A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2019 őszén hetedik alkalommal hirdette meg országos gyermekrajzpályázatát „Álomút” címmel, amelyre közel 2500 általános iskolás gyerek küldte el alkotását. A zsűri végül összesen 190 rajzot díjazott, a kategória győztesek fődíjként egy-egy osztálykirándulást nyertek a társaság kiskőrösi Úttörténeti Múzeumába, Közép-Európa legnagyobb közutas szakgyűjteményébe. A nyertes rajzok között találunk autópálya felett áthaladó tekintélyes szarvast, vihar utáni útmenti növényzetgondozást, egy kisgyerek közutas álmát, havas tájat átszelő letakarított utat és burkolatjavítási munkákat ábrázoló alkotást is. A zsűri a technikán és az egyedi látásmódon túl idén is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a díjazott rajzok a közutakat, munkagépeket, közlekedést és az úton dolgozókat ábrázolják a gyerekek szemén keresztül. Értékelték a felkészülést segítő pedagógusokat is, hiszen az ő alapos és odaadó munkájuknak is köszönhető, hogy évről-évre egyre több és jól kidolgozott…
Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Nagyszentjános térségében burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2020. március 11-én és 12-én, szerdán és csütörtökön 8 és 16 óra között. A munkavégzés ideje alatt az autópálya forgalma a 99-es és 103-as kilométerszelvények között egy sávra szűkül, továbbá sebességkorlátozást is bevezetnek a szakemberek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávba. A javítási munkák idején a hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
Burkolatjavítási munkákat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2505-ös jelű út Lillafüred és Felsőhámor közötti szakaszán, az alagutat is érintve 2020. március 16-án, hétfőn este. A munkálatok idejére, várhatóan 21 óra és 23:30 között teljes útzárat vezetnek be a szakemberek és forgalomirányító jelzőőr fogja segíteni a közlekedést. A 2505-ös jelű út érintett szakaszán kopóréteg cserét végeznek a szakemberek teljes szélességben, ezért van szükség a teljes útzárra. A 2505-ös és 2519-es jelű utak hollóstetői és a 2505-ös jelű út alsóhámori útcsatlakozásánál a munkálatok ideje alatt jelzőőrök tájékoztatják és segítik majd a közlekedőket. Az MVK Zrt. március 16-án este 21 órától nem indít buszjáratot Lillafüred irányába, március 17-én reggeltől az érvényben lévő menetrend szerint közlekednek tovább a járatok. A burkolatjavítást előkészítő marási munkálatok már 2020. március 9-én, hétfőn elkezdődnek. Ezen a…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2020. március 2-án, hétfőn tovább folytatódik az M1-es autópálya tavaly elkezdett, minden eddiginél nagyobb volumenű helyreállítása. A munkák idei első ütemében a szakemberek a leállósávot újítják fel az autópálya Győr felé vezető oldalán, elsőként a zsámbéki pihenő és a bicskei csomópont környezetében. A munkavégzés ideje alatt az érintett szakaszon lezárják a leállósávot és sebességkorlátozást vezetnek be. A 28-as és 31-es kilométerszelvények közötti, valamint a 38-as kilométerszelvény környezetében végzett munkák ideje alatt az autópálya Győr felé vezető oldalán az autósok a leállósáv zárása mellett, két szűkített sávon haladhatnak. A munkaterület környezetében 80 km/órás sebességkorlátozást és a teherautóknak előzési tilalmat vezetnek be. A kiépített terelés mellett napközben mozgó korlátozásra is készülnie kell az autósoknak, ezeken a szakaszokon átmenetileg egy forgalmi sávra szűkül majd a forgalom. Az…
A meteorológiai előrejelzések alapján a csütörtök esti óráktól az esőzés havas esőbe, helyenként havazásba válthat át. Az Északi-középhegységben akár 10 centiméternél is több hó hullhat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a lehetséges helyeken elvégzik a megelőző síkosságmentesítési munkákat, majd a havazással együtt ütemezetten ellátják a további hóeltakarítási munkákat. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az időjárási frontokkal együtt egyes helyeken akár 100 km/órás szél is lehet, ami akár hófúvásos szakaszokat is eredményezhet. A csütörtök estére, péntek hajnalra várható havazás elsősorban az északkeleti, keleti megyékben valószínű, majd reggelre a Dunántúl északi felén is jellemzően havas eső eshet, a magasabb pontokon hó. Az Északi-középhegységben, a Mátrában és a Bükkben akár 10-15 centiméter friss hó is hullhat. A reggelre érkező hidegfronttal északnyugatira fordul a szél és az ország nyugati felén viharossá fokozódik, helyenként elérhetik…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.