A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Zala megyében a 73254-es jelű Hévízi bekötőút 1 kilométeren teljes körűen újult meg.
A TOP-1.3.1-15-ZA1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Zala megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 1,386 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében mintegy 1 kilométeren vehették birtokba a közlekedők a 73254-es jelű utat. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Duna Aszfalt Kft. mintegy nettó 145,1 millió forintból valósította meg a beruházást.
Az összekötő út felújítása során a kivitelezők gondoskodtak a kétrétegű burkolatmegerősítésről, a szegélysor és térkő burkolatok építéséről, a forgalomtechnikai jelzésrendszer átépítéséről, burkolatjel festésről, illetve telekbejárók átépítéséről is.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Zala megyében közel 12 kilométernyi út felújítása valósulhat meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály