TN-ITS kiválósági díj pályázat

A Magyar Közút az ITS Hungary kiválósági díj pályázati felhívására a TN-ITS szolgáltatás kialakításával pályázott. A díj odaítélése az egyesület 2019.05.22-én megrendezésére kerülő közgyűlésén kerül sor.

A TN-ITS GO elnevezésű projekt során arra vállalkoztunk, hogy harmonizált formátumban tegyük megoszthatóvá a statikus úttal kapcsolatos tér-adatokat.
A projekt során a közútkezelők és a térképkészítők közötti közvetlen került kialakításra, elősegítve ezzel a még frissebb és pontosabb adatok hozzáférhetőségét és cseréjét. A TN-ITS GO egy olyan módszertan, eljárások/megoldások összessége, amely a téradatcsere megvalósításához nyújt támogatást az ITS-alkalmazások fejlesztésén keresztül. A kezdeményezéshez 2018-ban csatlakozott a Magyar Közút, korábban 4 országban került kialakításra a szolgáltatás, mely velünk együtt újabb 6 országgal bővült. Az újonnan csatlakozó tagországok közül elsőként nálunk érhető el a szabványos adatcsere protokoll.

A résztvevő tagországok és partnerek számának növekedésével a TN-ITS szolgáltatás jelentősen hozzá tud járulni az országok közötti átjárhatóság javításához a harmonizált szolgáltatás kialakításával. A konzorcium céljai között szerepel a CEN TS 17268 technikai leíráson alapuló szolgáltatás további kiterjesztése.

A Magyar Közúton kívül a projektben részt vevő partnerek:
ERTICO-Belgium; TomTom-Hollandia; HERE Technologies-Hollandia; Flemish Department of Mobility and Public Works-Belgium; RWS (Rijkswaterstaat-Ministry of Infrastructure ant the Environment)-Hollandia; Ministry of Transport Communications and Works of Cíprus-Ciprus; Lithuanian Road Administration – Litvánia; IGN (Institut National De L’information Géographique et Forestiere)-Franciaország; Swedish Traffic Administration-Svédország; Department for Transport DfT-Anglia; DTTAS Department os Transport, Tourism and Sport-Írország; European Transport Safety Council-Belgium; The Finnish Transport Agency-Finnország; Infraestruturas de Portugal-Portugália; Slovenian Traffic Safety Agency-Szlovénia

1. ábra
TN-ITS szolgáltatás folyamata a magyarországi úthálózatra

A Magyar Közút a fejlesztést Európai Uniós forrásból saját szakemberi irányításával, külső vállalkozó, a GeoX Kft. bevonásával végezi.

Verdes Máté
intelligens közlekedési rendszerek osztályvezető

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS