Közös gyakorlatot tartott a Katasztrófavédelem, a Rendőrség, a Honvédség és a Magyar Közút

Közös gyakorlatot tartott a Katasztrófavédelem, a Rendőrség, a Honvédség és a Magyar Közút

Általános hír
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-én ismét téli üzemmódra váltott. Ehhez kapcsolódóan a téli időjáráshoz kapcsolódó védekezési feladatokban résztvevő együttműködő hatóságok, mint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Honvédség és önkéntes mentőszervezetek bevonásával speciális terepgyakorlatot tartottak a Groupama Tanpályán. A Hungaroring területén belül található Tanpályán olyan gyakorlatokat végeztek a társszervek, melyek hozzájárulhatnak a téli időszakban esetlegesen előforduló események hatékonyabb kezeléséhez, a védekezésben együttműködők közötti gyorsabb információáramláshoz, a reagálási képességük továbbfejlesztéséhez, valamint az erőátcsoportosítások gyakorlásához. A Tanpályán kárhelyszínre történő vonulást, a műveletek koordinálását, a beavatkozó gépjárművezetői állomány vezetéstechnikájának fejlesztését és a kárhelyszíni feladatok végrehajtását tesztelték. Külön kiemelendő, hogy a gyakorlat során valamennyi szervezetnél használatban lévő úgynevezett EDR, vagyis Egységes Digitális Rádiótávközlő rendszert alkalmaztak. A gyakorlatban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2 sószóró munkagéppel és 1 útellenőri autóval,…
Read More
Téli üzemmódra, 0-24 órás szolgálatra állt át a Magyar Közút

Téli üzemmódra, 0-24 órás szolgálatra állt át a Magyar Közút

Hóhelyzet
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra, ezzel együtt 0-24 órás szolgálatra váltott. Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 94 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A következő hónapokban mintegy 4000-en dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a szükséges téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján. A társaság a 2020-2021-es téli szezonban az országos közúthálózaton összesen több mint 1100 munkagépet (nehézgépjárművek, rakodógépek, hómarók) mozgósíthat. A közútkezelő mind a 94 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 174 ezer…
Read More
Összesen több mint 10 kilométeren újul meg az M3-as autópálya

Összesen több mint 10 kilométeren újul meg az M3-as autópálya

Munkálatok
Több szakaszon, összesen több mint 10 kilométeren újul meg az M3-as autópálya. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő időszakban szakaszosan, ütemezetten adja át a munkaterületet a kivitelezőknek. A munkavégzéshez kapcsolódó korlátozások 2020. október 12-én, hétfőn lépnek életbe, a beruházások várhatóan november végén fejeződnek be. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, teljes egészében hazai forrásból, közel 1,5 milliárd forint értékben összesen több mint 10 kilométeren újul meg az M3-as autópálya. A beavatkozások Aszód térségében a külső sávot, a 85-ös és 90-es kilométerszelvények között Ludas környékén két szakaszon a külső és a belső sávot, illetve a Nyíregyháza felé vezető oldalon a 121-es és 126-os kilométerszelvények között Mezőkövesdnél mindkét forgalmi sávot érintik majd. A több szakaszt érintő munkálatokhoz kapcsolódóan meghatározott ütemterv alapján építik ki a munkaterületeket és az ahhoz kapcsolódó tereléseket és…
Read More

15. születésnapját ünnepli a Magyar Közút

Jubileum
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén október 1-jén ünnepli 15. születésnapját, azonban a hazai útkezelés története sokkal régebbre nyúlik vissza. Valójában az 1850-ben alapított építési igazgatóságokkal indult el minden, amely számos átalakulás, bővülés, szervezeti összeolvadás után érte el azt, hogy 15 éve megalakulhatott a mára egy egész országot behálózó, több mint 32 000 kilométer közút üzemeltetését ellátó szervezet, a Magyar Közút. Az utak az emberiség életében mindig alapvető szerepet játszottak: annyira hozzátartoznak a civilizációhoz, hogy szinte soha nem jutnak tudatosan az eszünkbe, akár a levegő, amelyet belélegzünk. Az utaknak köszönhető nagy részben a modern civilizáció kifejlődése, hiszen összekötöttek térségeket, országokat, vagyis az embereket. A szakma korai képviselőinek gondossága, bölcsessége révén a XVII. századig visszamenően találhatóak adatok az utak építéséről, fenntartásáról. A források szerint III. Károly (1685-1740) volt az első király,…
Read More

Útüzemeltető szakmunkás – Szekszárdi mérnökség

Egyéb
Referenciaszám: 964 Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság Kecskeméti mérnökség Útüzemeltető szakmunkás munkakörbe munkatársat keres. A munkavégzés helyszíne: 6000 Kecskemét, Klebersberg Kunó utca 19. A pozíciót betöltő személyre az alábbi feladatok várnak: A közútkezeléshez szükséges szakmunka elvégzése a munkahelyi vezető utasításai szerint az országos közutak biztonságos használata céljából. A mérnökség kezelésében lévő úthálózat kezelésével kapcsolatos feladatok önálló elvégzése, az úton folyó munkák esetén munkahelyi elkorlátozást végez a személyi és vagyonbiztonság érdekében. Eszközöket vételez és használ a feladat ellátásához, anyagmozgatási feladatokat lát el. A minőségi munkavégzés érdekében betartja a technológiai utasításokat. A munkavégzéséhez szükséges gépek gazdaságos és költséghatékony üzemeltetése. A munkavégzéshez kapcsolódó biztonsági előírások betartása a személyi és vagyonvédelem céljából. Az előírt és rendelkezésére bocsátott munka- és védőeszközök, felszerelések stb. rendeltetésüknek megfelelő használata, szakszerű tisztításukról és előírt napi karbantartásukról történő…
Read More