A burkolati jelek festését újítják fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei az M1-M7-es autópálya Budapest felé vezető, közös bevezető szakaszán 2024. március 26-27-én, kedden és szerdán. A csúcsidőszakon kívül, várhatóan 10-től 15 óráig, a 7-es és 12-es kilométerszelvények között zajló munkálatok idejére váltakozva zárják majd le az érintett sávokat. Időszakosan várhatóan egy sávon haladhat csak a forgalom. A munkálatokra és a sebességkorlátozásra előjelző és változtatható jelzésképű táblákon hívják fel a közlekedők figyelmét. A közlekedőknek ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.
Az első tavaszi hosszú hétvége alatt beindult az idei turisztikai jellegű kerékpáros forgalom az országban. A Magyar Közút kezelésében lévő kerékpárutakon elhelyezett mérőhelyek adataiból jól kitűnik, hogy főleg a március 15-i jó időt használták ki a kerékpározni vágyók. A legtöbben, 1852-en a Velencei-tó körül tekertek aznap, de kiemelt forgalom volt a pénteki ünnepi szabadnapon a Balatonnál, a Tisza-tónál és a Dunakanyarban is. Az igazi tavaszi időjárás az egész országban kicsalogatta a kerékpározni vágyókat az ünnepi hosszú hétvégén. A Dunakanyarban, a Magyar Közút zebegényi kerékpáros mérőhelyén három nap alatt összesen 1681-en, a Balatonnál a zánkai mérőhelyen 230-an, a fenékpusztai mérőhelyen 510-en, a Tisza-tónál, Tiszafüreden 956-an haladtak át két keréken. A legnépszerűbb úti cél a Velencei-tó volt, itt a teljes hétvége alatt összesen 2757 kerékpáros fordult meg az agárdi mérőhelyen. A szombati…
Hézagkiöntési munkálatok miatt forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóút több szakaszán a következő napokban. A közlekedők március 23-án és 24-én, szombaton és vasárnap Pécel-Maglód, valamint Gyál-Vecsés térségében, március 26-án és 27-én, kedden és szerdán Gyál térségben számíthatnak sávzárásra, 80 kilométer/órás sebességkorlátozásra, emiatt csúcsidőben jelentős menetidő növekedésre. A munkavégzésre és korlátozásokra a szakemberek előjelző táblákon és változtatható jelzésképű táblákon hívják fel a közlekedők figyelmét. Március 23-24-én, szombaton és vasárnap az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán Pécel-Maglód térségében az 50-49-es kilométerszelvényben zajlanak a hézagkiöntési munkálatok 7 és 17 óra között. A munkálatok ideje alatt egy sávon haladhat a forgalom. Március 23-án, szombaton Gyál-Vecsés térségében az M0 autóút M3-as autópálya irányába vezető oldalán a 34-36-os kilométerszelvényben, március 24-én, vasárnap ugyanezen szakasz másik oldalán, az M1 autópálya irányában zajlik majd munkavégzés. Emiatt 7…
Javítási munkálatok miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők 2024. március 21-én az M0 autóút főpályáján az M3-as autópálya csomópontjában. A csúcsidőszakon kívül végzett munkálatok idejére, várhatóan 9 és 16 óra között sávzárásra és sebességkorlátozásra számíthatnak a közlekedők, melyre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. előjelző táblákon hívja fel a figyelmet. Március 21-én, csütörtökön az M0 autóút érintett szakaszán, a Megyeri híd felé vezető oldalon két sávot lezárnak a szakemberek, a beavatkozás ideje alatt egy sáv lesz biztosított a forgalom számára. A korlátozás nem érinti az autóútra történő fel- és onnan történő lehajtást, továbbá a gyűjtő-elosztó pálya is igénybevehető a torlódások enyhítésére. A közlekedőknek ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást…
7,5 tonnás súlykorlátozást vezetnek be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei Székesfehérváron a 801-es főúton, azaz az Új Csóri úton Veszprém irányából a 8202-es Székesfehérvár-Kincsesbánya összekötő úti csomóponttól az Új Csóri úti körforgalomig. A székesfehérvári önkormányzat kezdeményezésére, 2024. április 2-től életbe lépő intézkedés célja a közút megnövekedett forgalma következtében a lakott terület védelme, az Új Csóri úti körforgalmú csomópont tehermentesítése, a forgalomáramlás javítása és a tömegközlekedési járművek közlekedésének segítése. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a korlátozást előjelző táblákat már korábban elhelyezi, melyek 2024. április 2-án lépnek hatályba. Ezt követően a Veszprém felől érkező 7,5 tonnát meghaladó tehergépjárművel a 8-as főút 15-ös kilométerszelvénytől az M7-es autópálya felé haladva, majd a 8-as kilométernél a „7-es főút Székesfehérvár / 81-es főút Győr / 811-es főút Bicske” útirányban lehajtva, a körforgalmú csomópontban a 7-es…
A Szolnok és Jászberény környéki települések átmenő teherforgalmának csökkentése érdekében 2024. március 27-től 20 tonnás súlykorlátozást vezetnek be a szakemberek az M4-es autóúttól északra, a 32-es főúttól keletre, a 31-es főúttól délre, valamint a Tisza folyótól nyugatra lévő kijelölt terület egyes közútjain. Az intézkedés célja, hogy az érintett települések közúthálózatáról visszaszorítsák az elmúlt időben megnövekedett tranzit jellegű teherforgalmat. A bevezetést követően a szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik majd az új forgalmi rend hatását és szükség esetén finomhangolásokat végeznek a gördülékeny közlekedés fenntartása érdekében. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az elmúlt években számos közúti fejlesztés valósulhatott meg, forgalomba helyezték az M4-es gyorsforgalmi utat és több kiemelkedő útfelújítási beruházás is lezajlott Jászberény térségében. A fejlesztések hatására azonban a Szolnok és Jászberény környéki települések átmenő teherforgalma is jelentősen megnőtt, mely a települések lakóinak életminőségét is nagyban befolyásolja.…
Újabb látványos díszvilágítást kap a Megyeri híd, ezúttal március 15-17. között a forradalom és szabadságharc évfordulójának fényét emelve piros-fehér-zöld színekben pompázik majd a híd középső, üveges része. Idén először kerít sort a Magyar Közút a márciusi ünnepi látványosságra. A gigantikus nemzeti színű fénylobogók alatt pénteken, szombaton és vasárnap estétől másnap reggelig kelhetnek át a hídon közlekedők. A Közút szakemberei felhívják a figyelmet arra, hogy aki nemcsak menet közben szeretné szemügyre venni a különleges díszvilágítást, semmiképpen se álljon meg a leállósávon, mivel azt kizárólag műszaki hiba esetén lehet használni. Aki fotózni szeretne, az ne vezetés közben tegye, hanem a 2-es főút felől közelítse meg a hidat, a pesti hídfő alatti részen keresztül pedig biztonságosan, gyalogosan vagy akár kerékpárral is eljuthat a helyszínre. Továbbá azt is kérik a közútkezelő munkatársai, hogy óvatosan,…
A statikus adatok gyűjtése és szolgáltatása TN-ITS formátumban 2019. óta zajlik. A hazai TN-ITS szolgáltatás fejlesztője és üzemeltetője a Magyar Közút Nonprofit Zrt, a gyors magyarországi bevezetésért kiválósági díjat is kapott. A Budapest Közút 2021-ben csatlakozott a TN-ITS közösséghez, az első évben az alábbi öt korlátozási kategória volt elérhető országszerte: - Maximális sebességkorlátozás - Jármű magassága - Jármű szélessége - A jármű bruttó tömege - Parkolási információk Mi változik 2024-ben? Budapest területén a korábbi kategóriák kibővültek, az alábbi új adatcsomagok érhetők el 2024 eleje óta: - Útkategória típusa - Terület típusa - Úttípus - Maximális sebességkorlátozás - Jármű magassága - Jármű szélessége - Jármű hossza - Jármű bruttó tömege - Legnehezebb tengelysúly - Kódolt geometria A fejlesztés részben Európai Uniós finanszírozással valósult meg, a „Crocodile 3 HU” intelligens közlekedési rendszerek…
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásainak köszönhetően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei új motoros alácsúszásgátló elemeket telepítenek a Somogy vármegyei bálványosi bekötőút 400 méteres szakaszára. A beruházás a korábbi években megkezdett fejlesztések újabb fejezete, melynek célja, hogy a motorosok által kedvelt és gyakran használt szakaszokon megelőzzék a súlyosabb kimenetelű baleseteket. A statisztikák szerint országosan évente mintegy 1200-1300 motoros baleset történik, ennek nagyjából 5%-a, vagyis évi 50-60 eset halálos kimenetelű. A halálos motoros balesetek leggyakrabban egyébként útkanyarulatokban, illetve egyenes úton fordulnak elő, döntő többségében a nyári hónapokban, vagyis a motoros csúcsszezonban. Az adatok alapján a motoros balesetek elsődleges okaként nagy arányban van megjelölve a gyorshajtás. Ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-vel korábban együttműködési megállapodást kötött, hogy a motorkerékpárral közlekedők…
A ritka betegségek magyarországi betegszervezete, a RIROSZ, a ritka betegséggel élő emberek gyógyításáért dolgozik. Egy különleges nap, február 29-e a Ritka Betegségek Világnapja, amit a közösségért munkálkodók azért hívtak életre, hogy felhívják a figyelmet az érintettekre. Ennek részeként számos középület, köztük idén a Magyar Közút kezelésében lévő Megyeri híd is speciális díszvilágítást kap a szervezetnek köszönhetően. A közútkezelő biztosítja a lehetőséget, hogy február 24-29. között alkonyattól pirkadatig kék, zöld, rózsaszín és lila színekben pompázzon a híd, ezzel is támogatva a fontos ügyet. Ritka betegségnek olyan kórképeket nevezünk, melyek 2000 lakosból kevesebb, mint 1 főt érintenek. Általában súlyos, az életet és az életkilátásokat nagyban befolyásoló, 50%-ban gyerekeket, többnyire babákat érintő betegségek. 7-8000 ilyen betegség van összesen, melyeket a rutin hiánya miatt nagyon nehezen és csak sokára ismernek fel. Az ilyen betegségben…
Az elektromos járművek akkumulátorainak tűzoltására összesen 13 e-oltólándzsa készletet szerzett be a 31 ezer kilométernyi országos közutat kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a hazai autópályák jelentős részét üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az oltólándzsákat a társaságok a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak adományozták, ezzel közel megduplázva a meglévő készletet és tovább növelve a közlekedésbiztonságot. Egyre többen választják itthon is a plug-in hibrid vagy teljesen elektromos járműveket. A környezetbarát járművek terjedésével párhuzamosan az utóbbi években többször is előfordult, hogy egy égő elektromos jármű okozta robbanásveszély miatt akár több órára is le kellett zárni egy-egy útszakaszt, ezzel jelentős fennakadást okozva a közlekedésben. Az e-oltólándzsa készletek azonban a hagyományos tűzoltási módszerhez képest az elektromos járművek oltási folyamatát jelentősen lerövidítik, így a mentési munkálat sokkal hatékonyabban mehet végbe, rövidebb ideig tarthatnak ilyen eseteknél…
A változékony téli időjárás kedden újra lecsap az ország több térségében. A legfrissebb előrejelzések alapján kedd kora hajnaltól a délelőtti órákig az északkeleti tájak kivételével ónos eső vonul végig az országon. A legtöbb ónos eső Veszprém, Fejér és Pest vármegyében várható. A Magyar Közút, ahol lehet, ott megelőző sószórást végez, de ónos eső idején, ha folyamatosan hullik ez a csapadékforma, akkor könnyen lemoshatja a burkolatra kijuttatott síkosságmentesítő anyagokat, így hatékonyan csak annak elállta után tudnak beavatkozni a szakemberek. Ezért a közútkezelő fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől. A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján kedd kora hajnaltól északnyugat felől olyan csapadékzóna érkezik, amely ónos esőt hoz magával. Jelen állás szerint kedd kora délelőttig az északkeleti vármegyék kivételével nagy területen várható majd ónos eső. A legtöbb Veszprém, Fejér és Pest vármegyékben várható, itt vastagabb…
Az év első napjaiban újra téliesre fordul az időjárás. Vasárnaptól jelentős lehűlés érkezik, ezzel párhuzamosan az esőt a dunántúli vármegyékben ónos eső, majd gyakorlatilag az ország teljes területén havazás váltja fel. A Magyar Közút, ahol lehet, ott megelőző sószórást végez, de ónos eső idején, ha folyamatosan hullik ez a csapadékforma, akkor azt az eső lemoshatja, így hatékonyan csak annak elállta után tudnak beavatkozni a szakemberek. Ezért a közútkezelő fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől. Nemcsak az időjárás miatt, hanem azért is, mert a hétvégén a szokásosnál is nagyobb forgalom várható a Nyugat-Európába visszatérő munkások miatt, emiatt főleg az M3-M0-M1 és az M5-M0-M1 útvonalon lehetnek majd telítettebbek a sávok. A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján vasárnaptól keddig az ország teljes területén várható kisebb-nagyobb havazás. A legtöbb friss hó Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Somogy,…
Még mindig 2023-at írsz 2024 helyett? Nem sikerült még ráhangolódni az új évre? A Magyar Közút most is segít! Összegyűjtötték a tavalyi év legnépszerűbb közutas TikTok videóit. Itt a top10-es lista. A Magyar Közút az elmúlt években kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett az új közösségi média platformokon való jelenlétre. Aktív és tudatos kommunikációs stratégiájuk nyomán mára az egyik legnagyobb és legkedveltebb nagyvállalati TikTok oldallal büszkélkedhetnek. A kreatív és humoros tartalmaiknak köszönhetően az elmúlt időszakban már több mint 76 ezren követték be a közútkezelő csatornáját, a kifejezetten erre a platformra készített videóikat pedig több mint 1,5 millió lájkkal jutalmazták eddig a felhasználók. A videós tartalmaik az elmúlt egy évben több mint 5,3 millió megtekintést generáltak, ezért a közútkezelő közösségi oldalának szerkesztői most egy top10-es listát raktak össze, hogy melyek voltak a legnépszerűbb…
A legújabb meteorológiai előrejelzések alapján péntek estétől szombat estig az ország északi területein kisebb-nagyobb havazás várható. A Magyar Közút mind a 80 mérnökségén keresztül továbbra is ütemezetten, folyamatosan fogja végezni a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, egyúttal arra kérik a közlekedőket, hogy az időjárásnak megfelelően, óvatosan és körültekintően vezessenek, utazás előtt pedig tájékozódjanak a www.utinform.hu oldalon. A legfrissebb előrejelzések alapján péntekről szombatra virradóra nyugat felől összefüggőbb csapadékzóna érkezik, amelyből a Dunántúli-középhegységben, Budapest tágabb térségében, az Északi-középhegységben és északkeleten havazás várható. Elsősorban Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében várható majd magas víztartalmú vizes, úgynevezett tapadó hó, a legtöbb a magasabb hegyvidéki területeken hullhat majd. Szombaton ismét szeles időjárás várható, a 70-80 km/órás széllökésekre a Dunántúli- és az Északi-középhegységben lehet majd számítani. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.…
A Magyar Közút elmúlt évek tapasztalatai alapján december 22-én, péntektől a szokásosnál nagyobb forgalomra számíthatnak a közlekedők, különösen a nemzetközi átmenő forgalmat biztosító főbb útvonalakon. Extrém nagy forgalom várható a bevásárlóközpontok környékén is, amely a környező közutak forgalmára is hatással lehet. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megnövekedett nemzetközi forgalomra figyelmeztet minden közlekedőt a következő egy hétben. A Nyugat-Európa felől érkező tranzitforgalom főként az M1-M0-M5-ös útvonalat érinti majd, de gyakorlatilag minden nyugat-kelet irányú úton megnövekedett forgalomra kell számítani karácsonyig. A tranzitforgalom újbóli megerősödése az új év első hétvégéjén várható az ellenkező irányba, amikor az átutazók visszaindulnak Nyugat-Európa felé. Az ünnepek előtti napokban nemcsak a megszokott csúcsidőszakokban, hanem azon kívül is megnőhet időközönként egy-egy út forgalma, főleg a forgalmasabb bevásárlóközpontok környékén. A Magyar Közút jövőre 50 éves Útinform szolgálatának tapasztalatai alapján december…
A téli időszak változékony és csapadékos időjárása kedvez az új burkolathibák kialakulásának, főleg a régebbi építésű mellékutakon. Az elmúlt napok intenzív esőzései és gyakori fagyási-olvadási ciklus változások miatt az országos közúthálózaton is kialakultak új burkolatibák, ezek javításáról a Magyar Közút 80 mérnökségén keresztül folyamatosan, ütemezetten gondoskodik. A helyreállítási munkák elvégzéséig a közlekedők türelmét és megértését kérik a szakemberek. A Magyar Közút a növényzetgondozás, szalagkorlát cserék, szemétszedés, illetve a hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatok mellett folyamatosan gondoskodik a téli hónapokban újonnan kialakuló burkolathibák javításáról is. Általánosságban elmondható, hogy novembertől márciusig egy-egy csapadékosabb időjárás, majd az azt követő fagyási-olvadási ciklusok gyors váltakozása (éjszakai fagyok, nappali pozitív hőmérséklet) kedvez az új burkolathibák kialakulásának, főleg a régebbi építésű, felújításra váró mellékúti szakaszokon. Ezt a folyamatot szemlélteti a Magyar Közút egy korábbi videója: https://www.youtube.com/watch?v=gewNn3QO8ME. A téli…
Advent első vasárnapjától újra ünnepi díszvilágítással üzemel a Budapest melletti M0-s autóút ikonikus műtárgya, a Megyeri híd. A 100 méter magas pilonok eddig zöld színben, óriási fenyőfaként pompáztak, míg december 17-től felkerültek rájuk a csúcsdíszek és színes díszfények is, így az ország legnagyobb, 35 emeletes karácsonyfáivá változtak. A különleges attrakciót december 27-ig láthatják az érdeklődők, ezt követően egészen év végéig az alap zöld világítással lesz látható a híd. A Magyar Közút először 2021-ben alakította át a Budapest melletti Megyeri híd pest pilonját hatalmas, 100 méteres karácsonyfává. A nagy sikerre való tekintettel tavaly már mind a két pilont átalakították, míg idén számos újdonsággal rukkoltak elő. Az immár hagyományosnak mondható ünnepi díszvilágítás minden eddiginél hosszabb ideig tart, december 3-tól egészen december 31-ig minden nap sötétedéstől másnap reggelig láthatják zöldben pompázni a közlekedők…
Új online felülettel, az Útszámkeresővel rukkolt elő a Magyar Közút, melyen az országos közúthálózatba tartozó utakról mostantól bárki könnyedén pontos információkat érhet el az adott út üzemeltetőjére, nevére, számára vonatkozóan. A portál segítségével a közlekedők könnyedén meghatározhatják egy adott pont helyadatait, mely támogatást nyújt például a közútkezelői kérelmek pontosabb előkészítéséhez is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hazai úthálózatból 31 ezer kilométernyi szakaszt kezel, a Társaságon kívül azonban számos további üzemeltetője is van az országos közúti hálózatnak, melyről részletes információkat korábban itt osztott meg a Társaság: https://kozut.hu/2022/08/25/egy-het-mulva-mar-uj-koncesszios-tarsasag-vegzi-1237-kilometernyi-autopalya-uzemelteteset/#more-12484 A most megjelenő Útszámkereső felület elsődleges célja, hogy az országos, állami tulajdonban és üzemeltetésben lévő közúthálózatról tájékoztassa a látogatókat. Az új portállal párhuzamosan a már korábban létrehozott KIRA (Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis) továbbra is elérhető, azonban a helyazonosításra célszerűbb lesz a felhasználói…
Szerda hajnaltól havazás kezdődött az ország dunántúli területein. Változó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan esik a hó az ország nyugati részében. A legújabb meteorológiai előrejelzések alapján a havazás ezeken a területeken kitarthat a csütörtök reggeli órákig, sőt, átterjedhet az ország többi vármegyéjére is. A Magyar Közút mind a 80 mérnökségén keresztül továbbra is ütemezetten, folyamatosan fogja végezni a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, egyúttal arra kéri a közlekedőket, hogy az időjárásnak megfelelően, óvatosan és körültekintően vezessenek, utazás előtt pedig tájékozódjanak a www.utinform.hu oldalon. A legújabb előrejelzések alapján szerda késő délutántól a havazás fokozatosan átterjed majd az ország többi részére is. Az északkeleti, magasabban fekvő területeken, vagyis Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is akár 10-15 centiméternyi friss hó hullhat. A havazás várhatóan a dunántúli területeken sem vesz vissza az erejéből csütörtök reggelig, így…