Közutas élmények az ASFINAG irányítóközpontjában

Augusztus 8-án egy nemzetközi háromoldalú együttműködést megalapozó megbeszélés keretein belül lehetőségünk adódott az osztrák autópálya kezelő (ASFINAG) inzersdorfi központjának megtekintésére.

Megérkezésünkkor az osztrák és szlovén kollégákkal való rövid ismerkedés után Manfred Harrer az Asfnag képviseletében ragadta magához a szót. Az inzersdorfi irányítóközpontjának ötletes kialakításának hála az emeleti tárgyalók széles ablakain keresztül tekinthettünk le a diszpécseri helyiségre, így miközben csillogó szemünk a monumentális monitorfalra vetettük, házigazdánk ismertette a központ technikai részleteit.

Az irányítóközpont 15 évvel ezelőtt épült, akkor még csak egy távoli tiroli körzetet irányított onnan egy diszpécser, de a hálózat kiépítésének tervei már megvoltak. Az évek során minden új beruházást köteleztek arra, hogy az ahhoz tartozó optikai hírközlő gerinchálózatot is építse ki, így érték el mára a közel 100%-os lefedettséget. A kamerák ma már harmadik generációjukban vannak, bármelyik hozzáférési pontból irányíthatóak, és 48 órás ciklikus pufferrel dolgoznak (erre törvény kötelezi az ASFINAG-ot). Az irányítóközponttal közös épületben van az O3 közlekedési rádió kirendelt stúdiója, illetve a diszpécseri rendszer üzemeltetésének menedzsmentje is. Általánosan elmondható, hogy az ASFINAG rendszereire termékként tekint, amelyeknek implementációját és életciklusának végigkísérését is szigorú metodika mentén végzi.

A központ Ausztria autópályahálózatának monitorozásáért és irányításáért felel, több mint 8000 kamera képét láthatják a diszpécserek, melyek optikai hírközlőhálózaton kommunikálnak. Néhány éve egyesítették az út- és alagútüzemeltetést, illetve más alrendszereket, ebből fakadóan az osztrák diszpécser kollégák is igen heterogén rendszerekkel dolgoznak, de már zajlik a második generációs, integrált kezelőfelület fejlesztése.

Technológiailag kimondottan érdekesnek találtuk, hogy az alagútban történő incidensek azonosítása nem csak képfelismerő algoritmusok által történik, hanem az ott elhelyezett mikrofonok is képesek észlelni ütközések, rendellenes események hangját. Ha baleset következik be egy alagútban, a központból hangosbeszélőn is tudják instruálni a benn ragadt gépjárművezetőket, de a hagyományos FM frekvenciákat is „eltérítve” saját szöveges utasításokat tudnak sugározni a járműveken belülre.

Az autópályás VJT-k jelzésképeit az ASFINAG is manuálisan állítja be, de már dolgoznak algoritmusos (forgalom- és incidensfüggő) vezérlésen. Az osztrák autópályakezelő úttörő partner volt az ország TETRA hálózatának kiépítésében, bár tartományonként változó a rendszer használtsága. Az inzersdorfi központ lakossági hívásokat nem kezel, azok az osztrák útdíjkezelő ügyfélszolgálati központjába futnak be.

Összeállította:
Bortei-Doku Shaun Borketey – üzemeltetés-fenntartási mérnök
Kovács Áron – forgalomtechnikai mérnök

#ITS #CEF #CEFkozut #TRILATERAL #NEMZETKÖZI #EGYÜTTMŰKÖDÉS #ASFINAG

Számláló

Számláló

0KILOMÉTERNYI ÚT
0FŐ MUNKAVÁLLALÓ
0VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
0MÉRNÖKSÉG
0LABOR
0MÉRŐÁLLOMÁS
310

KILOMÉTERNYI ÚT

60

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

0

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

1

MÉRNÖKSÉG

0

LABOR

0

MÉRŐÁLLOMÁS