Nő a forgalombiztonság a megújult 2203-as jelű Patak-Érsekvadkert összekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Nógrád megyében a 2203-as jelű Patak-Érsekvadkert összekötő út több mint 2,1 kilométeren teljes körűen újult meg.

A TOP-1.3.1-15-NG1-2016-00002 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Nógrád megyében TARTALÉK 1.” elnevezésű projektet a Társaság 1 800 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében több mint 2,1 kilométeren vehették birtokba a közlekedők a 2203-as jelű utat. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a HE-DO Kft. mintegy nettó 166,7 millió forintból valósította meg a beruházást.

A Patak-Érsekvadkert összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező a meglévő burkolat profilmarása és bitumenemulziós felületkezelése után 2,5-5 cm vastag kiegyenlítő réteget és 4 cm vastag aszfalt kopóréteget épített be. Az útburkolat mellett némely kapubejáró és az útcsatlakozások is új burkolati réteget kaptak az út ingatlan határáig. A meglévő 5 méter szélességű burkolat felújításával párhuzamosan az árkokat-átereszeket kitisztították, az áteresz előfejeket felújították, környezetüket burkolattal látták el, a padkát zúzottkővel stabilizálták.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Nógrád megyében csaknem 24,9 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS