TELJES ÚTLEZÁRÁS LESZ A BÁNKÚTI ELÁGAZÁS ÉS MÁLYINKA KÖZÖTT

November 11-én, szerdán megkezdjük a burkolatfelújítást a Bánkúti elágazás és Mályinka közötti útszakaszon. A munkálatok miatt november 11. és 13. között naponta 8 és 17 óra között teljesen lezárjuk a Miskolcot Dédestapolcsánnyal összekötő út érintett részét. A lezárás idején Kazincbarcika és Miskolc érintésével lehet kerülni, ami jelentősen megnövelheti a menetidőt.

A felújítás a 2513-as jelű összekötő út mintegy 500 méteres szakaszát érinti, a Bánkúti elágazás és a mályinkai buszforduló között. A háromnapos munkavégzés során a teljes útszélességben új aszfaltburkolatot építünk, ezért az érintett útrészen a megadott időszakokban a járműforgalom nem haladhat át.

A beavatkozásra az útburkolat leromlott állapota miatt van szükség. Az évtizedekkel ezelőtt kialakított felület jelentősen elhasználódott, több helyen megsüllyedt és kátyússá vált. A korábbi javítások már nem biztosítanak tartós megoldást, ezért a meglévő burkolat egyenetlenségeinek kijavítását követően új aszfaltrétegeket építünk.

A teljes útlezárás november 11-én, 12-én és 13-án, mindhárom napon 8 és 17 óra között lesz érvényben. Ez idő alatt kizárólag a munkavégzéshez kapcsolódó járművek hajthatnak be az érintett szakaszra.

Kérjük a közlekedőket, hogy indulás előtt tervezzék meg útvonalukat, és a jelentős kerülő miatt számoljanak hosszabb menetidővel.

Az aktuális forgalmi helyzetről a www.utinform.hu oldalon, valamint az Útinform +36 1 336 2400-as telefonszámán tájékozódhatnak.

Számláló

31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

MEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.