A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2021. április 12-én hétfőn, a tervek szerint mintegy 1,5 hónap időtartamra lezárja a 12 tonnánál nehezebb járművek elől a 2508-as jelű Ózd-Szilvásvárad összekötő úton található Mogyorós-patak hidat.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2020-ban kezdte el a híd teljes körű felújítását. A munkálatokat úgy szervezték a szakemberek, hogy azok a közlekedőket a lehető legkisebb mértékben és időtartamban korlátozzák, ezért a technológiailag egyébként indokolt, mintegy 100-120 napos átfutási idejű teljes hídzár helyett a három ütemben történő felújítás mellett döntöttek. Az első két ütem, a híd jobb és bal szélének felújítási-javítási munkái 2020-ban megtörténtek a teljes forgalom egynyomú, váltakozó irányú, folyamatos fenntartásával.
2021. április 12-én, hétfőn a befejező, harmadik ütemmel folytatódik a középső hídrész felújítása, melynek során a közlekedők számára biztosítható keskeny sávszélesség és ráfordulási ív miatt szükségessé válik a 12 tonnánál nehezebb járművek ideiglenes kitiltása a hídról, így a Szilvásvárad és Bükkmogyorósd közötti útszakaszról is a munkálatok idejére. Ugyanakkor a menetrend szerinti autóbuszok továbbra is közlekedhetnek majd.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. terelőútként a Szilvásvárad-Dédestapolcsány-Nekézseny-Csernely-Bükkmogyorósd települések közötti országos közutak igénybevételét javasolja a 12 tonnánál nehezebb járművek számára.
A szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a nemrégiben teljesen megújult www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kérik, a felújítási munkákat az ő érdekükben végzik el.