Megújul a Sopron Csengery utca Kőszegi út és a vasúti felüljáró közötti szakasza

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megújul Sopronban a Csengery út mintegy 449 méteres szakasza a Kőszegi út és a vasúti felüljáró között. A munkálatok során a burkolat teljes rekonstrukcióján túl a kiemelt szegélyek, autóbusz megállóhelyek és a forgalomtechnikai jelzések is megújulnak. A beruházás hazai forrásból, bruttó 168 millió forintból valósul meg.

A felújítás alatt álló útszakaszon a forgalom 1995-ben indulhatott meg. A szakasz jelentős szerepet tölt be a város közlekedési hálózatában, emiatt rendkívül nagy forgalom bonyolódik a szakaszon, naponta közel 18 000 egységjármű veszi igénybe az útvonalat.

Az építés jelentősen érinti a Sopronban közlekedőket, ezért egyirányú ideiglenes forgalmi rendet vezettek be a szakemberek. A kivitelezési munkák már zajlanak és augusztus második felében fejeződnek be. A felújítás érinti a Kőszegi úti körforgalmat is, várhatóan a körforgalom felújítását követően
– néhány héten belül – kedvezőbb körülmények alakulnak ki a közlekedők számára. A megvalósítást a nyári, iskola időn kívüli időszakra ütemezték a szakemberek, hogy csökkentsék a forgalmi torlódásokat.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kér mindenkit, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kérik, a felújítási munkák hosszú távon is az ő érdeküket szolgálja majd.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS