Felújítási munkálatok miatt további forgalomkorlátozás lesz a gödi Duna úton

Újabb szakaszhoz érkeztek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában a gödi Duna út 2-es főút (Pesti út) és a vasúti átjáró közötti 538 méteres szakaszán zajló felújítási munkálatok. Július 10-e, hétfőtől a már érvényben lévő útzárat (Duna út Pesti út és Madách utca közötti szakasza) a Honvéd sorig terjedően hosszabbítják meg a szakemberek és módosul a térség forgalmi rendje is.

A Honvéd soron a továbbiakban ismét kétirányú forgalmi rendet vezetnek be, a Pesti út a már korábban bevezetett forgalmi rend szerint a Kolozsvári utcán keresztül közelíthető meg. Az új forgalmi rend bevezetésével egyidejűleg a terelt útvonalon 3,5 tonnás súlykorlátozást is bevezetnek a Duna úti vasúti átkelőtől. Ez alól kivételt csak a helyi járatok és a szemétszállító gépjárművek jelentenek. A forgalom elől elzárt útszakasz meghosszabbításával a Szent Imre herceg utca, a Mária utca és a Szeder utca, Rózsa utca mellett mostantól a Madách és a Rákóczi utca is zsákutca lesz a Duna út irányába. Az érintett szakaszon az ott lakók számára az ingatlanokhoz gépjárművel történő ki és behajtás a munkaidő elején és végén továbbra is biztosítva lesz.

Az új forgalmi rend bevezetésével egyidejűleg a Duna utat érintő VOLÁN járatok, várhatóan az iskolai szünet végéig szünetelnek. Az utazók számára a Pesti úti Volán buszmegállók elérhetőségéről a helyi járatok gondoskodnak. A közlekedők a helyi járatok sűrűbb megállási helyei miatt hosszabb menetidővel számolhatnak, a helyi járatok menetrendjéről a Gödi Önkormányzat honlapján tájékozódhatnak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri az autósokat, hogy a munkaterület környezetében fokozott óvatossággal, a sebességkorlátozás betartásával közlekedjenek. Az építési munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A szakemberek a közlekedők türelmét és megértését kérik a felújítási munkák idejére, a beavatkozásokat az ő érdekükben végzik el.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS