9 tonna újrahasznosított műanyagból épült körforgalom Aszódon

Kísérleti jelleggel szilárd, tartós, több mint 9 tonnányi újrahasznosított műanyagból épült körforgalom Aszódon a Szabadság térnél, a Pesti út és a Deák Ferenc utca csomópontjában a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában. Az innovatív technológia lehetővé teszi a burkolatépítés nélküli körforgalom kialakítását, melyet Aszódon a szakemberek mindössze három nap alatt valósítottak meg a meglévő burkolt felület újrafelosztásával, a műanyagelemek rögzítésével, a burkolati jelek és a KRESZ táblák módosításával.

A beruházás 38 millió forintból valósulhatott meg a Visible Crossing Kft. kivitelezésében. A műanyag terelőelemek időjárásállóak, rendkívül kemények és ellenállóak, felületük színezett, a tetejük vörös, oldaluk fekete-fehér csíkozású. A technológia kezelni tudja az út egyenetlenségeit is, mechanikusan könnyen megmunkálható. Az elemek alján mélyedések találhatók, amelyeken keresztül a felszíni víz akadálytalanul futhat, ez biztosítja a vízelvezetést.

Mint valamennyi kísérleti programnál, így ebben az esetben is a kivitelezést követően 5 éven át mérnök és laborfelügyelet kíséri figyelemmel a fejlesztés meghatározott paramétereit és vizsgálja a közlekedési, fenntartói, környezetre gyakorolt hatásait. Az így gyűjtött fenntartói tapasztalatokat, minősített vizsgálatokat követően derülhet ki az adott innováció széleskörű alkalmazhatósága.

A beruházásról készült helyszíni fotók itt érhetőek el: https://m.facebook.com/story.phpstory_fbid=pfbid02ieXpTbjynxNM9CDeYB7nRfDr1ZdPhvuTdQHrVWVsLzwEGYsvFt5aie7NnupxL3Rul&id=100067134051571.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS