Jövő héttől, 2019. június 17-e, hétfőtől folytatódnak a 4-es főút Szolnok elkerülő szakaszának tavaly elkezdett munkálatai, melyek előreláthatólag 2019. augusztus 16-ig tartanak majd. A Szent István Tisza-híd és az Alcsi Holt-Tisza-híd közötti két és fél kilométeres szakaszon a meglévő aszfaltburkolat felújítására, valamint a Sportreptéri út feletti híd, illetve az Alcsi Holt-Tisza-híd felújítási munkálataira kerül sor. A 4-es főút Szolnok elkerülő szakaszán június 17-én, hétfőn megkezdődnek az előkészítő munkálatok, valamint a hidak felújítási munkálatai is. A Sportreptéri út feletti híd esetében sávelhúzással járó útszűkületre, a Holt-Tisza-híd esetében mintegy 300 méter hosszan félpályás lezárásra kell számítania a közlekedőknek. A Holt-Tisza-híd környezetében a nappali időszakban jelzőőrök, az éjszakai időszakban forgalomirányító fényjelző készülékek fogják irányítani a forgalmat. A szakemberek hétköznap 8 és 17 óra között végeznek munkálatokat a térségben, a megváltozott forgalmi rendre a…
Az 5-ös főút dabasi szakaszán burkolatjavítást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok 2019. június 13-a, csütörtöktől várhatóan június 21-e, péntekig tartanak majd. A főút dabasi szakaszán folyó munkálatok félpályás zárás, sebességkorlátozás és éjjel-nappal működő váltakozó irányú lámpás forgalomirányítás mellett zajlanak, emiatt a közlekedőknek hosszabb menetidővel kell számolni. A munkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Gödöllő térségében, a 28-as kilométerszelvénynél burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkavégzés 2019. június 12-e, szerdától 14-e, péntekig 10 és 15 óra között, mozgó forgalomkorlátozás mellett zajlik. A beavatkozások részben érinteni fogják az autópálya haladó sávjainak burkolatát is, ezért a munkavégzés ideje alatt váltakozva egy sávon közlekedhetnek majd az autósok 80 km/órás sebességkorlátozás mellett. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy munkatársai biztonsága érdekében fokozott óvatossággal haladjanak. Hogy miért kérik ezt a szakemberek, azt ezek a videók mutatják be: Illés Attila története: https://youtu.be/x7ENKaPlq_s Jobbágy Krisztián története: https://youtu.be/8MimWvvRiZU ifj. Dénes László története: https://youtu.be/TgUkfsK7eyY A javítási munkák idején a csúcsidőszakokban hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi…
A Csongrád utáni Tisza-hídon a híd Csongrád felőli végénél a dilatációs szerkezetet* cserélik a kivitelező szakemberei. A munkálatok 2019. június 11-én, kedden reggel 9 órától kezdődnek és várhatóan egy hónapig tartanak majd. A munkaterület mellett jelzőlámpás félpályás útlezárásra, valamint 40 km/órás sebességkorlátozásra kell számítani. Tekintettel arra, hogy a korlátozással járó munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. *A dilatáció tágulási hézagot jelent. A dilatációs szerkezet pedig a híd alakváltozásait felvenni képes, a dilatációs hézagot lefedő, forgalmi terhelést viselő szerkezet. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
Megkezdődik a szigetszentmiklósi csomópontban az M1 fele vezető oldal felújítása az M0 autóút főpályáján, így 2019. június 11-től megszűnik a kihajtási lehetőség a csomópontnál. A felújítás ideje alatt az M1 fele vezető irányból a halásztelki csomópont biztosítja a fel- és lehajtás lehetőségét. Az M0 autóút fejlesztése a következő szakaszához érkezett, melynek során a szigetszentmiklósi csomópont környezetében is megkezdik az M1 autópálya felé vezető oldal beton burkolatának kialakítását. A munkálatok miatt ezen az oldalon várhatóan 2019 szeptemberéig megszűnik a lehajtási lehetőség, vagyis a csomópontban az M1 autópálya felé vezető irányt érintő fel és lehajtás is szünetel. Ez idő alatt Szigetszentmiklós és az M0 autóút is a halásztelki csomóponton keresztül érhető el. Az M0 autóút rekonstrukciós munkái során a NIF Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiemelt figyelmet fordít a Csepel-szigeten…
Az 5-ös főút Dabas-Sári szakaszán több mint fél kilométer hosszan nagyfelületű burkolatjavítást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok 2019. május 29-e, szerdától várhatóan június 15-e, szombatig tartanak majd. Az előkészítő munkálatok már zajlanak, a szakemberek a buszöblök, peronok és rázópadka építését már megkezdték. A burkolatjavítás ideje alatt jelzőőrös forgalomirányításra, helyenként félpályás lezárásra, így hosszabb menetidőre is számítaniuk kell a közlekedőknek, mely a pünkösdi hosszú hétvégét is érinti. A munkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
A 21122-es jelű Galgamácsa bekötőút belterületi szakaszán több mint fél kilométeres szakaszon nagyfelületű burkolatjavítást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok 2019. május 23-a, csütörtök reggel 7 órától május 30-a, csütörtök este 19 óráig tartanak. A 21115-ös jelű Domony bekötőúton, Domony és Iklad között szintén nagyfelületű burkolatjavítást végeznek. A munkálatok 2019. május 24-e, péntek reggel 7 órától május 30-a, csütörtök este 19 óráig tartanak. A munkavégzések félpályás lezárás, sebességkorlátozás és jelzőőrös forgalomirányítás mellett zajlanak, így hosszabb menetidővel kell számolniuk a közlekedőknek. A munkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. Magyar…
A tatai Május 1. úton a Magyar Közút Nonprofit Zrt. folytatja a feltörő forrás által okozott károk helyreállítását. 2019. május 17-én, pénteken és május 18-án, szombaton az elkészült szivárgórendszer melletti burkolatot javítják az időjárástól függően. A kivitelezési munkák idejére a Május 1. út és Komáromi utca csomópontjában jelzőőrök irányítják a csomópont forgalmát, a Május 1. út 2×1 sávon lesz járható. A burkolatjel festési munkákat várhatóan 2019. május 20-31-e között végzik szakaszosan egy-egy forgalmi sáv zárása mellett. Előzmény: A forrás még 2015-ben bukkant a felszínre. Ennek oka, hogy a helyi bányászat befejezése óta folyamatosan emelkedett karsztvízszint. A feltörő forrás számos problémát okozhatott volna, például télen ráfagyott volna a víz a burkolatra. Ezért a szakemberek a forrást a csapadékvíz elvezető rendszerbe kötötték be. A feltörő víz mennyisége azonban olyan nagy volt, hogy…
A Felsőnyáregyháza bekötőút 1,3 kilométeres szakaszán burkolatfelújítási munkálatokat végeznek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. monori mérnökségének szakemberei. Az érintett szakaszon a burkolatot kiszélesítik és azt új felületi bevonattal látják el. A munkálatok 2019. május 16-a, csütörtöktől várhatóan június 30-a, vasárnapig tartanak. A munkálatok ideje alatt a közlekedőknek forgalomkorlátozásra, sebességkorlátozás és időszakosan jelzőőrös forgalomirányításra kell számítani. Ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A beruházás kapcsán a közútkezelő a közlekedők türelmét és megértését kéri, a munkálatok az ő érdeküket szolgálják. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
A Nagykökényes-Zagyvaszántó összekötő út 21-es számú főút és Nagykökényes közötti szakaszán nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat végeznek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei 2019. május 13-a, hétfő 7 óra és 2019. május 16-a, csütörtök 17 óra között, ezért az összekötő utat az érintett szakaszon teljes szélességében lezárják. A Verseg, illetve Erdőtarcsa irányából közlekedők a Nagykökényes-Heréd-21-es főút felé, míg a Zagyvaszántó felől közlekedők a 21-es főút-Heréd-Nagykökényes útvonalon tudnak majd haladni a munkálatok ideje alatt. A munkálatok ideje alatt az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
A Vecsés és Üllő közötti főút csomópontjában lokális burkolatfelújítási munkálatokat végeznek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. monori mérnökségének szakemberei. A felújítás részeként a 3101-es jelű út irányából a 400-as számú főút felé rázópadkát is építenek. A munkálatok várhatóan 2019. május 31-e, péntekig tartanak majd. A munkálatok alatt a közlekedőknek forgalomkorlátozásra, sebességkorlátozásra és időszakosan jelzőőrös forgalomirányításra kell számítaniuk. A munkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét és megértését kérik, a beruházás az ő érdeküket szolgálja. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
Az M0-s autóúton több betontáblát javítanak, valamint hézagkezelési munkálatokat végeznek a szakemberek. Emiatt sávzárásra kell majd számítani az autóút M5-ös autópálya és a 4-es főút közötti szakaszán. A munkálatok 2019. május 7-én, kedden kezdőnek, ekkor az ideiglenes sárga burkolati jeleket festik fel. A terelés kiépítése több ütemben, várhatóan 2019. május 12-ig, vasárnapig tart majd, ezen időszak alatt a forgalom egy sávon tud haladni. A betontáblák javítását, valamint a hézagkezelési munkálatokat a terelés kiépítése után kezdi meg a kivitelező. Az előkészítő és a felújítási munkálatok ideje alatt a 4-es főút felé vezető oldalon a belső sáv forgalmát átterelik a szembe közlekedők oldalára, a szélesebb járművek a 4-es főút irányába a menetiránnyal azonos oldalon haladhatnak. A kivitelezési munka várhatóan egy hónapig tart majd. A speciális útépítésekhez használt betonnak legalább 21 napra van…
Nagyfelületű burkolatjavítási munkákat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szegeden az alábbi helyszíneken: - 2019. május 8-a, szerdán nappal, az Izabella-híd belváros felőli le- és felhajtóján. - 2019. május 9-e, csütörtökön nappal, valamint május 10-ről 11-re, azaz péntekről szombatra virradó éjszaka a József Attila sugárút Kecskeméti utca és Római körút közötti szakaszán. A fenti szakaszokon a munkavégzések ideje alatt sávzárásokra, sávelhúzásokra és sebességkorlátozásra lehet számítani. Csütörtökön nappal néhány órára a József Attila sugárútról a Kecskeméti utcába nem lehet majd balra kanyarodni. A József Attila sugárút – Római körút csomópont személyautó és autóbusz forgalma miatt a jelzőlámpák előtti besoroló sávok burkolati hibáit csak az éjszakai órákban lehetséges javítani, amiért a közelben lakók külön megértését kérjük. Tekintettel arra, hogy a korlátozással járó munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tárnoki mérnöksége a húsvéti ünnepeket követően 2019. április 23-tól április 26-ig, vagyis keddtől péntekig a 7-es főút 22-es kilométerszelvényének térségében burkolatjavítási munkákat végez. Az Érd és Tárnok közötti 600 méteres szakaszt érintően 3 ütemben zajlanak majd a beavatkozások: április 23-án burkolatmarást, 24-én az aszfaltozási munkák előkészítését, míg 25-én és 26-án az aszfaltozási feladatok végzik majd a szakemberek. A munkavégzés idején félpályás útlezárás lesz érvényben, jelzőlámpás forgalomirányítás mellett. Annak ellenére, hogy a munkálatok a reggeli csúcsidőszak után és a délutáni csúcsidő kezdete előtt zajlanak, a 7-es főút egyébként is nagy forgalma miatt a közlekedők megnövekedett menetidővel számolhatnak és torlódásra készülhetnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyomatékosan arra kéri a közlekedőket, hogy a kihelyezett forgalmi előjelzések és érvényben lévő sebességkorlátozásoknak megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek a dolgozói mellett…
Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 124-es kilométernél található Rába-híd dilatációs szerkezet* javítási munkálataihoz kapcsolódóan korábban úgynevezett 2+1+1 sávos terelést építettek ki a szakemberek. Ezen terelésben a Hegyeshalom felé vezető oldalon az M1-es autópálya érintett szakaszán a belső és külső sávokat lezárták, a nehézgépjárműveket a leállósávra, míg a személyautókat a Budapest felé vezető oldalra terelték. A főváros felé a közlekedők így eddig a leálló-, illetve a külső sávon haladhattak a munkavégzés ideje alatt. A javítási munkák következő, befejező ütemeként hétfő este 20 és reggel 6, illetve kedd éjszaka is este 20 és reggel 6 óra között a Hegyeshalom felé vezető pályaoldalt teljes egészében lezárják, így a személyautóval és a nehézgépjárművel közlekedők is a Budapest felé tartó oldalra terelt egy sávon haladhatnak Hegyeshalom irányába. A teljes ideiglenes terelést még…
Az M3-as autópályán a Bagi völgyhíd dilatációs szerkezetét javítják 2019. április 6-a, szombat 12 óra és április 8-a, hétfő 14 óra között. A gyorsforgalmi út Vásárosnamény felé vezető oldalán ezt követően Mezőkövesd térségében 2019. április 8-án, hétfőn 9 órától 16 óráig pedig lokális burkolatjavítási munkákat végeznek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. A munkavégzések időpontjában az M3-as autópálya érintett pályaoldala egy forgalmi sávra szűkül, továbbá forgalombiztonsági okokból 80 km/órás sebességkorlátozást is bevezetnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri az érintett szakaszokon közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávokba. Tekintettel arra, hogy a korlátozással járó munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút…
Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Bicske térségében nagyfelületű és lokális burkolatjavítást végeznek a szakemberek, emiatt 2019. március 25-e, hétfő éjszakától március 28-a, csütörtök éjszakáig nappal és éjszaka is forgalomkorlátozásra kell számítania az arra közlekedőknek. A munkálatok ideje alatt a kapaszkodó és a külső sávot zárják le. Az M1-es autópálya mindkét oldalán, Komárom és Bábolna térségében 2019. március 25-e, hétfőtől március 28-a, csütörtökig éjszakánként lokális burkolatjavítást is végeznek a szakemberek. Az M1-es autópályán 2019. március 21-én és március 23-án két, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez tartozó, a munkaterületen dolgozókat és a közlekedőket is védő, úgynevezett ütközésienergia-elnyelőbe és az azt hordozó teherautóba, azaz TMA-ba (Truck Mounted Attenuator) rohant bele egy személygépkocsi és egy kisteherautó, szerencsére senki nem sérült meg. A balesetekről az alábbi linken találhatók fotók: https://drive.google.com/drive/folders/1WNoHGklPJZ3Lu7DmpT2BN-WXoMgDcUS2?usp=sharing Ezért is kérik…
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, az 54-es és 60-as kilométerszelvények, azaz Tatabánya-Újváros és Tatabánya-Óváros lehajtó között lokális burkolatjavítást végeznek a szakemberek, emiatt 2019. március 11-én, hétfőtől egészen március 13-ig, nappal és éjszaka is forgalomkorlátozásra kell számítania az arra közlekedőknek. A munkálatok tervezésénél a szakemberek figyelembe vették a március 15-ei nemzeti ünnepet és a hosszú hétvégét, így már akár a március 14-én, csütörtökön útnak indulóknak sem kell nagyobb forgalomkorlátozásra számítaniuk az érintett a szakaszon. A szakemberek arra kérik az autósokat, hogy a munkaterületek mellett fokozott óvatossággal közlekedjenek, különösen éjszaka. Az M1-es autópálya érintett szakaszának forgalmi helyzetéről is a www.utinform.hu oldalon kaphatnak az érdeklődők friss információkat. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 124-es kilométernél található Rába-hídon 2019. február 19-én dilatációs szerkezet* javítási munkákat kezdtek el a szakemberek. A feltárási munkák során olyan új, további javítást igénylő feladatok merültek fel, melyek helyreállítása előreláthatóan 3 hetet is igénybe vehet. Tekintettel arra, hogy a javítási munkák a belső és külső sávokat is érintik, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. komáromi mérnökségének munkatársai úgynevezett 2+1+1 sávos terelést építenek ki 2019. február 26-án, kedden az időjárási körülmények és a forgalomnagyság függvényében. A terelés kiépítése után a Hegyeshalom felé vezető oldalon az M1-es autópálya érintett szakaszán a belső és külső sávokat lezárják, a nehézgépjárműveket a leállósávra, míg a személyautókat a Budapest felé vezető oldalra terelik. A főváros felé a közlekedők így a leálló-, illetve a külső sávon haladhatnak majd a…
Több mint 20 kilométeren újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala a 90-es és a 111-es kilométerszelvények között. Az útalapot is érintő felújítási munkák első üteme 2018 őszén fejeződött be. A következő etapokat a 2019 tavaszi és őszi időszakokra tervezték be a szakemberek. A 2019. március 1-jén induló rekonstrukció idén is sávelhúzás és átterelés mellett valósul meg. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Kormány támogatásával, hazai költségvetési forrásból, több mint nettó 3,4 milliárd forintból újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala a 90-es és 111-es kilométer szelvények között, Siófok térségében. A beruházás első ütemében a 102-es és 111-es kilométerszelvények között végezték el a munkálatokat, illetve a 92-es, 94-es, 100-as és 102-es kilométerszelvényeknél lokális javítási munkákat láttak el a szakaszokon található hidaknál. A téli üzemeltetési időszak…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.