködő hatóságok, mint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Honvédség és önkéntes mentőszervezetek bevonásával speciális terepgyakorlatot tartottak a Groupama Tanpályán. A Hungaroring területén belül található Tanpályán olyan gyakorlatokat végeztek a társszervek, melyek hozzájárulhatnak a téli időszakban esetlegesen előforduló események hatékonyabb kezeléséhez, a védekezésben együttműködők közötti gyorsabb információáramláshoz, a reagálási képességük továbbfejlesztéséhez, valamint az erőátcsoportosítások gyakorlásához. A Tanpályán kárhelyszínre történő vonulást, a műveletek koordinálását, a beavatkozó gépjárművezetői állomány vezetéstechnikájának fejlesztését és a kárhelyszíni feladatok végrehajtását tesztelték. Külön kiemelendő, hogy a gyakorlat során valamennyi szervezetnél használatban lévő úgynevezett EDR, vagyis Egységes Digitális Rádiótávközlő rendszert alkalmaztak. A gyakorlatban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2 sószóró munkagéppel és 1 útellenőri autóval,…
A Nagyoroszin áthaladó forgalom sebességének csökkentése és a forgalombiztonság növelése érdekében átalakították a 2-es főút Rákóczi út-Petőfi úti csomópontját. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei forgalomtechnikai eszközök felhasználásával alakítottak ki körforgalmat, ezzel jelentős mértékben csökkentve a csomópont térségében a járművek, különösen a kamionok és autóbuszok sebességét. A korábbi 40 kilométer/órás sebességkorlátozás bevezetése nem hozta meg a kívánt sebességcsökkenést, ezért a társaság, a Szécsényben már bevált módszerrel, rendhagyó körforgalom kialakítással járult hozzá a térség közlekedésbiztonságának növeléséhez. Az átalakítás során az új forgalmi rendnek megfelelő tartós burkolati jeleket festettek fel és részben új szegélyeket alakítottak ki, előregyártott műanyag elemek burkolatba csavarozásával. A körforgalom középszigetét fényvisszavető fóliával ellátott korlátozó elemekből alakították ki, körülötte sebességcsökkentő küszöb elemeket is elhelyeztek. A 2-es főúton a körforgalom előtti sávelhúzásoknál elkorlátozó elemeket, az új forgalmi rendnek megfelelő KRESZ…
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra, ezzel együtt 0-24 órás szolgálatra váltott. Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 94 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A következő hónapokban mintegy 4000-en dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a szükséges téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján. A társaság a 2020-2021-es téli szezonban az országos közúthálózaton összesen több mint 1100 munkagépet (nehézgépjárművek, rakodógépek, hómarók) mozgósíthat. A közútkezelő mind a 94 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 174 ezer…
Több szakaszon, összesen több mint 10 kilométeren újul meg az M3-as autópálya. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő időszakban szakaszosan, ütemezetten adja át a munkaterületet a kivitelezőknek. A munkavégzéshez kapcsolódó korlátozások 2020. október 12-én, hétfőn lépnek életbe, a beruházások várhatóan november végén fejeződnek be. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, teljes egészében hazai forrásból, közel 1,5 milliárd forint értékben összesen több mint 10 kilométeren újul meg az M3-as autópálya. A beavatkozások Aszód térségében a külső sávot, a 85-ös és 90-es kilométerszelvények között Ludas környékén két szakaszon a külső és a belső sávot, illetve a Nyíregyháza felé vezető oldalon a 121-es és 126-os kilométerszelvények között Mezőkövesdnél mindkét forgalmi sávot érintik majd. A több szakaszt érintő munkálatokhoz kapcsolódóan meghatározott ütemterv alapján építik ki a munkaterületeket és az ahhoz kapcsolódó tereléseket és…
Dr. Tiborcz János r. dandártábornok, Vas megye rendőrfőkapitánya 2012-ben alapította a „Vas Megye Rendőrségéért” kitüntető címet, a Főkapitányság és az illetékességi területén működő rendőrkapitányságok társadalmi kapcsolatainak építésében, a korszerű Rendőrség-kép terjesztésében és a Rendőrség népszerűsítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenység, illetve teljesítmény elismerésére. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2020. október 1-jén, ünnepélyeskeretek között adta át a „Vas Megye Rendőrségéért” kitüntető címet többek között Horváth Lászlónak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóság nyugalmazott igazgatójának. Forrás: http://www.police.hu
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Nógrád megyében a 2127-es jelű út 1,5 kilométeres szakasza teljeskörűen megújult. Az összekötő út felújítása a TOP-1.3.1-15-NG1-2019-00005 azonosítószámú, „Közlekedésfejlesztés Nógrád megyében 2.” elnevezésű projekt egyik eleme. A projekt a 2127-es jelű úton túl további megyei felújítást is magába foglal, melyeket a társaság 205,78 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 1,5 kilométeren újult meg a 2127-es jelű Csécse-Pásztó összekötő út. A projekt a TOP-1.3.1-15 kódszámú, Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés című felhívás keretében valósul meg. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező mintegy bruttó 125,7 millió…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Európán belül is élen jár a jármű és infrastruktúra közötti kommunikációs technológiák tesztelésében és kiépítésében. A társaság nemrégiben újabb úgynevezett C-ITS útmenti adó-vevő berendezéseket, vagyis Road Side Unit (RSU) eszközöket szerzett be és telepít majd Győr 10 csomópontjába, a C-Roads projekt keretein belül. Az eszközök információt nyújtanak a jelzőlámpás csomópontokban az adatok fogadására képes gépjárművel közlekedők számára a biztonságos és hatékony átkeléshez. Például a jelzőlámpa fázisterv adatai alapján jelzik a piros jelzésből még hátralévő időt vagy a zöldhullám elérése érdekében javasolt sebességet. A társaság korábban már telepített ilyen eszközöket az M0-ás autóúton és az M1-es autópályán. Az M1-es autópályán korábban üzembe helyezett berendezések korszerűsítése és a kísérleti szakasz bővítése mellett az M7-es autópályán is megjelennek ilyen eszközök várhatóan idén év égéig. Ezen kívül Győr lesz…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén október 1-jén ünnepli 15. születésnapját, azonban a hazai útkezelés története sokkal régebbre nyúlik vissza. Valójában az 1850-ben alapított építési igazgatóságokkal indult el minden, amely számos átalakulás, bővülés, szervezeti összeolvadás után érte el azt, hogy 15 éve megalakulhatott a mára egy egész országot behálózó, több mint 32 000 kilométer közút üzemeltetését ellátó szervezet, a Magyar Közút. Az utak az emberiség életében mindig alapvető szerepet játszottak: annyira hozzátartoznak a civilizációhoz, hogy szinte soha nem jutnak tudatosan az eszünkbe, akár a levegő, amelyet belélegzünk. Az utaknak köszönhető nagy részben a modern civilizáció kifejlődése, hiszen összekötöttek térségeket, országokat, vagyis az embereket. A szakma korai képviselőinek gondossága, bölcsessége révén a XVII. századig visszamenően találhatóak adatok az utak építéséről, fenntartásáról. A források szerint III. Károly (1685-1740) volt az első király,…
Nem is gondolnánk, hogy a 2020-as év bizonyos területeken pozitív hatással volt az egészségünkre. A kerékpáros számlálások eredményei alapján biztosan kijelenthető, hogy az idei évben aktívabbak voltunk két keréken, mint valaha, hiszen még soha ennyien nem választották korábban a kerékpározást, mint aktív turisztikai formát. A kerékpáros fejlesztéseket a turisták gyorsan felfedezték és megszerették. Ezt bizonyítja, hogy a Tisza-tavon a nyár folyamán kétszer annyian bicikliztek, mint egy évvel ezelőtt. A biciklizés pedig egyértelműen jótékony hatást gyakorol mind az egészségünkre, mind a fittségünkre, hiszen egy nagyon intenzív mozgásforma a szabad levegőn. Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel közösen elkészítette az idei nyár kerékpáros turizmusának gyorsjelentését. A Magyar Közút az idei nyár folyamán is kézi, illetve gépi számlálás segítségével vette számba a kerékpáros turistákat. A számlálásokat a nagy…
Az országban számos közutat szegélyeznek gyönyörű fasorok, melyeket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az utak karbantartásán túl különös gonddal óv. Fontosnak tartják, hogy a fákat egy-egy vizsgálattal ne kelljen megsérteniük, ezért több helyen is alkalmazzák az országban a Fakopp 3D nevű műszert. A készülék segítségével mindössze a kérgen ejtett pár apró szúrással 3D-s képet kaphatunk a fa belső állapotáról. Az eszköz segít megállapítani, hogy a láthatóan még nem károsodott egyedek valóban egészségesek-e, vagy a kis mértékben károsodott fák esetében van-e már belső károsodás is. Ha nem, akkor elegendő az elszáradt faágakat eltávolítani, ezzel is biztosítva, hogy egy-egy fa minél hosszabb ideig gazdagítsa környezetünket. A fakopp képes a fában található üregek, korhadt részek akusztikus, roncsolásmentes kimutatására. Működési elve a törzsön elhelyezett szenzorok közötti hanghullám terjedési sebességének mérésén alapszik. A vizsgálandó fa…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. néhány évvel ezelőtt kísérleti út- és hídépítési programot hirdetett meg. A program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon. A program keretében lehetőség nyílik közútépítésben vagy fenntartásban korábban nem alkalmazott új építési anyagok, illetve új technológiák, eszközök minősített körülmények között történő kipróbálására az országos közúthálózat egyedileg meghatározott szakaszain. Az ígéretes újítások széleskörű alkalmazását megelőzően szükséges az adott anyag vagy technológia alkalmazásával kapcsolatos szakmai tapasztalatok gyűjtése, amihez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai révén biztosítja a szakmai hátteret. Az állami tulajdonban lévő, országosan 32 ezer kilométernyi közúthálózatot üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan fejleszti gépparkját és igyekszik a legújabb, legmodernebb technikai megoldásokat alkalmazni a kezelésébe tartozó szakaszokon. Ennek szellemiségébe illik bele ez az egyedülálló program, amely lehetőséget biztosít…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatósága és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság között létrejött együttműködési megállapodás aláírására került sor szeptember 8-án. A Közút és a katasztrófavédelem szakemberei a beavatkozások során rendszerint találkozhatnak, legyen szó viharkárok, hóhelyzet vagy közúti balesetek esetében. A társszervek pontos, precíz és csapatban lévő munkavégzésére ezen alkalmakkor nagy szükség mutatkozik, a károk mielőbbi felszámolása és az eredeti helyzet visszaállítása érdekében. Az együttműködési megállapodás megújításának célja ezért az országos közúthálózaton zajló közúti közlekedés biztonságosabbá tételére, valamint természeti és ipari eredetű katasztrófák által okozható veszélyek és azok bekövetkeztében a kölcsönös információáramlásra irányul. Célja továbbá az, hogy a balesetek és a veszélyhelyzetek elhárítása során előnyben részesítsék az utazók biztonságát, valamint törekedjenek az út mielőbbi felszabadítására és a forgalmi rend helyreállítására. A felek a téli koordinációs felkészülési értekezletet minden…
A magyar kormány „Tisztítsuk meg az Országot!” elnevezéssel nagyszabású projektet indít a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretein belül. A cél, hogy több közreműködő szervezettel közösen felszámolják az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladékokat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közreműködő szervezetek mindegyikénél kiválasztott egy olyan pilot helyszínt, amely alkalmas lehet a hulladék felszámolásához szükséges intézkedések elemzésére. Az első pilot projektek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kezelt úthálózat melletti területen valósultak meg. Ezen akciók tapasztalata és az elmúlt időszakban végzett részletes, országos felmérések alapján a közútkezelő elkészítette az állami, országos közúthálózat melletti területek szennyezettségi térképét. Általánosságban elmondható, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt 5 évben évente átlagosan közel 11 ezer tonna, döntő többségében illegálisan kidobott hulladékot gyűjtött össze és szállított el biztonságos lerakókba az országos, 32 ezer…