NOVEMBER 10-TŐL TESZTÜZEMBEN ÚJ PROGRAM SZERINT MŰKÖDIK A PAPSZIGETI JELZŐLÁMPA SZENTENDRÉN

2026. november 10-én, kedden reggel 6 órától 48 órás tesztidőszakot indítunk a 11-es főút papszigeti elágazásánál nemrég üzembe helyezett jelzőlámpánál, amelynek programját úgy módosítottuk, hogy a főirányú forgalom egyenletesebb legyen. A tesztidőszak alatt a közlekedők időszakos lassulásokra és várakozásra számíthatnak.

A papszigeti jelzőlámpa programját előzetes forgalomtechnikai számítások alapján úgy módosítjuk, hogy az a környező lámpás kereszteződésekkel összhangba, zöldhullámba kerüljön és mérséklődjenek a csomópont térségében kialakuló torlódások.

Fontos ugyanakkor hangsúlyoznunk, hogy a teljes körű összehangoláshoz szükséges valamennyi feltétel jelenleg nem adott, ezért nem minden forgalmi helyzetben tudjuk biztosítani a folyamatos áthaladást. Emiatt a módosított működés mellett is előfordulhatnak lassulások és torlódások.

A november 10-én induló, 48 órás tesztidőszak során gyűjtött forgalmi adatok alapján értékeljük a változtatás hatásait, és ezek figyelembevételével döntünk az esetleges további módosításokról, finomhangolásokról.

A tesztüzemmel a forgalomirányítás hatékonyabb működését szeretnénk elérni, ugyanakkor fontos kiemelnünk, hogy a közlekedési helyzet javulása nem feltétlenül jelentkezik azonnal. Az egyes napszakokban eltérő forgalmi viszonyok szintén befolyásolhatják a jelzőlámpaprogram eredményességét.

Kérjük a közlekedők türelmét és megértését a tesztidőszak alatt. Javasoljuk, hogy az érintett útszakaszon közlekedők számoljanak az esetleges várakozásokkal, és fokozott figyelemmel kövessék a jelzőlámpák jelzéseit.

Az aktuális forgalmi helyzetről indulás előtt a www.utinform.hu oldalon lehet tájékozódni.

Számláló

31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

MEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.