Megújul a 52121-es jelű Tassi bekötőút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Bács-Kiskun megyében az 52121-es jelű Tassi bekötőút 1,8 kilométeres szakaszán a kivitelezési munkák folyamatban vannak. A felújítás a TOP-1.3.1-15-BK1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Bács-Kiskun megyében I.” elnevezésű projekt egyik eleme. Az ebben a projektben szereplő felújításokat a társaság 4,047 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósítja meg.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 1,8 kilométeren újul meg az 52121-es jelű út. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés előreláthatóan 60 napot vesz majd igénybe. A projekt a TOP-1.3.1-15 kódszámú, Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés című felhívás keretében valósul meg.

A Tassi bekötőút 0+000 és 1+878 kilométerszelvények közötti szakaszának felújítása során a kivitelező gondoskodik a burkolat megerősítéséről és új autóbusz öbölpár létesítéséről. A felújítási szakaszon nagy felületű pályaszerkezet cserét fog elvégezni a kivitelező, a további szakaszon két rétegben 7 centiméter vastag aszfaltot építenek be.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Bács-Kiskun megyében mintegy 32 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról bővebb információt a www.kozut.hu oldalon olvashatnak.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS