Megújult a Szolnok-Jászkisér összekötő út majd 7,5 kilométeres szakasza Besenyszögnél, illetve a Szolnok-Tiszasüly összekötő út 5 kilométeres szakasza

​Hazai forrásból megújult Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Szolnok-Jászkisér összekötő út mintegy 7,5 kilométeres besenyszögi, továbbá a Szolnok-Tiszasüly összekötő út 5 kilométeres szakasza. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a STRABEL Konzorcium közel nettó 1,1 milliárd forintból készítette el a két beruházást.

A Szolnok-Jászkisér összekötő út közel 7,5 kilométeres besenyszögi szakaszának teljes körű felújítása során lokális pályaszerkezet csere történt majd 1800 négyzetméteren. A kivitelező a kopóréteg profilmarásáról, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, új tartós burkolati jelek gépi-és kézi felfestéséről, 284 darab útszélesség jelző oszlop kihelyezéséről, valamint új KRESZ táblák és 1016 méter szalagkorlát cseréjéről gondoskodott, továbbá kiemelt szegély építés mellett 5 pár buszmegálló peron készült, az előírások szerinti 18 méteres gyalogos védőkorláttal.

A Szolnok-Tiszasüly összekötő út 5 kilométeres szakaszának teljes körű felújítása során a kopóréteg profilmarása, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítése, új tartós burkolati jelek felfestése, valamint a 35 darab KRESZ tábla és 526 méter szalagkorlát cseréje történt meg, valamint kiemelt szegély építés mellett 8 darab buszmegálló peron, 12 600 négyzetméter zúzottköves padka készült. A kivitelezés során a Milléri-főcsatorna fölötti híd is részlegesen megújult.

A Besenyszög-Palotáson megtartott ünnepélyes átadáson a vendégeket Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte, avató beszédet mondott dr. Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár, miniszterhelyettes és dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője. A beruházás részleteit Vántsa Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója ismertette. A fejlesztést készre jelentette Vidó Zoltán műszaki vezető, STRABEL konzorcium.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS