Nő a forgalombiztonság a megújult 42146-os jelű Gyulavári bekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indíthatta el. A program egyik elemeként Békés megyében a 42146-os jelű Gyulavári bekötő út több mint 1,6 kilométeres szakasza teljes körűen újult meg.

A TOP-1.3.1-15-BS1-2016-00001 azonosító számú „Közlekedésfejlesztés Békés megyében I.” című projektet a Társaság 3 709 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében több mint 1,6 kilométeren újult meg a 42146-os jelű Gyulavári bekötő út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezők, a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. nettó 152 millió forintból készítette el a beruházást.

A Gyulavári bekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező a meglévő burkolatot cement kötőanyag használatával, úgynevezett hideg remix eljárással erősítette meg, majd két aszfaltréteget terített a teherbírás növelése érdekében.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhatott el. Ebből Békés megyében csaknem 24,7 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS