Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút és a Széchenyi István Egyetem

Forrás: https://www.kisalfold.hu/vezeto-hirek/2022/04/egyuttmukodesi-megallapodast-kotott-a-magyar-kozut-es-a-szechenyi-istvan-egyetem-video

Az intézmény és a cég korábban előkészítette a megállapodást, melyet kedden írtak alá a Széchenyi István Egyetem szenátusi termében. Az együttműködésnek több mint tíz éves előzményei voltak, elsősorban az oktatás területén. Ezt az utóbbi időben aktualizálták, és több szemponttal kiegészítették, mint például az oktatási-kutatási tevékenységekkel.

Az eseményen Szilvai József Attila a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: fontos ez az együttműködés, és az intézménnyel kialakított folyamatosan fejlődő kapcsolat.

–Több fronton harcolunk a szakmai utánpótlás terén. A tevékenység amit végzünk, igényel jól képzett mérnököket, közgazdászokat, jogászokat, informatikus szakembereket. Ez a mai munkaerő piacon nem egyszerű feladat. Szükségünk van a kutató és szakmai tudást birtokló fiatalokra, akik itt tanulnak a győri Széchenyi István Egyetemen –fogalmazott.

Hozzátette: Fontos, hogy kölcsönösen kihasználjuk egymás erőforrásait, például a labortevékenység témakörében. Cégünk is rendelkezik laborokkal, ahol a fiatalok tanulhatnak, és fejlődhetnek.

A megállapodás aláírása előtt Dr. Borsos Attila dékánhelyettes is megosztotta gondolatait az együttműködésről.

–Idáig három tanszék működött együtt szorosan a közúttal, a mostani megállapodás ezt magasabb szintre emeli. A cég, és annak ösztöndíj programja is népszerű hallgatóink körében, és többen töltik le szakmai gyakorlatukat is a Magyar Közút-nál. A kutatás területén szorosabb lesz az együttműködés, közös projektekkel, pályázatokkal –foglalta össze az egyetemi docens.

Hozzátette: A laborhasználat szintén egy fontos lépcsőfoka a közös munkának. Célunk, hogy folyamatosan fejlesszük egymás versenyképességét, és kompetenciát a jövőben. A dokumentum ünnepélyes aláírásán részt vett Dr. Baranyi Péter Zoltán a Széchenyi István Egyetem rektora, és Kovács Zsolt, az egyetem kancellárja is.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS