Nő a forgalombiztonság a 3213-as jelű Kisköre-Poroszló összekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Heves megyében a 3213-as jelű Kisköre-Poroszló összekötő út 3,1 kilométeres szakasza teljeskörűen megújult. A beruházás a TOP-1.3.1-16-HE1-2017-00001 azonosítószámú, „Közlekedésfejlesztés Heves megyében 2.” elnevezésű projekt egyik eleme. A projekt a 3213-as jelű úton túl további megyei felújítást is magába foglal, melyeket a társaság 1,335 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 3,1 kilométeren újult meg az 3213-as jelű összekötő út. A projekt a TOP-1.3.1-16 kódszámú, „Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés” című felhívás keretében valósult meg. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, mintegy nettó 291,8 millió forintból valósította meg a beruházást.

A Kisköre-Poroszló összekötő út 11+030-as és 14+225-ös kilométerszelvények közötti szakaszának felújítása Sarud település Tiszanána felőli végétől kezdődik és csatlakozik a 2018-ban hazai forrásból megépült Tiszanána-Sarud közötti szakaszhoz. A felújított útszakasz jelentősen javítja a Tisza-tó elérhetőségét. A jelenlegi szakasz felújítása során a kivitelező gondoskodott az útpályaszerkezet helyszíni hideg remix újrahasznosításos eljárással történő felújításáról, új aszfalt kötőréteg és új kopóréteg terítéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról. A teljes szakaszon ároktisztítás, áteresz tisztítás, aszfaltozás előtt padkanyesés, illetve az új kopóréteg megépítését követően új padka és útburkolati jel készült el.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Heves megyében 2018-ban több mint 12 kilométernyi út, 2020-ban mintegy 11 kilométernyi út felújítása valósult meg európai uniós forrásból. A programról bővebb információt a www.kozut.hu oldalon olvashatnak.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS