Innovációs Fórum – Környezetvédelem az út- és vasútfejlesztés területén

Forrás: MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság

A MAÚT Magyar Út-és Vasútügyi Társaság 2020 tavaszán új szakmai tájékoztató fórumot hozott létre az innovatív technológiák és módszerek szélesebb szakmai közvéleménnyel történő megismertetése céljából.

A félnapos rendezvényeken az előzetesen érdeklődésüket jelző jelentkezők köréből kiválasztott előadások hangzanak el a szakmai csatornákon jelentkező hallgatóság (tervezők, kivitelezők, üzemeltetők, szakértők) előtt, majd lehetőséget biztosítunk hozzászólásokra és konzultációra is,szándék szerint mindig több oldalról is megvilágítva a lehetséges alkalmazások feltételeit, lehetőségeit, előnyeit, hátrányait.

Az első három ilyen nagy sikerű online rendezvény (webinárium) 2020-ban került megrendezésre Földművek, geotextíliák, geoműanyagok, BIM Building Information Management, Hidak és szerkezetek témában, illetve 2021-ben Vasúti pálya innovatív megoldásai, Irányok és hangsúlyok a forgalomtechnikai innováció terén, valamint Visszanyert anyagok újrafelhasználása címmel.

A következő fórum témája és időpontja:

KÖRNYEZETVÉDELEM AZ ÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TERÜLETÉN
Időpont: 2021. április 29. csütörtök, 9.00-13.00 óra

A fórumot megnyitja: Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke

Az online rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Szeretettel várjuk Önt és munkatársait online rendezvényünkön!

Meghívó és tervezett program itt letölthető.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS