NŐ A FORGALOMBIZTONSÁG A MEGÚJULT 4521-ES JELŰ SZENTES-MINDSZENT-HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÖSSZEKÖTŐ ÚTON
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Csongrád megyében a 4521-es jelű Szentes-Mindszent-Hódmezővásárhely összekötő út a 6+060-as és a 10+105-ös kilométerszelvények között, mintegy 4 kilométeren teljes körűen újult meg.
A TOP-1.3.1-16-CS1-2017-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében 2.” elnevezésű projektet a Társaság 917,643 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében mintegy 4 kilométeren vehették birtokba a közlekedők a 4521-es jelű utat. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezők, a Duna Aszfalt Kft. valamint a Hódút Kft. mintegy 645,3 millió forintból valósították meg a beruházást.
Az összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során Szegvár belterületén változó, 4-4,5 cm vastagságú aszfalréteget építettek be a szakemberek. A felújítási munka részeként továbbá új körforgalmú csomópont épült közműáthelyezésekkel együtt a 45126-os jelű Szegvár bekötő út kereszteződésében, valamint felújították a 4521-es jelű úton a Kórógy-éri hidat is és kitisztították az út melletti vízelvezető árkokat.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Csongrád megyében mintegy 23 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály