A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t idén is három útüzemeltető szakmunkás képviselte a visegrádi négyek közútkezelőinek rendezett, ezúttal Magyarországon, a Hungaroringen zajló nemzetközi rodeó versenyen. A legutóbbi szlovákiai döntőn nyújtott bravúros teljesítmény után, a szemtelenül fiatal magyar közutasok ismét bebizonyították, hogy ők a térség legjobb gépkezelői. Az első helyezett idén is a mindössze 29 éves pápai Pintér Gergő lett, a salgótarjáni, harmincas évei elején járó Pál Tibor a dobogó második fokára állhatott, a legifjabb, még csak 23 éves egri feltörekvő tehetség, Liptay Ádám pedig negyedik helyen végzett, éppen csak lemaradva a dobogóról a legjobb szlovák, cseh, lengyel és magyar gépkezelők idei kiélezett viadalában.
A korábbi évek döntőihez hasonlóan a magyar közutasok teljesítménye ismét felülmúlhatatlannak bizonyult, így idén is két dobogós hely büszke tulajdonosai lehetünk, marad tehát a méretes vándorkupa és a dicsőség országhatáron belül. A győzelmét duplázó Pintér Gergő ráadásul egyedüliként a verseny mindkét körét 2 percen belül teljesítette, ő érte el a legjobb időeredményeket is.
2023-ban Csehország adhat otthont a nemzetközi döntőnek és még idén októberben Ausztria is megrendezi az első Európai Rodeó Bajnokságot, melyen a 10 résztvevő ország között Magyarország is képviseli magát a legjobb gépkezelőivel.
A nemzetközi döntőről készült fotók elérhetőek a Magyar Közút Facebook oldalán: https://www.facebook.com/MagyarKozut/posts/pfbid02zfuDz3FBPGuZoQNDFvnsoignEeU8xGje5sB1AArCYEGGPQfrH14Kj7CqpqCZdmhBl.
És a társaság hivatalos Instagram oldalán is: https://www.instagram.com/p/CihHOKOPIy3/?igshid=YmMyMTA2M2Y= .