A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megújul Sopronban a Csengery út mintegy 449 méteres szakasza a Kőszegi út és a vasúti felüljáró között. A munkálatok során a burkolat teljes rekonstrukcióján túl a kiemelt szegélyek, autóbusz megállóhelyek és a forgalomtechnikai jelzések is megújulnak. A beruházás hazai forrásból, bruttó 168 millió forintból valósul meg. A felújítás alatt álló útszakaszon a forgalom 1995-ben indulhatott meg. A szakasz jelentős szerepet tölt be a város közlekedési hálózatában, emiatt rendkívül nagy forgalom bonyolódik a szakaszon, naponta közel 18 000 egységjármű veszi igénybe az útvonalat. Az építés jelentősen érinti a Sopronban közlekedőket, ezért egyirányú ideiglenes forgalmi rendet vezettek be a szakemberek. A kivitelezési munkák már zajlanak és augusztus második felében fejeződnek be. A felújítás érinti a Kőszegi úti körforgalmat is, várhatóan a körforgalom felújítását követően – néhány…
Az iskolai tanév lezárását követően fokozatos nőtt az elmúlt hetekben az M7-es autópálya forgalma. Főleg hétvégenként nagyságrendekkel megnő a gyorsforgalmi úton közlekedők száma, így akkor is 80-90 kilométer/órára csökkenhet le a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény. A telített sávokban ezzel együtt megnő a balesetek és szakaszos torlódások kockázata, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több hasznos tippel is szolgál a közlekedőknek, hogy az utazásuk kellemes és stresszmentes legyen a nyári időszakban is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jól körülhatárolható, hogy mely időszakokban használják a Balaton és a Velencei-tó felé autózók az M7-es autópályát. Pénteken 14 és 20 óra között, míg szombaton 8 és 13 óra között indulnak el a legtöbben Budapest irányából. Vasárnap pedig a főváros felé vezető oldalon 12 órától egészen…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél a nyári üzemeltetési időszak az útfelújításokról, növényzetgondozásról, az út és környezetének rendbetételéről szól. A társaság szakemberei ezeket a munkákat minden esetben indokolt sebességkorlátozás mellett végzik, a saját és a közlekedők védelme érdekében, melyet azonban nagyon sokan hagynak figyelmen kívül vagy tartanak feleslegesnek. Pedig soha nem véletlen a kihelyezett sebességkorlátozás mértéke, életek múlhatnak rajta, hogy betartjuk-e a korlátozást, erre hívja fel a figyelmet a Magyar Közút legújabb, „Nem véletlen” elnevezésű kampánya. Új közlekedésbiztonsági kampányában elgondolkodtató posztokkal hívja fel a figyelmet hivatalos Instagram oldalán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra, hogy mennyire fontos figyelembe venni és be is tartani az utakon és a munkaterületek környezetében elhelyezett fix és ideiglenes sebességkorlátozásokat. Bár amíg nem történik baj, sokan gondolhatják, hogy nem indokolt egyes helyeken a lassítás. Azonban elég egy…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megújult 6,4 kilométeren a Fertőd – Országhatár kerékpárút. A munkálatok során a burkolat teljes rekonstrukcióján túl a szakaszon található Hanság-főcsatorna-híd burkolatát, szegélyeit és korlátjait is javították a szakemberek. A beruházás hazai forrásból, bruttó 293 millió forintból valósulhatott meg. A felújított kerékpárút a Fertőd-Országhatár összekötő út mellett halad, a felújítás Fertőd lakott területét elhagyva Nyárliget település rész előtti külterületi szakasz mentén a földút csatlakozásnál kezdődik és a Hanság-főcsatorna-híd utánig tart. A felújítás során a szakemberek a meglévő elöregedett pályaszerkezetet felmarták, majd annak felhasználásával teljesen új pályaszerkezetet építettek. Ez a környezetbarát és fenntartható hidegremix eljárással felhasznált felmart anyag cementes alaprétegként működik, erre építették a további, kötőréteget és kopóréteget, ezzel egy rendkívül tartós burkolatot létrehozva. A burkolatfelújításon túl a szakemberek helyreállították a padkákat, vízelvezető árkokat, rézsűket, a…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Tolna megyében a 6535-ös jelű Bonyhád-Tevel-Murga összekötő úton, Bonyhád, Zrínyi, Gyár és Sport utcák csomópontjában új körforgalmú csomópontot épült. A beruházás a TOP-1.3.1-15-TL1-2016-00001 azonosítószámú, „Közlekedésfejlesztés Tolna megyében I.” elnevezésű projekt egyik eleme. A projekt az új körforgalmú csomóponton túl további megyei felújítást is magába foglal, melyeket a társaság 1,104 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként épült meg a 6535-ös jelű összekötő úton az új bonyhádi körforgalmú csomópont. A projekt a TOP-1.3.1-15 kódszámú, Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés című felhívás keretében valósul meg. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.