Ideiglenes forgalmi rend változás a Formula 1 Magyar Nagydíj idején

Az idei évben 2019. augusztus 2-4. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját. A rendezvényhez kapcsolódóan – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán. A legnagyobb változás a korábbi évekhez képest, hogy a versenypálya az újonnan épült M3-as autópálya csomóponton át is megközelíthető lesz.

Az idei évtől az M3-as autópályán közlekedők Budapest centrum irányából a 19-es kilométer szelvénynél épült új csomóponton át, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is meg tudják közelíteni a Hungaroring pályáját. Az M3-as autópályán a Nyíregyháza felől érkezők szintén használhatják majd az új csomópontot a főbejárat megközelítéséhez. Fontos tudnivaló, hogy az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj megfizetése ellenében vehető igénybe.

A VIP vendégek és a szerződött taxi társaság részére az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13–18-as kilométerszelvény) a leállósávon külön ideiglenes forgalmi sávot alakítanak ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. gödöllői mérnökségének szakemberei. Fontos, hogy ezen a sávon csak ők és természetesen a megkülönböztető jelzést használó járművek közelíthetik meg a versenypályát.

Budapest déli irányából (Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felől) az elmúlt évekhez hasonlóan az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös autópálya felől jövők az M0-s autóút 54-es számú csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-es autópályára, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi, valamint az új 19-es jelzésű csomóponton át érhetik el a versenypályát. Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve változtatható jelzésképű táblák fogják jelezni. Fontos tudni, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.

A verseny befejezését követően a 19-es kilométerszelvénynél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épült új csomóponton át, valamint a mogyoródi csomópontnál is rá lehet hajtani az M3-as autópályára. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, a versenypálya körüli utak minél hamarabbi kiürítéséhez a közlekedők mindenképpen kövessék a hatóság utasításait.

A közlekedőknek az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre elsősorban 2019. augusztus 3-án és 4-én, vagyis szombat és vasárnap délelőtt, valamint augusztus 1-jén, csütörtök délután, az ingyenes boxlátogatás idején kell számítani. A Budapestre vezető szakasz forgalma várhatóan szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 20 óra között fog jelentősen megnövekedni. A torlódások elkerülése érdekében vasárnap délután az M3-as autópályán Nyíregyháza felől Budapest felé közlekedőknek Gödöllőtől az M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalat érdemes választaniuk.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a Hungaroring és környékére vonatkozó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS