Új forgalmi rend lép életbe az M0 felújítása kapcsán

​A torlódások csökkentése érdekében az M0 autóút déli szektorának rekonstrukciója miatt szükségessé vált forgalomterelések átalakításáról született döntés a szaktárca és az állami beruházók egyeztetésének eredményeként. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján a Hárosi Duna-hídon a munkaterület mellett az M1 autópálya irányába az eddigi kettő helyett három forgalmi sáv, míg a Soroksári Duna-híd felé nyújtott gyorsítósávok segítik majd a közlekedőket.

Az M0 autóút déli szektorán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és lebonyolításában több helyen zajlanak hídfelújítási munkálatok, az érintett szakaszokon az aszfalt burkolatot beton burkolatra építik át. A tapasztalatok azt mutatják, hogy Csepel és Szigetszentmiklós térségében a torlódások nagy része az autóúton az M1 felé vezető pályaoldal zárása mellett végzett munkák miatt bevezetett 2×2 sávos terelés mögött alakul ki. Az autóút áteresztőképessége jelentős mértékben csökkent, a csúcsidőszakokon kívül is lelassult forgalom az M0-ra történő felhajtást Halásztelek-Szigetszentmiklós és Csepel irányából is nehezíti. Emiatt a halásztelki csomópontban a II. Rákóczi Ferenc úton mindkét irányból feltorlódnak a járművek. A forgalomszámlálási adatok szerint az M0 déli szektorának 2×3 sávra történő bővítésekor naponta 66 ezer jármű közlekedett ezen a szakaszon, míg 2018 májusára ez a szám 120 ezerre nőtt. A néhány év alatt megduplázódott forgalmi terhelés nagyban hozzájárult a szokásosnál is tartósabb torlódásokhoz.

A nemrégiben elvégzett felülvizsgálat alapján átdolgozott forgalomterelési terv szerint a Hárosi Duna-hídon (Deák Ferenc híd) a munkaterület mellett a jelenlegi 2×2 sáv helyett 2+3 sávon haladhat majd a forgalom. A Csepel szigetről az M1-es autópálya felé három sávot alakítanak ki olyan módon, hogy az eddigiekhez képest szűkített és keskenyebb sávokon haladhatnak majd az autósok. A főirány áteresztőképessége ezzel a megoldással jelentősen emelkedhet. A keskenyebb forgalmi sávok alkalmazása a tereléseknél Nyugat-Európában bevett és Magyarországon sem ismeretlen gyakorlat. A kedvező hatás érvényesüléséhez fontos azonban, hogy a közlekedők betartsák a sebességkorlátozásokat, ennek érdekében az autósok az útszakaszon fokozott rendőri jelenléttel számolhatnak.

Az új forgalomterelés kiépítésekor ideiglenesen 1-1 forgalmi sávon lehet majd közlekedni, mivel a jelenleg kint lévő acél terelőfalakat is át kell helyezni. Ezeket a munkákat a szakemberek hétvégén kezdik el több ütemben, alkalmanként éjszakai munkavégzéssel. Napközben a várhatóan másfél hétig tartó átalakítás ideje alatt a jelenlegi négy sáv járható lesz.

A Soroksári Duna-hídon a keresztmetszeti kialakítás nem teszi lehetővé újabb forgalmi sáv kijelölését, itt a terelés előtt a Csepel-szigetről felhajtók besorolását az autóút forgalmába a megszokottnál lényegesen hosszabb gyorsítósávok kiépítésével fogják segíteni. Az intézkedések a közlekedési feltételek javításával a csúcsidőszaki torlódások okozta kellemetlenségeket mérsékelhetik.

A Hárosi Duna-hídon átvezető kerékpárút a munkaterület része, ott építési munkák zajlanak. Ezért a gyalogos közlekedés lehetőségét a forgalmat bonyolító hídon az elválasztó sáv felőli üzemi járda felhasználásával biztosítják. A járda szélessége és közúti visszatartó rendszere (a korlátok magassága) miatt nem elegendő a kerékpáros forgalom biztonságos átvezetésére, így ezt a szakaszt a biciklisták csak járművüket áttolva vehetik igénybe.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a közútkezelő Útinform szolgálatánál, a +36-1-336-2400-as telefonszámon vagy a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A munkálatok ideje alatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az építtető NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. is a közlekedők türelmét és megértését kéri.
 
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS