Gödöllőnél csapódott be egy közutas energiaelnyelőbe egy személyautó

A gödöllői mérnökségünk szakemberei kedd délelőtt az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 21-es kilométerszelvény környékén dolgoztak, amikor a kollégáinkat és a munkaterületet biztosító energiaelnyelő berendezésünknek ütközött egy személyautó. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki.

Itt is, mint minden más gyorsforgalmi úton számos figyelmeztetést helyeztünk ki: jóval a munkaterület előtt a pálya fölött található digitális kijelzőn szerepelt, hogy munkaterület következik, két lépcsőben 100, illetve 80 km/órára vettük le a sebességet az előjelző autóinkkal, ráadásul munkavégzésre és sávelfogyásra figyelmeztető táblák is kint voltak. Ennek ellenére a felvételen jól látszik, hogy a belső sávban nagy tempóval halad a balesetet okozó jármű, mondhatni szerencsére még talán az utolsó pillanatban észrevette az energiaelnyelő modult, így annyira le tudott fékezni, hogy ne legyen nagyobb baj az ütközésből. Bár helye és ideje is lett volna kikerülni vagy átsorolni a külső sávba. Viszont az is elmondható, hogy a nemrégiben beszerzett új modul ellátta feladatát, megvédte kollégáinkat és az autó utasait is.

Az ilyen esetek elkerülése érdekében kérjük az autósokat, hogy ne megszokásból vezessenek, figyeljék az utakon kihelyezett fix és ideiglenes jelzéseket, azokat betartva saját maguk és a munkatársaink biztonságáért is sokat tehetnek!

A balesetet rögzítő kameránk felvételeiből készült videónk a hivatalos Instagram oldalunkon érhetőek el: https://www.instagram.com/p/CONg9WjhuBG/?igshid=11728v544n5xc.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS