Megújul a 6231-es jelű Paks-Cece összekötő út

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Tolna megyében az 6231-es jelű Paks-Cece összekötő út 10,4 kilométeres szakaszán a kivitelezési munkák folyamatban vannak. Az összekötő út felújítása a TOP-1.3.1-16-TL1-2018-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Tolna megyében IV.” elnevezésű projekt eleme, melyeket a társaság 1,757 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 10,4 kilométeren újul meg az 6231-es jelű út. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés előreláthatóan 150 napot vesz majd igénybe. A projekt a TOP-1.3.1-16 kódszámú, Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés című felhívás keretében valósul meg.

A Paks-Cece összekötő út 8+018-as és 19+565-ös kilométerszelvények közötti szakaszának felújítása során Paks külterületi, valamint Németkér kül- és belterületi szakaszán két rétegben épített aszfalttal erősítik meg a szakemberek a burkolatot. A megújuló szakasz egészen a Tolna-Fejér megyehatárig tart, ezzel csatlakozik az összekötő út szintén uniós forrásból megújult mintegy 9 kilométeres, Fejér megyei szakaszához, valamint a Közép-Duna menti térségben tervezett országos közúti felújítások program keretében a 6231-es jelű út közel 4,6 kilométeres megújuló szakaszához. Így a 6231-es jelű út megyéken átívelően összesen 24 kilométer hosszban újulhat meg. A burkolat felújításán túl a kivitelező öt, öböllel rendelkező autóbuszmegállót alakít ki, további három meglévő megállóban pedig öblöt és felszálló szigetet alakít ki. Ezen túl a szakemberek elvégzik a burkolt árok és földárok szakaszok javítását és tisztítását, továbbá a hiányzó földárok szakaszok és átereszek építését is.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Tolna megyében 29 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról bővebb információt a www.kozut.hu oldalon olvashatnak.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS