Vállalati klímastratégiát készített a Magyar Közút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt években több klímasemlegességet célzó fejlesztést valósított már meg. Többek között folyamatosan végzi telephelyeinek energetikai korszerűsítését, környezetbarát járművekre cserélte a gépjármű flotta jelentős részét, kiemelten részt vesz az illegális szemetelés elleni harcban és szemléletformálásban, valamint olyan kísérleti projekteket támogat, mint például az üveghulladékot felhasználó aszfalt terítése. Ebbe a sorba illeszthető legújabb lépésük, a középtávú klímastratégia készítése is. A 2030-ra megalkotott jövőképben a társaság a hazai fenntartható közúti mobilitás meghatározó szereplőjeként pozícionálja magát.

A Magyar Közút, mint állami tulajdonú nagyvállalat az elsők között helyezkedik el, amely klímastratégiai dokumentummal rendelkezik, ezzel meglapozva a társaság klímaváltozással kapcsolatos szemléletformálását. A 31 ezer kilométernyi közúthálózat üzemeltetéséért felelős társaság a korszerű közútkezelésen és útmenti növénygazdálkodáson keresztül tudja a legnagyobb lépéseket tenni a klímasemlegesség irányába. A társaság vezérigazgatója, Szilvai József Attila így nyilatkozott a vállalat fenntarthatóságot célzó törekvéseiről:

„Az éghajlati és időjárási elemek szélsőséges változékonysága gyakran veszélyezteti a közlekedőket és Társaságunk fizikai tevékenységet folytató munkatársait is, így veszélyezteti magát a közlekedésbiztonságot, illetve a műszaki infrastruktúrát is. Az éghajlatváltozás minden országot érint, megzavarja a nemzetgazdaságokat, de hatással van az egyén életére is. Ezért a klímaadaptáció elősegítése ennek megfelelően Társaságunk számára is prioritássá vált, válik. A Magyar Közút a közúthálózatot érintően jogszabály-előkészítő és véleményező szerepkört is betölt, így közvetve az egész szektor klímasemlegességét befolyásolni tudja.”

A most elkészült klímastratégiájukban kibocsátás-csökkentő, alkalmazkodási és szemléletformálási célokat és konkrét intézkedéseket jelölt meg a társaság:
• A CO2 kibocsátás mérsékléséhez a Társaság kezelésében lévő zöldterületek megújítása és lehetőség szerint méretének növelése.
• A villamos áram fogyasztásához kapcsolódó üvegházhatású, viszonylag jelentős gázkibocsátás csökkentése zöldáram termeléssel vagy vásárlással.
• Gépjármű flotta átalakításának folytatása
• A terepi kiszállások számának racionalizálása jogszabály és műszaki előírás változtatásával, valamint a kiszállással járó tevékenységek egy részének kiváltása informatikai eszközökkel, szenzorokkal, geoinformatikai rendszerekkel és mesterséges intelligenciával.
• Az időjárási szélsőségek gyakoribbá válása miatt a jelenleginél részletesebb, földrajzilag pontosabb Időjárás előrejelző rendszerek működtetése megyei szinten.
• Papírmentes iroda kialakítása
• Energiahatékonysági, klímatudatossági képzések, workshopok tartása és kiadványok készítése a Társaság munkatársai részére.
• A klímavédelmi szempontok integrálása a Társaság stratégiai dokumentumaiba
• Környezetvédelmi Közbeszerzési Etikai Kódex (Zöld Kódex) társasági szinten való megjelenése.
• A munkavállalók és családjuk részére a klímaváltozás egészségre gyakorolt hatásainak és az újrahasznosítás lehetőségeinek a megismertetése.
• Rajz-, makett-, videó- és fotópályázattal a munkavállalók gyermekeinek önálló gondolkodásra késztetése saját alkotásaik által.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS