Közbeszerzési Nívódíjban részesült a Magyar Közút

Fenntarthatósági témájú pályázatokat ismert el a Közbeszerzési Hatóság

Idén harmadik alkalommal adta át a Közbeszerzési Hatóság az általa alapított Közbeszerzési Nívódíjat és a Közbeszerzési Kiválósági Díjat, valamint ezen felül a jubiláló szervezet 2020-ban Pro Procurationem-díjat is osztott.
Ebben az évben a Közbeszerzési Nívódíjra olyan közbeszerzési eljárással lehetett pályázni, melynek során a pályázó fenntarthatósági (zöld, szociális vagy innovatív) célokat előmozdító szempontokat érvényesített, és azok meg is valósultak. Három kategóriában lehetett pályázni: árubeszerzés, szolgáltatás-megrendelés, építési beruházás.
Az árubeszerzés kategóriában a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vehette át a megtisztelő díjat a ’Személygépjármű kisflotta beszerzés’ című pályázatáért.

A Közbeszerzési Hatóság által kiosztott díjakról és a nyertesekről bővebb információ itt olvasható.”

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS