Újabb szakaszához érkeztek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában a gödi Duna út 2-es főút (Pesti út) és a vasúti átjáró közötti 538 méteres szakaszán zajló burkolatfelújtási, csapadékcsatorna építési és hídépítési munkálatok. Október 9-e, hétfőtől a Duna út Honvéd sor és Madách utca közötti szakaszát ismét használhatják a közlekedők, ennek megfelelően változik a térség forgalmi rendje. 2023 október 9-től a forgalom elől elzárt útszakasz részleges feloldásával a Duna út Honvéd sor és a Madách utca közötti szakaszát újra megnyitják a közlekedők számára. A jelenlegi zárás feloldását követően a továbbiakban is zsákutca marad a Szent Imre herceg utca, a Mária utca, a Szeder utca és a Rózsa utca a Duna út irányába. Az érintett szakaszon az ott lakók számára az ingatlanokhoz gépjárművel történő ki és behajtás a munkaidő elején és végén…
A VOLÁN Egyesülés ismét meghirdette közösségi közlekedést népszerűsítő fotópályázatát „Közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel, ahová lelkes amatőrök és hobbifotósok képeit egyaránt várják a szervezők. A pályázat időtartama: 2023. október 1. - október 31. A pályázatra beérkezett műveket egy öt tagból álló zsűri bírálja el. A zsűri mind a három kategóriában az alábbi díjakat osztja ki: I. helyezett: 100.000 forintos pénzjutalom II. helyezett: 50.000 forintos pénzjutalom III. helyezett: 25.000 forintos pénzjutalom A pályázat részletes felhívása ezen az oldalon érhető el: https://volanegyesules.hu/fotopalyazat/
Burkolatfelújítási munkák kezdődnek az M0-M7 csomópontban 2023. október 2-án, hétfőn. A csomópont egyes ágainak felújítása több ütemben, félpályás, esetenként teljes útzár bevezetése mellett valósul meg. A várhatóan egy hónapig zajló munkálatokra, korlátozásokra előjelző táblák hívják fel a figyelmet. A térségben sebességkorlátozásra és megnövekedett menetidőre számíthatnak a közlekedők. A munkák első ütemében, a 2023. október 2-6. közötti időszakban, hétfőtől péntekig az M0-Nyíregyháza irányból az M7-Balaton irányba vezető ágon október 2-án, hétfőn a hajnali óráktól, míg az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldallal párhuzamos gyűjtő-elosztó pályán a délutáni óráktól félpályás korlátozás mellett lehet majd közlekedni. A korlátozások ezen üteme várhatóan a hét végéig fog tartani. 2023. október 5-én, csütörtöktől az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldal melletti gyűjtő-elosztó pályán teljes útzárat vezetnek be a szakemberek. Ezalatt az M7-es autópályán Budapest irányából az…
Lezajlott múlt héten a közútkezelők legnagyobb hazai eseménye, a nagy múlttal rendelkező nemzetközi V4 rodeó verseny országos döntője, melyben a Magyar Közút legjobb gépkezelői mérték össze tudásukat szóróadapterrel és hóekével felszerelt nehézgépjárműveikkel egy kiépített akadálypályán. Pintér Gergő, a pápai mérnökségről ismét bizonyította tehetségét, immár harmadjára álhatott fel a dobogó legfelső fokára. Őt követte a második legjobb, Nagy Zoltán a zalaegerszegi mérnökségről és harmadik helyezettként Szendi Ferenc a sátoraljaújhelyi mérnökségről. A három kiemelkedő gépkezelő ezzel esélyt kapott arra, hogy Magyarországot képviselhesse a visegrádi négyek között megrendezett nemzetközi döntőn 2023. október 4-5-én a csehországi Pilzenben. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mind a 19 vármegyében előselejtezőket tartott, a vármegyei nyertesek, azaz az ország 19 legjobb gépkezelője szeptember 14-én, Szigetszentmiklóson mérte össze tudását. A hazai döntőről készült videó a Magyar Közút hivatalos YouTube csatornáján,…
A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2024-es évfolyamába szeptember 15-től október 15-ig lehet pályázni az mkoprogram.hu weboldalon. Az MKÖ a 30. életévüket még be nem töltött, diplomás, magyar fiatalok karrierindító programja. Az ösztöndíjprogramról Az MKÖ a Kormány utánpótlás-képző, karrierindító programja, amelyet a Miniszterelnökség működtet. Az MKÖ a felvételt nyert 60 pályakezdő fiatal számára hazai és külföldi munkatapasztalatot, versenyképes fizetést, folyamatos mentori támogatást, valamint heti rendszerességgel szakmai és közéleti előadásokat, képzéseket, intézménylátogatásokat nyújt. Az MKÖ 2024-es évfolyamának ösztöndíjasai mind a belföldi programszakasz, mind a külföldi programszakasz ideje alatt emelt összegű ösztöndíjat kapnak, amely adó- és járulékmentes: az ösztöndíj összege belföldön havi 300 000 Ft az ösztöndíj összege külföldön átlagosan havi 670 000 Ft Az ösztöndíjprogram komponensei A 2024. évi MKÖ két komponensből áll: az „A" komponensbe 40 fő, a „B" komponensbe 20 jelentkező kerülhet be a kiválasztási…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.