Néhány órára lezárják az M2-es autóutat, hogy utána teljes szélességben, 2×2 sávon használhassák a közlekedők

Néhány órára lezárják az M2-es autóutat, hogy utána teljes szélességben, 2×2 sávon használhassák a közlekedők

Lezárás
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában zajlik az M2-es autóút fejlesztése, bővítése, melynek köszönhetően az M0-s autóút és Vác között 2x2 sávon haladhat majd a jövőben a forgalom. A beruházás olyan fázisába lépett, hogy a főpálya mindkét oldalát meg tudják nyitni a közlekedők számára, az ideiglenes forgalomtechnikai jelzések és sávelhúzások visszabontásának idejére ugyanakkor 2019. október 1-jén, kedd délután néhány órára teljes útzárat kell bevezetni. A szakemberek célja, hogy a délutáni csúcsidőben már zavartalanul haladhasson a forgalom. Addig is a közlekedők türelmét és megértését kérik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Dunakeszi mérnökségének szakemberei és a kivitelező cég munkatársai október 1-jén, kedd déltől kezdődően néhány órára teljes útzárat vezetnek be az M2-es autóút M0-s és Vác-déli csomópontja között. Ennek oka, hogy a szakembereknek egy időben és összehangoltan a teljes 20 kilométer hosszú…
Read More
Útüzemeltető szakmunkás_Vác

Útüzemeltető szakmunkás_Vác

Álláshirdetés, Pest megye, Fizikai
Referenciaszám: 994 Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóság Váci mérnökség Útüzemeltető szakmunkás munkakörbe munkatársat keres. A munkavégzés helyszíne: 2600 Vác, Külsö-Rádi út 5556/2hrsz. A pozíciót betöltő személyre az alábbi feladatok várnak: A közútkezeléshez szükséges szakmunka elvégzése a munkahelyi vezető utasításai szerint az országos közutak biztonságos használata céljából. A mérnökség kezelésében lévő úthálózat kezelésével kapcsolatos feladatok önálló elvégzése, az úton folyó munkák esetén munkahelyi elkorlátozást végez a személyi és vagyonbiztonság érdekében. Eszközöket vételez és használ a feladat ellátásához, anyagmozgatási feladatokat lát el. A minőségi munkavégzés érdekében betartja a technológiai utasításokat. A munkavégzéséhez szükséges gépek gazdaságos és költséghatékony üzemeltetése. A munkavégzéshez kapcsolódó biztonsági előírások betartása a személyi és vagyonvédelem céljából. Az előírt és rendelkezésére bocsátott munka- és védőeszközök, felszerelések stb. rendeltetésüknek megfelelő használata, szakszerű tisztításukról és előírt napi karbantartásukról történő gondoskodás.…
Read More
Útüzemeltető szakmunkás_Szigetszentmiklós

Útüzemeltető szakmunkás_Szigetszentmiklós

Álláshirdetés, Pest megye, Fizikai
Referenciaszám: 993 Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóság Szigetszentmiklós mérnökség Útüzemeltető szakmunkás munkakörbe munkatársakat keres. A munkavégzés helyszíne: 2310 Szigetszentmiklós, 0181/5 hrsz. A pozíciót betöltő személyre az alábbi feladatok várnak: A közútkezeléshez szükséges szakmunka elvégzése a munkahelyi vezető utasításai szerint az országos közutak biztonságos használata céljából. A mérnökség kezelésében lévő úthálózat kezelésével kapcsolatos feladatok önálló elvégzése, az úton folyó munkák esetén munkahelyi elkorlátozást végez a személyi és vagyonbiztonság érdekében. Eszközöket vételez és használ a feladat ellátásához, anyagmozgatási feladatokat lát el. A minőségi munkavégzés érdekében betartja a technológiai utasításokat. A munkavégzéséhez szükséges gépek gazdaságos és költséghatékony üzemeltetése. A munkavégzéshez kapcsolódó biztonsági előírások betartása a személyi és vagyonvédelem céljából. Az előírt és rendelkezésére bocsátott munka- és védőeszközök, felszerelések stb. rendeltetésüknek megfelelő használata, szakszerű tisztításukról és előírt napi karbantartásukról történő gondoskodás. A…
Read More
Burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópályán mindkét irányban

Burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópályán mindkét irányban

Munkálatok
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán a Káli csomópont és Nagyfüged térségében, valamint a Vásárosnamény felé vezető oldalon a Kerekharaszti pihenőhely térségében burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A Budapest felé vezető oldalon a munkavégzés 2019. szeptember 30-án, hétfőn és október 1-én, kedden zajlik, míg az ellenkező oldalon 2019. október 2-a szerda 7 órától, október 3-a csütörtök 18 óráig kell számítani forgalomkorlátozásra. A munkálatok az autópálya Budapest felé vezető oldalán a 101-es és a 102-es kilométerszelvények közötti szakasz, valamint a 86-os kilométerszelvény külső sávját érintik. A szakemberek szeptember 30-án, hétfőn lezárják a Káli csomópont felhajtó ágát várhatóan 7 és 17 óra között, ezen a napon a forgalom a 3208-as, a 3-as főút és a 3206-os úton át vezető terelőúton közlekedhet. Ezen a szakaszon két nap alatt a…
Read More
Lejárt: Útüzemeltető szakmunkás_Fertőszentmiklós

Lejárt: Útüzemeltető szakmunkás_Fertőszentmiklós

Álláshirdetés, Győr-Moson-Sopron megye, Fizikai
Referenciaszám: 987 Magyar Közút Nonprofit Zrt. Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság Fertőszentmiklósi mérnöksége Útüzemeltető szakmunkás munkakörbe munkatársat keres. A munkavégzés helyszíne: 9444 Fertőszentmiklós, Petőfi u. 33. A pozíciót betöltő személyre az alábbi feladatok várnak: A közútkezeléshez szükséges szakmunka elvégzése a munkahelyi vezető utasításai szerint az országos közutak biztonságos használata céljából. A mérnökség kezelésében lévő úthálózat kezelésével kapcsolatos feladatok önálló elvégzése, az úton folyó munkák esetén munkahelyi elkorlátozást végez a személyi és vagyonbiztonság érdekében. Eszközöket vételez és használ a feladat ellátásához, anyagmozgatási feladatokat lát el. A minőségi munkavégzés érdekében betartja a technológiai utasításokat. A munkavégzéséhez szükséges gépek gazdaságos és költséghatékony üzemeltetése. A munkavégzéshez kapcsolódó biztonsági előírások betartása a személyi és vagyonvédelem céljából. Az előírt és rendelkezésére bocsátott munka- és védőeszközök, felszerelések stb. rendeltetésüknek megfelelő használata, szakszerű tisztításukról és előírt napi karbantartásukról történő gondoskodás.…
Read More