Újabb rekordot hozhatnak a tavasszal meginduló útfelújítások

Forrás: ITM

Tavaly évtizedes csúcsot ért, hogy mintegy 1250 kilométeren kezdődtek a szolgáltatási színvonalat emelő beavatkozások a hazai utakon. A kivitelezők az időjárás kedvezőbbre fordulásával ismét egyre több helyszínen láthatnak hozzá a munkálatokhoz. A tervek szerint 2022-ben összesen több mint másfélezer kilométeren újulhatnak meg útszakaszok.

A közutak megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. A kormány jelentős forrásmennyiséget mozgósít a 2010 előtt felhalmozott jelentős karbantartási lemaradás ledolgozása érdekében. Az elmúlt évtizedben több mint hatezer kilométeren állítottak helyre főként alsóbbrendű utakat. A Magyar Közút 2021-ben megindított beruházásaiban összesen mintegy 480 szakasz újul meg összesen 1276 kilométeren.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „Tavaly az eredetileg tervezett ezer kilométerhez képest negyedével több útszakasz rendbetétele készült el vagy kezdődött meg. Idén jelentősen felülmúlhatjuk az évtizedes csúcsot, több mint 1500 kilométernyi felújítás javíthatja a családok életminőségét, a vállalkozások versenyképességét. A 300 milliárd forintot meghaladó összértékű beruházások túlnyomó hányadát a gazdasági növekedésnek köszönhetően a hazai költségvetés terhére valósíthatjuk meg. A vidék megerősítését szolgálják a Magyar Falu Programban az alsóbbrendű utak korszerűsítésére szánt források is”.

A kistelepülési bekötőutak rendbetétele mellett az idei tervek szerint számos főútszakasz helyreállítása is megtörténik. Kecskemétnél összesen 44 kilométeren újul meg az 52-es, Gyöngyösnél több mint 13 kilométeren a 24-es főút. A 11-es főút hét kilométeres szentendrei és a 31-es tíz kilométeres maglódi szakaszán is dolgoznak majd a munkagépek. A leghosszabb egybefüggő szakaszként az 54-es főút mintegy 23 kilométerét teszik rendbe Helvécia, Jakabszállás, Bócsa térségében. Sávolynál az M7 egy kilométeres szakaszán végeznek majd az autópálya műszaki állapotát javító beavatkozást.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: „2010 óta korábban példátlan mennyiségben végezhettünk teljes körű felújításokat a hazai közúthálózaton. Az elmúlt időszakban évről-évre egyre több forrás jutott a munkálatokra, így a korszerűsítésen átesett szakaszok száma is dinamikusan növekedett. A beavatkozásokra leginkább a mellékúthálózaton van szükség, ezért összpontosítottuk erőinket elsősorban az alsóbbrendű utakra. A Kiemelt Társadalmi Igények Program keretein belül viszont idén már számos főútszakasz felújítása is megvalósulhat.”

Számláló

Számláló

0KILOMÉTERNYI ÚT
0FŐ MUNKAVÁLLALÓ
0VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
0MÉRNÖKSÉG
0LABOR
0MÉRŐÁLLOMÁS
310

KILOMÉTERNYI ÚT

60

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

0

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

1

MÉRNÖKSÉG

0

LABOR

0

MÉRŐÁLLOMÁS