Megújul a Devecser – Pápa összekötő út

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Veszprém megyében a 8402-es jelű út 1,3 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezési munkák folyamatban vannak.

A TOP-1.3.1-15-VE1-2016-00003 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Veszprém megyében I. – Tartalék 2. elnevezésű projektet Társaságunk 286 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében 1,3 kilométeren újul meg a 8402-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés előreláthatóan 120 napot vesz majd igénybe.

A Devecser-Pápa összekötő út felújítása során Kivitelező a Noszlop és Bakonypölöske közötti szakaszon a kopóréteg profilmarása után az új kopóréteg terítéséről, két ívkorrekció építéséről összesen 415 m hosszon, egy műtárgy teljeskörű felújításáról, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, fényvisszaverő prizmák elhelyezéséről a burkolatban valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Veszprém megyében több, mint 23 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS