A Magyar Közút Nonprofit Zrt. „Álomút” rajzpályázata a tavalyi évhez viszonyítva éppen kétszer több, összesen 2600 általános iskolás gyereket ihletett meg idén. A kategórianyertes rajzok között találunk útfelújítást, burkolatjavítást és útátadást ábrázoló alkotást is. A Veszprém, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és Komárom-Esztergom megyei gyerekek alkotásaikkal egy-egy osztálykirándulást nyertek a társaság kiskőrösi Úttörténeti Múzeumába, Közép-Európa legnagyobb közutas szakgyűjteményébe.
A kilencedik alkalommal meghirdetett rajzpályázaton a zsűri idén is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a díjazott rajzok a közutakat, munkagépeket, közlekedést és az úton dolgozókat ábrázolják a gyerekek szemén keresztül. A kategóriagyőzteseken és a közönségszavazás nyertesén túl a társaság további 138 rajzot díjazott oklevéllel és utalvánnyal, hiszen évről-évre egyre jobban kidolgozott közutas életképeket ábrázoló rajzok érkeznek. Ebben nagy szerepe van a felkészülést segítő pedagógusok alapos és odaadó munkájának, akikből idén a tíz legkiemelkedőbbet is díjazza a társaság.
Az osztálykirándulásokat a következő gyermekek nyerték:
• 1-2. osztály kategóriában: Horváth László (Kastély Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Pápakovácsi)
• 3-4. osztály kategóriában: Novszky Napsugár (Istvánffy Miklós Általános Iskola, Szigetvár)
• 5-6. osztály kategóriában: Kópis Orsolya Zolna (Széchenyi István Általános Iskola, Alsónémedi)
• 7-8. osztály kategóriában: Papp Kincső (Thúróczy Zoltán Evangélikus Általános Iskola és Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza)
• gyógypedagógiai vagy speciális fejlesztő iskolába járó 1-8. osztályos sajátos nevelési igényű gyermekek kategóriában: Farkas Márk (Palotás Gábor Általános Iskola, Budapest)
A kategórianyerteseken túl további 35 kiemelkedő pályaművet a Magyar Közút Facebook oldalán közönségszavazásra bocsátott a zsűri. A legtöbb, 2650 szavazatot Róth Károly József, a nagyigmándi Pápay József Általános Iskola 5. osztályos tanulójának ’A hókotró’ című rajza kapta. Nyereménye szintén egy osztálykirándulás a kiskőrösi Úttörténeti Múzeumba.
Idén két csoportmunkát különdíjjal jutalmazott a zsűri. Az egri Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon tanulóinak, valamint a nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola diákjainak alkotását egy-egy, az Úttörténeti múzeumba szóló csoportos belépőjeggyel és vásárlási utalvánnyal díjazta.
Minden osztálykirándulással díjazott alkotás egy évig látható lesz a nyertes gyermek iskolájához legközelebb eső közutas mérnökség útellenőr autóján is. Továbbá a kiskőrösi Kőrösszolg Nonprofit Kft. felajánlásából a nyertes osztályok az osztálykirándulás alkalmával díjmentesen megtekinthetik Petőfi Sándor szülőházát is és részt vehetnek egy várostörténeti sétán és egy izgalmas kalandozáson a János Vitéz Látogatóközpontban. A győzteseknek a nyereményeket postai úton juttatja el a Magyar Közút Nonprofit Zrt.