Súlykorlátozást vezetnek be a 7-es főút érdi, M6-os autópálya csomópontjától Martonvásárig

Nem hajthatnak be a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek 2018. december 18-a, keddtől a 7-es főút érdi, M6-os autópálya 22-es jelű körforgalmú csomópontjától Martonvásár központjáig.

Az érintett szakaszon „7,5 t tehergépjárművel behajtani tilos”, „kivéve célforgalom” jelzőtáblákkal jelzik a korlátozást a szakemberek.

A megengedett súlyhatár felett közlekedő járművek számára elsősorban a gyorsforgalmi úthálózat használatát javasolják az M7 – M0 – M6-os autópályákon. Ezen felül a közlekedők az M6-os autópálya – 62-es főút vonalon vagy a 6209-es jelű Adony-Szabadegyháza közötti úton az M7-es autópálya felé is haladhatnak.

A súlykorlátozás bevezetését az érintett útszakasz jelentősen megnövekedett teherforgalma indokolta. A korlátozás célja, hogy Martonvásár lakott területét védjék a járművek okozta környezeti hatásoktól, illetve a Ráckeresztúr-Martonvásár közötti úton a 2018. októberében bevezetett korlátozással együtt a Martonvásár térségében lévő települések tehermentesítése is érdemben megvalósulhat.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS