Csütörtökön délelőtt, 2020. július 23-án átadják a forgalomnak az M4-es gyorsforgalmi út Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában elkészült Cegléd-Abony közötti szakaszát, a 73-as és a 91-es kilométerszelvények között. Az átadáshoz kapcsolódóan a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2020. július 22-én, szerda reggeltől 2020. július 23-a, csütörtök délelőttig, a végleges forgalmi rend kialakítása érdekében ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be a térségben.
A munkálatok ideje alatt az M4-es gyorsforgalmi úton a Budapest felől érkezők számára a 401-es út és a 3122-es jelű út kihajtója, illetve ugyanezen csomópontok Szolnok irányú felhajtója le lesz zárva. Az érintett csomópontokban csak a Szolnok felől érkezők fognak tudni lehajtani, illetve az alsóbbrendű úton érkezők Budapest felé tudnak majd felhajtani. A lezárás ideje alatt Budapest felől a 311-es úti csomópontot követően a 4-es és a 32-es utak csomópontjában lehet majd lehajtani az M4-es gyorsforgalmi útról. Csütörtök délelőtt a teljes útszakaszt átadják a forgalomnak, így 2×2 sávon, minden csomópontot használva lehet majd közlekedni a térségben.
Az út átadását követően a 79-es kilométerszelvény környezetében a forgalom által eddig használt üzemi átjáró bezárását megkezdik a szakemberek, így ezen a szakaszon még számítani lehet munkavégzésre, ideiglenesen bevezetett forgalmi rendre. A 90-es kilométerszelvény környezetében az Abony (Kelet) – Törökszentmiklós (Nyugat) közötti szakaszon hídpillér építése miatt a jelenlegi sávelhúzás továbbra is érvényben marad a munkálatok végéig.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kér mindenkit, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kérik, a munkálatok hosszú távon is az ő érdeküket szolgálják majd.
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály