Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén

Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén

Általános hír
A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. Az időjárás jobbra fordultával visszatérnek a közutakra a kivitelezők munkagépei. A tavasszal tömegesen meginduló útfelújítások az év végéig összesen több mint ezer kilométeren tehetik kényelmesebbé és biztonságosabbá az autózást, buszozást. Az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt. A 2010 előtt felhalmozódott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent, a kormány több útfelújítási programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja a fokozatos előrehaladást. A tömeges beavatkozásokkal folyamatosan javul a helyi életminőség és a közlekedés biztonsága mellett az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala is. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „2021-ben összesen több mint ezer kilométernyi útszakaszon kezdődhetnek meg…
Read More
A hazai elektromobilitás fejlesztéséért fogott össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az e-Mobi Nonprofit Kft.

A hazai elektromobilitás fejlesztéséért fogott össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az e-Mobi Nonprofit Kft.

Általános hír
Egyre több elektromos gépjármű jelenik meg hazánkban is, azonban a minél gyorsabb elterjedésükhöz szükség van az országos átjárhatóságot biztosító töltő-infrastruktúrára is. Erre a növekvő érdeklődésre reagál a Magyar Közút és az elektromobilitás hazai fejlesztését célul kitűző, az MVM Csoport részeként működő e-Mobi. A felek egy hosszú távú együttműködési megállapodás keretében fognak össze annak érdekében, hogy megteremtsék, fejlesszék és az európai közlekedési hálózatba kapcsolják a hazai gépjárműtöltő-infrastruktúrát. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan igyekszik a legújabb, legmodernebb technikai megoldásokat alkalmazni a kezelésébe tartozó 32 ezer kilométernyi közúthálózaton, ezen törekvés következő lépése az MVM Mobiliti Kft-hez tartozó e-Mobi Nonprofit Kft.-vel kötött együttműködési megállapodás. Az MVM Csoport alternatív közlekedési üzletágának részeként az e-Mobi célja az országosan egységes elektromosgépjármű-töltési hálózat és az annak fenntartható működését célzó elszámolási, fizetési rendszer kialakítása és üzemeltetése. A megállapodás…
Read More
Ha nehezen indul a heted, nézd meg a Magyar Közút TikTok oldalát

Ha nehezen indul a heted, nézd meg a Magyar Közút TikTok oldalát

Általános hír
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt téli időszak aktív hóeltakarítási és síkosságmentesítési, valamint az utóbbi hetek lokális javítási munkái mellett felpörgette a TikTok oldalát is. Aki szeretne egy kis színt és humort vinni a szürke hétköznapjaiba annak érdemes a közútkezelőt követni ezen a platformon is. A legfrissebb közösségi média oldalát 2020 tavaszán indította el a társaság a TikTok-on, melyen igazából idén február elejétől pörgette fel aktivitását: www.tiktok.com/@magyarkozut. Fiataloknak, idősebbeknek egyaránt érdemes követnie – ha még nem tette meg – a Magyar Közút TikTok oldalát, ha humoros és kreatív rövid videókon keresztül szeretne jobban belesni a közútkezelő tevékenységébe. A Magyar Közút kiemelt célja, hogy valamennyi közösségi média platformján, minden korosztály számára betekintést engedjen a sokrétű közútkezelői munka minél több részletébe és a lehető legtöbb fronton tudja üzeneteit eljuttatni az úthasználókhoz.…
Read More
Ne ess pánikba, ha eltévesztesz egy csomópontot a gyorsforgalmi utakon

Ne ess pánikba, ha eltévesztesz egy csomópontot a gyorsforgalmi utakon

Általános hír
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt időszakban két videót is közzétett, amelyen az autósok, miután eltévesztettek egy fel- vagy lehajtót egy forgalmas gyorsforgalmi úton, jól láthatóan bepánikolva a lehető legrosszabb döntéseket hozták: megfordultak vagy visszatolattak. De nemcsak a közútkezelőnek vannak ilyen felvételei, számos közösségi felületen lehet ilyen videókat találni. Pedig van biztonságosabb megoldás is, erre hívja fel a figyelmet a társaság. Volt, aki az M25-ös autóútról az M3-as autópályára letérve okozott hatalmas balesetet: https://www.youtube.com/watch?v=-AImSyFPNSE&list=PLalqvMG31WlkWbwn9tfmWalpWMxlq0int&index=2. Számos autós pedig az M44-es autóút békéscsabai turbó körforgalmából a nem megfelelő sávot választva hajtott fel véletlenül a gyorsforgalmi útra: https://www.youtube.com/watch?v=JP_-s3RKYrw&list=PLalqvMG31WlkWbwn9tfmWalpWMxlq0int&index=1 Ezekben az esetekben közös, hogy vélhetően azért ijedtek meg a sofőrök, mert olyan szakaszra hajtottak fel, amelyre nem rendelkeztek érvényes autópálya-matricával. Nagyon fontos kiemelni, hogy ha valaki így jár, van olyan megoldás, amely nem…
Read More
Ónos eső, intenzív havazás és hófúvás – A tél felvonultatja teljes arzenálját, a Magyar Közút is mindent bevet a tél ellen

Ónos eső, intenzív havazás és hófúvás – A tél felvonultatja teljes arzenálját, a Magyar Közút is mindent bevet a tél ellen

Általános hír
Az előrejelzések alapján sarkvidéki levegő tör be hazánkba, melynek nyomán számos megyében várható hófúvás, ónos eső és intenzív havazás is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ennek megfelelően minden hadra fogható munkagépével és humán erőforrásával, teljes kapacitással végzi országszerte a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat. A közlekedők gyakorlatilag valamennyi megyében találkozhatnak valamilyen téli időjárási jelenséggel, sőt egyes megyékre több időjárási jelenségre vonatkozóan is magas, narancssárga figyelmeztetés van érvényben. Ónos eső: Az előrejelzések alapján a közlekedők csütörtökön elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében számíthatnak jelentősebb ónos esőre, de citromsárga figyelmeztetés van érvényben Hajdú-Bihar megyére vonatkozóan is. Havazás: A legfrissebb érvényben lévő figyelmeztetések alapján elsősorban Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében várható nagyobb mennyiségű havazás. Széllökések: Békés, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye kivételével valamennyi megyében legalább 70 km/órás…
Read More
Újabb munkaterületre becsapódó autót rögzített a Magyar Közút kamerája

Újabb munkaterületre becsapódó autót rögzített a Magyar Közút kamerája

Általános hír
Csütörtök délelőtt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Tatabánya térségében az elválasztósávban dolgoztak szakembereink. A munkákat ütközési energiaelnyelő modul fedezetében végezték kollégáink. A munkaterület előtt két helyen is előjeleztük a terelést, két lépcsőben 100, illetve 80 km/órás sebességkorlátozás volt érvényben. Az energiaelnyelővel felszerelt narancssárga teherautón ráadásul külön fénytechnika figyelmeztette az autósokat, ezen kívül két változtatható jelzésképű, az autópálya felett található digitális kijelzőn is előre felhívtuk az autósok figyelmét a munkavégzésre. Sajnálatos módon mindezek ellenére egy autós nekihajtott a munkaterületen dolgozó kollégáinkat védő teherautóba. Az energiaelnyelő viszont ellátta funkcióját, így szerencsére nem történt személyi sérülés. Az ilyen esetek miatt indítottuk el néhány éve „Biztonságunk az Ön kezében van” című közlekedésbiztonsági kampányunkat, ugyanis 2000 óta 17 kollégánkat vesztettük el munkavégzés közben, munkaterületen, figyelmetlen autósok miatt. Ráadásul gyakorlatilag hetente történik ehhez hasonló…
Read More
Ünnepek alatt is: utinform.hu – Hasznos linkek és karácsonyi videó

Ünnepek alatt is: utinform.hu – Hasznos linkek és karácsonyi videó

Általános hír
Idén talán az ünnepek alatti forgalom sem olyan lesz minden tekintetben, mint amit az előző években megszokhattunk, de van, ami nem változik. A közlekedőknek indulás előtt most is érdemes lesz ellátogatni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának weboldalára, a www.utinform.hu-ra, hogy még a tervezett utazásuk előtt tájékozódhassanak az aktuális útviszonyokról és forgalmi helyzetről. A www.utinform.hu oldalon az ünnepek előtt és alatt is számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők. A számos tájékoztató információn kívül a folyamatosan frissülő baleseti hírek ezen a linken érhetőek el, továbbá a téli időszakban néhány óránként országos összesítést is publikálnak a szakemberek az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről, ami ezen a linken olvasható. Az Útinform szolgálat munkatársai telefonon is 0-24 órában elérhetőek a +36-1-336-2400-ás telefonszámon. Őket akkor érdemes felkeresni, ha országos, több megyét is érintő információkra…
Read More
Hidegindító – praktikus tanácsok és okos óvintézkedések a téli közlekedéshez

Hidegindító – praktikus tanácsok és okos óvintézkedések a téli közlekedéshez

Általános hír
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a közlekedési társaságok, háttérintézmények bevonásával összeállított kiadványban emlékezteti az autósokat, biciklistákat és gyalogosokat a téli közlekedés kockázataira. A járványhelyzetre tekintettel a megfelelő felkészüléshez hasznos tanácsokat tartalmazó összegzést idén kizárólag elektronikus úton terjesztik. A kiadvány innen tölthető le: [wpdm_package id='10149'] Télen a megváltozó útviszonyok, a meghosszabbodó fékutak, a kanyarokban könnyen megcsúszó kerekek és a korai sötétedésből, ködből pislákoló lámpákkal előtűnő járművek is fokozott baleseti kockázatot jelentenek. Ha az évszak fagyos és csapadékos, az alacsonyabb átlagos haladási sebesség miatt többnyire a könnyű sérüléses, koccanásos balesetek száma nő. Enyhébb, száraz időjárás esetén a balesetek következményei súlyosabbak lehetnek. Megfelelő felkészüléssel nemcsak a kellemetlenségektől, bosszúságoktól kímélhetik meg magukat, hanem a veszélyhelyzetek kialakulását is megelőzhetik a közlekedők. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A járványügyi óvintézkedések következtében sokan otthon maradnak, így…
Read More
Közös gyakorlatot tartott a Katasztrófavédelem, a Rendőrség, a Honvédség és a Magyar Közút

Közös gyakorlatot tartott a Katasztrófavédelem, a Rendőrség, a Honvédség és a Magyar Közút

Általános hír
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-én ismét téli üzemmódra váltott. Ehhez kapcsolódóan a téli időjáráshoz kapcsolódó védekezési feladatokban résztvevő együttműködő hatóságok, mint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Honvédség és önkéntes mentőszervezetek bevonásával speciális terepgyakorlatot tartottak a Groupama Tanpályán. A Hungaroring területén belül található Tanpályán olyan gyakorlatokat végeztek a társszervek, melyek hozzájárulhatnak a téli időszakban esetlegesen előforduló események hatékonyabb kezeléséhez, a védekezésben együttműködők közötti gyorsabb információáramláshoz, a reagálási képességük továbbfejlesztéséhez, valamint az erőátcsoportosítások gyakorlásához. A Tanpályán kárhelyszínre történő vonulást, a műveletek koordinálását, a beavatkozó gépjárművezetői állomány vezetéstechnikájának fejlesztését és a kárhelyszíni feladatok végrehajtását tesztelték. Külön kiemelendő, hogy a gyakorlat során valamennyi szervezetnél használatban lévő úgynevezett EDR, vagyis Egységes Digitális Rádiótávközlő rendszert alkalmaztak. A gyakorlatban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2 sószóró munkagéppel és 1 útellenőri autóval,…
Read More
Digitálisan, fakopp műszerrel vizsgálja a fasorokat a Magyar Közút

Digitálisan, fakopp műszerrel vizsgálja a fasorokat a Magyar Közút

Általános hír
Az országban számos közutat szegélyeznek gyönyörű fasorok, melyeket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az utak karbantartásán túl különös gonddal óv. Fontosnak tartják, hogy a fákat egy-egy vizsgálattal ne kelljen megsérteniük, ezért több helyen is alkalmazzák az országban a Fakopp 3D nevű műszert. A készülék segítségével mindössze a kérgen ejtett pár apró szúrással 3D-s képet kaphatunk a fa belső állapotáról. Az eszköz segít megállapítani, hogy a láthatóan még nem károsodott egyedek valóban egészségesek-e, vagy a kis mértékben károsodott fák esetében van-e már belső károsodás is. Ha nem, akkor elegendő az elszáradt faágakat eltávolítani, ezzel is biztosítva, hogy egy-egy fa minél hosszabb ideig gazdagítsa környezetünket.   A fakopp képes a fában található üregek, korhadt részek akusztikus, roncsolásmentes kimutatására. Működési elve a törzsön elhelyezett szenzorok közötti hanghullám terjedési sebességének mérésén alapszik. A vizsgálandó fa…
Read More
Tisztítsuk meg az Országot! program: Elkészült a közutak melletti területek szennyezettségi térképe

Tisztítsuk meg az Országot! program: Elkészült a közutak melletti területek szennyezettségi térképe

Általános hír
A magyar kormány „Tisztítsuk meg az Országot!” elnevezéssel nagyszabású projektet indít a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretein belül. A cél, hogy több közreműködő szervezettel közösen felszámolják az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladékokat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közreműködő szervezetek mindegyikénél kiválasztott egy olyan pilot helyszínt, amely alkalmas lehet a hulladék felszámolásához szükséges intézkedések elemzésére. Az első pilot projektek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kezelt úthálózat melletti területen valósultak meg. Ezen akciók tapasztalata és az elmúlt időszakban végzett részletes, országos felmérések alapján a közútkezelő elkészítette az állami, országos közúthálózat melletti területek szennyezettségi térképét. Általánosságban elmondható, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt 5 évben évente átlagosan közel 11 ezer tonna, döntő többségében illegálisan kidobott hulladékot gyűjtött össze és szállított el biztonságos lerakókba az országos, 32 ezer…
Read More
Látványos elemmel köszöntötték a Tour de Hongrie versenyzőit a Magyar Közút hajdúböszörményi szakemberei

Látványos elemmel köszöntötték a Tour de Hongrie versenyzőit a Magyar Közút hajdúböszörményi szakemberei

Általános hír
Társaságunk hajdúböszörményi mérnökségének és a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság üzemeltetési és fenntartási szakemberének hathatós segítségével az M35-ös autópálya melletti mérnökségi épületével szemközti területen egyedi élőképpel köszöntöttük a Tour de Hongrie második etapjának résztvevőit. A kreatív kollégák kerékpáros piktogramot festettek fel, a hófogó netlonhálókból MK (azaz Magyar Közút) feliratot formáztak és a profi versenyzők tiszteletére a mérnökségi járművekkel alakzatba állva felkapcsolták sárga villogóikat is. Munkatársaink külön büszkék lehetnek, hiszen ezzel az M4 Sport élő közvetítésében és a Tour de Hongrie napvégi videós összefoglalójában is szerepelhettek. Az eseményről készült látványos, drónfelvételeket tartalmazó videó elérhető társaságunk hivatalos Youtube oldalán: https://www.youtube.com/watch?v=E3CqoC0gLK4&feature=youtu.be
Read More
Fellép a Magyar Közút a gyalogosátkelőknél történő balesetek ellen

Fellép a Magyar Közút a gyalogosátkelőknél történő balesetek ellen

Általános hír
Az utóbbi években jelentősen emelkedett a kijelölt gyalogos átkelőhelyeken történt gyalogos elütések száma. Míg 2014-ben 207, addig 2019-ben már 271 ilyen balesetet regisztrált a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hat év alatt több mint 1500-an sérültek meg gyalogos átkelőhelyek környezetében, melyből 77 eset végződött halálos kimenetellel. Ezt a számot szeretné jelentősen csökkenteni a társaság, ezért mintegy 4000 jelzőtáblát cserélnek le sárga fluoreszkáló háttérűre a jobb észlelhetőség érdekében a következő években. 2017-ben 252, 2018-ban 304, 2019-ben 271 gyalogos elütés történt kijelölt gyalogos átkelőhelyeken az országos közúthálózaton. A legtöbb esetet meglepő módon nappali, természetes fénynél, jó látási viszonyoknál okozták a közlekedők. Míg 2018-ban 168 baleset történt nappal, addig éjszaka, működő közvilágításnál 113 balesetet jegyeztek. 2019-ben mindkét szám csökkent, nappal 149, éjszaka 95 gyalogos elütésről van tudomása a társaságnak. A tendencia további csökkentése érdekében,…
Read More
Nagyobb forgalom várható a közutakon a következő napokban az augusztus 20-ai hosszú hétvége miatt

Nagyobb forgalom várható a közutakon a következő napokban az augusztus 20-ai hosszú hétvége miatt

Általános hír
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának tapasztalatai alapján az augusztus 20-ai hosszú hétvége miatt megélénkülhet a forgalom a hazai gyorsforgalmi utakon, különösen az M3-as és az M7-es autópályákon. Bár a vírushelyzetre való tekintettel a korábbi években megszokott mértékű nemzetközi forgalom növekedésre várhatóan nem kell számítani, de az idei első munkanap átcsoportosítás miatt a belföldi forgalom a szokásosnál nagyobb lehet augusztus 19-én, szerdán a Budapestről kivezető gyorsforgalmi utakon és augusztus 23-án vasárnap a főváros felé vezető utakon. Az augusztus 20-ai hosszú hétvége miatt előreláthatóan az M7-es autópályán a Velencei-tó és a Balaton irányába növekedhet meg még a szokásosnál is jobban a forgalom, ugyanakkor más közkedvelt turisztikai célpontokhoz vezető közutakon, főleg gyorsforgalmi utakon, különösen az M3-as autópályán várható nagyobb forgalom és telítettebb sávok. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért felhívja a…
Read More
A közlekedésbiztonságért kampányol a Magyar Közút

A közlekedésbiztonságért kampányol a Magyar Közút

Általános hír
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél a nyári üzemeltetési időszak az útfelújításokról, növényzetgondozásról, az út és környezetének rendbetételéről szól. A társaság szakemberei ezeket a munkákat minden esetben indokolt sebességkorlátozás mellett végzik, a saját és a közlekedők védelme érdekében, melyet azonban nagyon sokan hagynak figyelmen kívül vagy tartanak feleslegesnek. Pedig soha nem véletlen a kihelyezett sebességkorlátozás mértéke, életek múlhatnak rajta, hogy betartjuk-e a korlátozást, erre hívja fel a figyelmet a Magyar Közút legújabb, „Nem véletlen” elnevezésű kampánya. Új közlekedésbiztonsági kampányában elgondolkodtató posztokkal hívja fel a figyelmet hivatalos Instagram oldalán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra, hogy mennyire fontos figyelembe venni és be is tartani az utakon és a munkaterületek környezetében elhelyezett fix és ideiglenes sebességkorlátozásokat. Bár amíg nem történik baj, sokan gondolhatják, hogy nem indokolt egyes helyeken a lassítás. Azonban elég egy…
Read More
Videó: Kamera rögzítette, ahogy egy autós becsapódik a munkaterületet védő járműbe az M0-s autóúton

Videó: Kamera rögzítette, ahogy egy autós becsapódik a munkaterületet védő járműbe az M0-s autóúton

Általános hír
Úton zajló munkálatok miatt bevezetett sebességkorlátozás és előjelzések figyelmen kívül hagyása, becsapódás a munkaterületbe, vészvillogó használatának mellőzése, tolatás az autópályán, a baleset után a helyszín elhagyása. Ezek külön-külön is súlyos hibák, ráadásul az imént felsoroltakat mind egyetlen esetnél követte el egy sofőr pár nappal ezelőtt az M0-ás autóúton a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkaterületének környezetében. Ismét csak a szerencsén múlt, hogy személyi sérülés nem történt. Az esetet rögzítette a társaság új kamerarendszere, a felvétel megtekinthető a Magyar Közút hivatalos YouTube csatornáján. Az elmúlt időszak heves esőzései miatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szigetszentmiklósi mérnökségének munkatársai 2020. június 22-én az M0-ás autóút elválasztósávjának vízelvezetőit takarították, szabályosan kiépített mozgó forgalomterelés mellett. A munkaterület kezdetét egy tehergépjárműhöz kapcsolt ütközési energiaelnyelő berendezéssel jelölték. A munkaterület kezdete előtt már 2 kilométerrel az autósok figyelmét változtatható…
Read More
Figyelj a közutasokra! címmel indít kampányt a Magyar Közút

Figyelj a közutasokra! címmel indít kampányt a Magyar Közút

Általános hír
  Újabb kampányt indít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. „Figyelj a közutasokra!” felszólítással. A közlekedők az M1-es, az M3-as, az M30-as és az M7-es autópályák, továbbá a 710-es és a 8-as főút mentén találkozhatnak ezzel a szöveggel készült óriásplakátokkal. A társaság a munkaterületeken dolgozó szakembereinek védelme érdekében 2018-ban indította el „Biztonságunk az Ön kezében van!” kampányát. Azóta számos videóval, baleseti adatokkal, belső felméréssel, molinókkal, plakátokkal hívták fel a figyelmet a témára. A koronavírus járvány miatt meghozott intézkedések enyhítése után újra egyre többen közlekednek a hazai közutakon, így megnőtt a balesetveszélyes helyzetek kialakulásának lehetősége. Ez nemcsak minden közlekedőre, de a Magyar Közút Nonprofit Zrt. úton dolgozó munkatársaira is veszélyt jelenthet. A 2000-es évtől napjainkig 17 mérnökségi szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt, ezért is folytatja a társaság „Biztonságunk…
Read More
Durva balesetet rögzített a fedélzeti kamera

Durva balesetet rögzített a fedélzeti kamera

Általános hír
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mérnökségei ezekben a hetekben a lokális és nagyfelületű burkolatjavítási munkák mellett az út menti növényzet gondozási munkáira is nagy hangsúlyt fektetnek. Néhány nappal ezelőtt a társaság ajkai mérnöksége váltakozó forgalomirányítás mellett végzett kaszálási munkákat, amikor egy autó becsapódott a munkaterületre. A kis híján tragédiával végződő balesetről fedélzeti kamerás felvétel készült, mely megtekinthető a Magyar Közút hivatalos Youtube oldalán. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajkai mérnöksége 2020. május 8-án, pénteken a 8-as főúton, Városlőd környékén végzett kézi forgalomirányítás mellett gépi kaszálási munkákat. Tekintettel arra, hogy ezen útszakasz nehezebben belátható, ezért kétlépcsős forgalomkorlátozást építettek ki, ahol kézi irányítással, váltakozó forgalomirányítással biztosították a kaszáló munkagépet a szakemberek. A helyszínen a kézi irányítás során szabályosan megálló autóba a mögötte lévő kisteherautó becsapódott. A szabályosan megálló jármű utánfutójáról a rakomány…
Read More
Keményen nekiestek a koronavírusnak a közutasok – videó

Keményen nekiestek a koronavírusnak a közutasok – videó

Általános hír
Fogadjunk, hogy legszívesebben te is kinyírnád a koronavírust! Jászberényi mérnökségünk férfi tagjai nem vártak tovább, minden kezük ügyébe kerülő fegyverrel - vagy legalábbis annak látszó tárggyal - felszerelkezve lapítják, égetik, szúrják, ütik a koronavírust, ahol csak érik, ebben a videóban: https://www.youtube.com/watch?v=62SSCSaYWBQ&feature=youtu.be. Ha kiadnád a felgyülemlett dühöd, legalább képzeletben, nézd meg a videót. Kevés dolog esik ennyire jól ezekben a hetekben, mint egy széttrancsírozott vírus látványa. Csatlakozz te is Instagram-on a Magyar Közút Nonprofit Zrt. #killcoronachallenge kihívásához, használd a hashtaget és mutasd meg, te mivel irtanád a vírust! A videó természetesen elérhető a Magyar Közút Youtube Instagram oldalán is: https://www.instagram.com/p/B_37vjugcda/. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
Read More