Megújul a Zalaapáti-Zalabér összekötő út

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Zala megyében a 7352-es jelű Zalaapáti-Zalabér összekötő út közel 2 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet.

A TOP-1.3.1-15-ZA1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Zala megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 1,386 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében közel 2 kilométeren újul meg a 7352-es jelű Zalaapáti-Zalabér összekötő út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek, a Duna Aszfalt Kft.-nek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet már átadta, a fejlesztés előreláthatóan 120 napot vesz majd igénybe.

A 7352-es jelű Zalaapáti-Zalabér összekötő út 9+760-11+660 km szelvényei közötti szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező gondoskodik a teljes pályaszerkezet átmarásáról, majd két réteg új aszfalt beépítéséről, a 7352-es és 7357-es jelű utak csatlakozásának környezetében buszöböl kiépítéséről, az árkok tisztításáról, a forgalomtechnikai jelzések felújításáról és füvesített padka építéséről is.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhatott el. Ebből Zala megyében közel 12 kilométernyi út felújítása valósulhat meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS