ITS Hungary Egyesület évadzáró

ITS Hungary Egyesület évadzáró

Blog
Az ITS Hungary Egyesület szokásos év végi összejövetelére 2017. december 18-án került sor a Makadám Klubban. Az elnöki köszöntőt követően röviden áttekintésre kerültek az Egyesület 2017. évi tevékenységei és a jövő évi terveink, valamint tagjaink kicserélhették az intelligens közlekedési rendszerekkel kapcsolatos hazai tapasztalataikat is. A rendezvényt Szilvai József Attila, az ITS Hungary elnöke, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy az intelligens közlekedési rendszerek (röviden ITS) egyre nagyobb szerepet tölt majd be a jövő közlekedésének szervezésében. Az első előadó Verdes Máté beruházási főmunkatárs volt, aki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-2020 közötti ITS tevékenységét ismertette. Áttekintést adott a folyamatban lévő projekteket, kiemelte azokat a területeket, ahol együttműködésre van szükség más szereplőkkel és az eddig elért eredményeket, elvégzett tevékenységeket mutatta be. Ezek többnyire az önvezető és összekapcsolt…
Read More
Budapesti CROCODILE projektegyeztetés

Budapesti CROCODILE projektegyeztetés

Blog
 Budapesten, november 22-én került megrendezésre a Crocodile 2 Irányítóbizottsági megbeszélése, amely a CEF (Európai Hálózatfejlesztési Eszköz) finanszírozású projekt legfelsőbb döntéshozó szerve. A közel 50 fő részvételével zajló eseményt Szilvai József Attila vezérigazgató nyitotta meg. Az egyes tagországok szakemberein kívül a résztvevők között volt az Európai Bizottság képviseletében Pierpaolo Tona is, mert Budapest adott otthont a 2013 óta tartó együttműködés harmadik fázisának a CROCODILE 3-nak a Kick-off megbeszélésére is. A korábbiakhoz hasonlóan Magyarországon a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Budapest Közút Nonprofit Rt.-vel közösen folytatja a munkát, melyet 85%-os támogatási intenzitás mellett 1 780 922 Euró összeggel támogat az Európai Bizottság. A rendezvény második napján, november 23-án a Nemzeti Hozzáférési Pont kialakítása volt a Technikai Munkacsoport legfőbb témája, ahol a szakértők megosztották a projekttel kapcsolatos gondolataikat és bemutatták az eddig elért…
Read More
Magyarország csatlakozott a C-ROADS platformhoz

Magyarország csatlakozott a C-ROADS platformhoz

Blog
 Az Európai Bizottság Tallinban megrendezett „Digital Transport Days" rendezvényén hivatalosan is csatlakozott Magyarország további 7 résztvevővel együtt a C-Roads Platformhoz. A projekt kedvezményezettje a Magyar Állam (képviseli a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium), a projekt megvalósítója pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Európában az elsők között 2015-ben Magyarországon is megvalósult egy az infrastruktúra és a jármű közötti kommunikációt lehetővé tévő ún. kooperatív kísérleti rendszer az M1 autópályán. A most még kísérletinek számító innovatív technológia a közeljövő fontos forgalomszabályozási és információs rendszere lesz, ami közvetlen, kétirányú információátadást tesz lehetővé a járművek és az infrastruktúra között, ezzel is támogatva a kapcsolt és autonóm járművek közlekedését. A technológia ezenkívül képes lesz kiváltani például a költséges útmenti információs kijelzőket, és a közútkezelő számára új, hasznos információforrást is jelenthetnek a járművek irányából érkező jelzések (pl. vészfékezés, lassulás).…
Read More