A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Nógrád megyében a 2127-es jelű út 1,5 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezési munkák folyamatban vannak.
A TOP-1.3.1-15-NG1-2019-00005 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Nógrád megyében 2.” elnevezésű projektet Társaságunk 205,78 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében 1,5 kilométeren újul meg a 2127-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés előreláthatóan 45 napot vesz majd igénybe.
A 2127-es jelű Csécse-Pásztó összekötő út 2+660 és 4+160 kilométerszelvények közötti szakaszának felújítása során a kivitelező gondoskodik teljes szélességben a remix technológiás útfelújításról, aszfalt kiegyenlítő és kopóréteg beépítéséről, a padka mart aszfaltból, illetve zúzott kőanyagból történő megépítéséről. A szakaszon lévő út alatti átereszeket kitisztítják, illetve a vízelvezetés biztosítása érdekében a földárkokat is profilozzák.
A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Nógrád megyében több, mint 27kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály