Megújult a Kiskunhalas-Csávoly összekötő út 6 kilométeres szakasza

A Magyar Falu Program keretében, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megújult a Bács-Kiskun megyei 5412-es jelű Kiskunhalas-Csávoly összekötő út 6 kilométeres szakasza. A projekt bruttó 563 millió forintból valósult meg.

Az összekötő út 32-es és 38-as kilométerszelvények közötti, azaz Rémtől Csávolyig tartó szakaszán a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2019. 07.25.-én adta át a munkaterületet a kivitelezőnek. Az elkészült beruházás során a kivitelező részlegesen cserélte a pályaszerkezetet és két aszfaltréteggel erősítette meg a burkolatot, továbbá kitisztította az árkokat, új burkolatjeleket festett fel és cserélte a jelzőtáblákat is.

A felújítási munkákhoz kapcsolódóan 2019. november 15-én, pénteken tartották meg az ünnepélyes átadást, melyen részt vett Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár és országgyűlési képviselő, Csala Józsefné, Csávoly polgármestere, valamint Dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun megyei igazgatója is.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS