Sikeresen szerepeltek a Magyar Közút dolgozói a V4 rodeo Brno-i döntőjén
Endrődi Iván, Frank István és Somorai Attila útüzemeltető szakmunkások képviselték Magyarországot a V4 Rodeo csehországi döntőjén, akik végül az ötödik, hatodik és nyolcadik helyet szerezték meg. A Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban már több éves múlttal rendelkezik a közútkezelők számára elindított rodeo verseny. Idén mind a 19 megyében előselejtezőket tartott a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a megyei bajnokok pedig szeptemberben a társaság martonvásári mérnökségén mérhették össze tudásukat. Az első három helyezett akkor Frank István, Somorai Attila és Endrődi Iván lett, akik így idén Csehországban, a brno-i Autodromban hazánkat képviselhették. A rodeo verseny lényege, hogy egy akadálypályán teljesítenek különböző ügyességi feladatokat a versenyzők. Nehezítésként szóróadapterrel és ekével felszerelt nehézgépjárművel haladnak végig a pályán. A verseny időre megy, ugyanakkor az egyes akadályoknál, ha hibáznak a versenyzők, akkor más-más mértékű büntetőmásodperceket kapnak. Brno-ban is…













