Perzselő aszfalt – hőkamerás felvételek az M7-es autópályáról

Mérnökségi szakembereinknek sincs könnyű dolga hőségriadó idején. Nemrég az M7-es autópálya elválasztósávjában zajló kaszálási munkákról készítettünk hőkamerás felvételeket (is). Ezen jól látszik, hogy mennyivel forróbb az aszfalt, mint az út menti környezet. Érdekes látni, hogy az elválasztósávban lévő növényzetnél 32 fok körüli a hőmérséklet, míg az autópálya lehajtó ágán, ahol kisebb a forgalom és az autók menetszele is kevésbé „hűti” a burkolatot, ott már közel 49 fokot mértünk. És akkor arról nem is beszéltünk még, hogy az aszfaltozási munkáknál jóval 100 fok feletti hőmérséklet a jellemző! Ilyen időjárási körülmények között ez azt is jelenti, hogy egy friss aszfaltozásnál még a szokásosnál is több időt kellett várni, hogy megfelelő hőmérsékletre hűljön vissza a burkolat.

Az elmúlt napokban egyébként társaságunk valamennyi munkaterületére és munkahelyére kiterjedően hőségriasztást rendeltünk el. A munkavédelmi előírásokat mindig szem előtt tartva, megfelelően gondoskodunk az utakon dolgozó – útüzemeltető és útellenőr – szakembereinkről hőség idején. Biztosítjuk számukra a megfelelő hőmérsékletű ivóvizet, a megfelelő öltözéket, védőkészítményeket stb. Az úton folyó munkákat a lehetőségekhez képest megpróbáljuk megfelelően átütemezni napszakokon belül úgy, hogy közben a szükséges beavatkozásokat is maradéktalanul elláthassuk. De nemcsak magunkra, az úton lévőkre is gondolunk, így ha szükséges és lehetséges, akkor a jelentősebb torlódások idején, ha huzamosabb ideig áll a forgalom, akkor vízosztásra is felkészültek mérnökségeink.

A közlekedőket kérjük, hogy a következő napokban is fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a hőség orvosmeteorológiai szempontból is megviseli a járművezetőket, emiatt érezhetően sok a közúti baleset is.

A hőkamerás felvételeink elérhetőek a hivatalos Instagram oldalunkon: https://www.instagram.com/p/CQfgdL2Bpjz/?utm_medium=copy_link.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS