Felújítási munkálatok miatt további forgalomkorlátozás lesz a gödi Duna úton

Felújítási munkálatok miatt további forgalomkorlátozás lesz a gödi Duna úton

Munkálatok
2023. augusztus 1-e, keddtől további korlátozásokat vezetnek be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a gödi Duna út 2-es főút (Pesti út) és a vasúti átjáró között zajló felújítási munkálatok kapcsán. A Duna úton jelenleg is érvényben lévő útzárat (Duna út Pesti út és Honvéd sor közötti szakasza) a jelzett időponttól egészen a vasúti átkelőig terjedően hosszabbítják meg, továbbá a vasúti átjárót lezárják, így módosul a térség forgalmi rendje is. A lezárás időszakában, amely várhatóan egy hónapot vesz igénybe, a közlekedők a Göd, Duna úti vasúti átjáró helyett a Göd, Mikszáth Kámán utcai, a Béke utcai és a sződligeti szintbeli átjárót, továbbá az 2113 jelű Dunakeszi-Fót összekötő út különszintű vasúti keresztezést és a 2 méter magasság alatti járművek az Alagút utcai aluljárót használhatják. A Honvéd sor és a Kolozsvári utca…
Read More
Fotó és rövidfilm pályázat

Fotó és rövidfilm pályázat

Videó
A Közlekedéstudományi Egyesület pályázatot hirdet a közlekedési szakterület képi megjelenítésének erősítésére. 2023-ban az alábbi kategóriákban lehet pályázni, melyekre digitális fényképezőgéppel, mobil telefonnal vagy videókamerával készített felvételek küldhetők be. Pályázati kategóriák A) Közutak, vasutak, légi- és vízi közlekedés A természet, a légi- és vízi közlekedés, az út, a vasút és a pihenőhelyek kapcsolata. A létesítmények önálló esztétikája és harmóniája a környezettel. Egy pályázó legfeljebb 4 képpel pályázhat ebben a kategóriában. B) Műtárgyak A természet és a műtárgyak kapcsolata. A létesítmények önálló esztétikája és harmóniája a környezettel. Egy pályázó legfeljebb 4 képpel pályázhat ebben a kategóriában. C) Rövidfilm A közlekedési szakterület bármelyik szegmensét (infrastruktúra építése, üzemeltetés, felújítás, közösségi közlekedés…stb) érintő rövidfilm. Egy pályázó legfeljebb 2 rövidfilmmel pályázhat ebben a kategóriában. A további részleteket, feltételeket tartalmazó pályázati kiírás​ innen tölthető le.
Read More
Videó-Újabb kiskutyát mentettek és fogadtak be a közutasok

Videó-Újabb kiskutyát mentettek és fogadtak be a közutasok

Videó
Épp egy éve, tavaly nyáron történt, hogy a Magyar Közút jászberényi munkatársai megtalálták az út mentén Emká kutyust, aki mostanra a Közút és az egész ország nagy kedvencévé vált. Az újabb nyár újabb szerencsés kiskutyát sodort a közutasok útjába, ezúttal a veszprémi mérnökség egy brigádja bukkant az útszéli fűben a kis zsemleszínű, két hónapos tacskóra, Ubira. A kezdetben megszeppent kutyus ma már örömmel veti magát a közutasok ölébe új otthonában, a veszprémi mérnökségen. Ubi megtalálásáról, első orvosi vizsgálatáról és a mérnökségen töltött napjairól készült videó elérhető többek között a Magyar Közút Facebook oldalán, ezen a linken: https://www.facebook.com/MagyarKozut/videos/948707403005840 A veszprémi mérnökség egyik brigádja munkavégzés közben találta meg a kiskutyát július 4-én, amikor Veszprém és Fejér vármegye határán vízleeresztési munkát végeztek. A munka végeztével mielőtt visszaindultak volna, mivel a környéken mindig sok…
Read More
Közel 2000 vízátfolyással vagy villámárvízzel érintett helyszínen avatkoztak be a közutasok az elmúlt hetekben

Közel 2000 vízátfolyással vagy villámárvízzel érintett helyszínen avatkoztak be a közutasok az elmúlt hetekben

Általános hír
Az ország több területén okoztak fennakadásokat az elmúlt hetek heves esőzései és hirtelen időjárás változásai: csaknem 500 kilométer hosszú szakaszt érintettek a gyorsan lezúduló csapadék miatti vízátfolyások és villámárvizek. A Magyar Közút szakemberei az ütemezett kaszálási, szemétszedési és burkolatjavítási tevékenységükön felül a havária helyzet elhárítása érdekében közel 200 érintett helyszínen avatkoztak be sikeresen. A lezúduló víz sok helyen iszapelöntést, sárfelhordást eredményezett és némely esetben a fellazult talaj miatt fák is kidőltek. A közutas mérnökségi szakemberek csaknem 200 ezer négyzetméteren végeztek elhárítást, kézi, valamint gépi burkolat takarítási munkákat, vízelvezető árok és padkatisztítást. A közlekedésbiztonság fenntartására sok helyen ideiglenes korlátozást kellett bevezetniük a fellazult padka állagmegóvása, valamint a burkolatra került szennyeződés eltávolításának idejére. A csapadékos időjárás megszűnésével az elmúlt időszakban a Magyar Közút ismét fokozottabb figyelmet tudott fordítani napi üzemeltetési tevékenységére, a…
Read More
Videó-Bejártuk a vadonatúj Dunaradvány-Neszmély komp minden szegletét

Videó-Bejártuk a vadonatúj Dunaradvány-Neszmély komp minden szegletét

Videó
Június 29-től elindult a Magyarországot és Szlovákiát összekötő, teljesen hazai tervezésű és gyártású Neszmély-Dunaradvány kompjárat a Dunán. A magyar lobogó alatt közlekedő kompot a Magyar Közút szerezte be és üzemelteti a jövőben. A társaság legújabb videójában a kompot tervező és készítő okleves hajómérnök vezeti körbe a nézőket a több mint 42 méter hosszú hajótest belsejében, ezalatt többek között kiderül, miért hasonlít a komp vezetése a vitorlázáshoz, hogyan irányítható a hajó ködös időben és hogyan használják a Duna vizét a motorok hűtésére. A videó elérhető a társaság hivatalos YouTube csatornáján, ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=EDZJy_WhWR4 A Szigetmonostoron gyártott modern, aszimmetrikus felépítésű komp 25 tonnányi súlyt képes egyszerre szállítani, mely 80 utasnak vagy 8 gépjárműnek és 40 utasnak felel meg. A komp ingyenesen használható, hétköznapokon napi nyolc, hétvégéken pedig napi 16 alkalommal indul,…
Read More